Szociális fóbiások küzdelme a nagyvilággal

Korábbi anyagok:

1. bevezető lecke

2. lecke

3. lecke

Ez a hanganyag nem egy újabb heti gyakorlat anyagot tartalmaz, csak a relaxáció hanganyagát, amit már ezen a héten is végeznünk kellett, de hogy ne boruljon fel a számozás, erről kap egy külön bejegyzést. Hát nekem eddig 3x jött össze a relaxálás a héten, de még mára is beütemezem.

Az első része általános relaxáció. Nem vagyok nagyon járatos a relaxációs hanganyagokban, most gyorsan próbáltam keresni valami magyar megfelelőt. Sztelek Emese oldaláról letölthető relaxáció tartalmában hasonlít. (De engem valahogy zavar a relaxálásban a női hangszín)

A második része pedig olyan kulcsingeres relaxáció, aminek a lényege, hogy a relaxált állapotot összeköti egy szóval, jellel, kéztartással, amivel előidézhető bármikor. Mert hogy a cél nem csak az, hogy a kis szobánkban relaxáltak legyünk, hanem hogy a kinti zord világba is kivigyük a nyugalmat magunkkal. Na ez az a része, ameddig még soha nem jutottam el, így fogalmam sincs, mit tartalmaz, illetve nem is nagyon tudtam rákeresni magyarul van-e ilyen. Egy könyvből fényképeztem ki 2 és fél oldalt, ami ilyesmivel foglalkozik, jobb híján ezzel tudok szolgálni:

A Richard féle terápia lassított beszéd technikája ihlette a bejegyzésem. Ez egy nagyon hasznos terápiás rész, amit személy szerint minden erőmmel megpróbálok beépíteni a hétköznapjaimba. Nekem problémáim vannak a szóbeli kommunikációval. Nem vagyok beszédhibás, nem is dadogok, de gyakran előfordul, ha éppen fóbiás állapotban vagyok (én így hívom, mikor zavarodott pillanataim vannak), akkor van, hogy belegabalyodok a mondanivalómba, vagy olykor annyira nem tudok koncentrálni, hogy nem a megfelelő szavakat mondom, hanem egy teljesen ellentétes értelmű kifejezést. Mikor erre ráeszmélek akkor jön a még jobban zavarba jövök állapot. Ezt teljes mértékben kiküszöbölhetjük, ha alkalmazzuk a lassított beszédet, megnyugszunk általa, lelassulunk. Sőt, ha arra is odafigyelünk, hogy kifejezőbben beszéljünk, hangsúlyozzuk a fontosabb részeket, akkor leszünk igazán nyerőek. Én azért hadarok, mert gyorsan túl akarok esni rajta, a zavar pillanatában nem szeretném, ha hosszú időn keresztül rám figyelnének, ezért siettetem a beszédet. De ha lassan beszélünk és nyugodtan, akkor tudatosítjuk magunkban, hogy nem az a lényeg, hogy hamar elsiessük az egészet, hanem, hogy a másik megértse, amit mondunk, hogy figyeljenek ránk, ez pedig legjobban a lassú, higgadt, érthető beszédmóddal érhetjük el. Hatásos!

Több, mint három éve kezdem el először a terápiát, 7. leckénél tovább sose jutottam. Most így negyedjére nem hittem volna, hogy ilyen korán bármilyen áttörést érhetek el vele. Teljesen sokkolódtam, hogy ez meg mi volt, most tényleg történt valami?

Az úgy történt, hogy rettegek a telefonálástól. De tényleg, pánik közeli tüneteket produkálok, ha csak fel kell hívnom egy orvosi rendelőt időpontért. Nem is szoktam ilyet. Vagy pl nem tudnék (hülye megfogalmazás, mert fizikailag tudnék) felhívni egy szerelőt. Még az ismerőseim felhívása előtt is nagylevegő, koncentrálás, és akkor mehet. Számokat 5x ellenőrzöm, stb. Nincsenek rá szavak, milyen pánik jön ilyenkor, szinte kikerülök a saját testemből és csak azt hajtogatom, hogy NEM NEM NEM NEM NEM... mint egy elmebeteg.

Ez lett volna a Nagy Akadály két hete, felhívni 2 embert, de az elhárult végül, mert időben megküldték az anyagot, amit ki kellett volna vernem belőlük. Hihetetlen boldog voltam, mert akkor még nem tudtam, hogy a sors ezt többszörösen adja vissza ezen a héten. Jött az utasítás, hívjak fel 10 embert, hogy megkapták-e a küldött e-mailünket. Lefagytam. Aznap nem is kezdtem bele munkaidő előtt fél órával, de másnap nem volt kibúvó. Az áttörés ott kezdődött, hogy tudtam aludni előző este. Mert bármikor agyalni kezdtem volna előre a dolgokon, fogtam magam és lelőttem az agyam. Megmondtam neki, hogy ez nem visz előrébb, csak felidegesít, nem vagyok hajlandó előre ezen aggódni. Ezt nem egyszer kellett megtennem, legalább 15x elő kellett vennem a délután/este folyamán.

Aztán eljött a nap. Előttem a telefon, a negatív gondolatok meg olyan rohamot intéztek ellenem, miután az elsőket lelőttem, ami ellen minden erőmet be kellett vetnem, hogy ne őrüljek meg. Ilyen sokszor még nem mantráztam magamban, hogy "ha szorongok is, attól még fel tudom venni azt a kagylót és tudok számokat pötyögni a készüléken, stb" Tényleg mindent bevetettem. Iszonyú szorongások árán, de végül felhívtam, akiket kellett, és mindez csak 2 órámba tellett. Mielőtt megtettem volna, arra gondoltam, hogy nem azt az eredményt várom el, hogy félelem nélkül fogok telefonálni, hanem minden egyes felhívott szám maga az eredmény. Hogy ne azt sulykoljam magamba, hogy na már megint szorongtam, hanem azt, hogy felhívtam 10 számot. De végül az áttörés ennél sokkal nagyobb volt. Ugyanis a korábbi 130%-os szorongással ellentétben, ami a telefonálásokat megelőzte (egyszerűen tényleg nem fér bele a 100-as skálába, amit ez nálam okoz), a szorongásom nem haladta meg egyik pontos sem a 60-70%-ot. Nem tudom, ha legközelebb telefonálnom kell, akkor segíteni fog-e ez az emlék, de az biztos, hogy a negatív gondolataim könyörtelen ignorálásával már nem fog 70%-nál feljebb kúszni a szorongás mutató. Persze mindenki, aki tökéletes gyógyulást vár, és azt hiszi, ha kigyógyul, már semmitől nem fog félni, annak ez nem megoldás, és ki lehet röhögni, mennyire örülök 70%-os szorongásnak, ami még mindig remegés, levegő kapkodás stb, de nekem hihetetlen érzés volt ezt megtapasztalni.

És már negyedjére kezdtem bele a terápiába, azt hittem, az eleje nem is tartogat újdonságokat, de ezek szerint nem vettem komolyan idáig, vagy mire szorongós helyzetbe jutottam, mindig elfelejtettem, mit is kell tenni. Viszont mindennek az a következménye, hogy a továbbiakban nem tudok vicces sztorikat hozni a belső monológjaimról, mert nem lesznek, egyszerűen ignorálom őket, mert végezni akarok a szociális fóbiával egyszer és mindenkorra.

Most pedig tovább a 4. leckére...

Korábbi anyagok:

1. bevezető lecke

2. lecke

Már majdnem eltelt az első hét. Kicsit türelmetlen vagyok, mert negyedjére unalmas a lassított beszédet gyakorolni és a terápia legeleje is szinte belém égett már. Úgyhogy lecsalok egy napot a hétből.

Nem azért, mert már annyit gyakoroltam a terápia miatt, de sokszor használom a beszéd lassítós technikát. Főleg akkor, amikor valamit nagyon el akarok magyarázni, amikor azt akarom, hogy Főnökúr végre tényleg odafigyeljen arra, amit mondok, és ne csak a saját ötleteivel legyen elfoglalva. Sokszor hatékony, mert tényleg elkezd rám figyelni. Nem annyira tudatos stresszkezelésként használom, hanem a saját gondolataim kibogozására, mert így egyszerűen jobban tudok fogalmazni. Úgyhogy lassított beszéd pipa.

Viszont a negatív gondolatok megállításában nem brillíroztam a héten (sem). Már tényleg negyedjére hallgatom ezt az anyagot, 3 éve kezdtem először, aztán kb évente egyszer elkeseredtem annyira, hogy elővettem. És teljesen tisztában voltam vele mindig, hogy a negatív gondolatok nem jók, de azt a részét mindig elfelejtem, hogy megmagyarázzam az agyamnak, hogy én ezt komolyan gondolom, hogy nem kérek belőlük. Eddig inkább megrekedtem azon a szinten, hogy észrevettem, amikor jöttek, de nem sok mindent tettem ellenük. Úgyhogy negatív gondolatok megállítása egyelőre nem ment nagyon. A stresszoldó kis mondatok mindennap megvoltak.

És akkor lépjünk tovább. Még mindig piros, amit kijegyzeteltem, fekete a kiadványok fordítása egy az egyben (továbbra is sok helyesírási hibával). Az automatikus negatív gondolatok angol rövidítése ANT, ami sokkal viccesebb, mert hangyát jelent, és tényleg olyan, mint ha egy hangyaboly szállná meg a fejem:

Felmondtam a munkahelyemen. Nem a szociális fóbia miatt, nem is azért, mert nem vagyok kibékülve a munkakörömmel, hanem azért mert több évre le akartak kötni, kötelezni, hogy tovább képezzem magam, és határozott idejű szerződést aláíratni. Nem vállaltam. Megrémített a gondolat, hogy évekig ott kell maradnom, mintha börtönben lennék. Kell a menekülési lehetőség, hogy tudjam, hogyha nem bírom már a stresszt, a fóbiám miatti szorongást, akkor szabadulhatok. Mivel lelkiismeretes, megbízható ember vagyok, így úgysem mondtam volna fel évekig még, de akkor is az érzet miatt fontos lett volna, hogy legyen menekülési útvonal. Mint a klausztrofóbiásoknál, ha egy kisebb térben vannak, de az a tér nyitott, akkor nem félnek annyira, mint mikor tudják, hogy zárva van, és akkor bepánikolnak. Ez nálam is ugyanígy van. Tehát még 1-2 hónapig maradhatok, aztán elkezdődik minden elölről, állástalanság, állásinterjúk, új munkahely stb.

Furcsamód elszomorít, hogy ott kell hagyjam a munkahelyem, hiányozni fognak az emberek, időközben megkedveltem őket, sajnálatos, hogy ezt csak most vettem észre. Annyira lekötött a szociális fóbia miatti szorongás, a félelmetes helyzetek, hogy észre sem vettem, hogy sikerült végre beilleszkednem. A munkaköröm továbbra sem szeretem, de ahogy egyre alaposabban megtanulok mindent, úgy kezd az egész egyre kellemesebbé válni.

Ez egy jó tapasztalat volt, hogy lássam, hogy nem vagyok annyira béna, mint amilyennek gondolom magam, ezt pedig nagyon sok példa alá is tudja támasztani, hogy igenis jó munkaerő vagyok, ezt igyekszem a fejembe vésni és a következő munkahelyemen ebből táplálkozni majd, és önbizalmat erősíteni ezáltal.

Mivel a kognitív terápia arra tanít, hogy mindent írjunk le, ez segít, ezért én is ezt teszem most.

Torz gondolataim a munkahelyen :

1. Torz gondolat:

Béna, ügyetlen vagyok.

Cáfolat, reális gondolat:

A főnököm többször a tudtomra adta, hogy szerinte gyorsan tanulok és, hogy meg van velem elégedve. Ezt bizonyítja az is, hogy továbbképzésre akartak küldeni, illetve, hogy hosszútávon is el tudták volna képzelni velem a munkát.

2. Torz gondolat:

Sosem fogom megtanulni a feladatköröm.            

Cáfolat, reális gondolat:

Még 3 hónap sem telt el, de már majdnem mindent megtanultam és már nagyon ritkán kérek segítséget.

3. Torz gondolat:

Mindenki kiközösít majd, nem fognak szeretni, elfogadni a csendességem.

Cáfolat, reális gondolat:

A közel 100 ember közül, akik körülvesznek, kb. 2-3 emberen érzem csak, hogy nem kedvel. A többivel nagyon jól kijövök. Sokan mondták már, hogy tök jó, hogy mosolygós és kedves vagyok.

4. Torz gondolat:

Utál a kollégám, áskálódik, furkálódik.                

Cáfolat, reális gondolat:

Tény, hogy furcsa szerzet, hiányzik belőle a tolerancia, empátia. Arrogáns és öntelt, de mégis eljutottunk arra szintre, hogy megszoktuk egymást és tudunk együtt dolgozni, beszélgetni.

Látjuk, hogy hamis gondolatokkal rendesen el vagyunk látva, hiszen a szociális fóbiát a torz gondolkodásmódunk táplálja. Segít, ha jön a szorongás akkor feltesszük magunknak a kérdést, hogy mitől is félünk tulajdonképpen, voltunk már ilyen helyzetben? Történt akkor valami szörnyűséges? Biztos, hogy mások fejébe látunk, és képesek vagyunk látni, hogy mások mit gondolnak rólunk? Oly sokszor láttuk már irreálisan a helyzeteket. Nem lehet, hogy megint ez történik? Nem olyan egyszerű, belátom. Hiszen akkor és ott meg vagyunk győződve, hogy úgy a helyes, ahogy gondoljuk, nehéz meggyőzni minket az ellenkezőjéről.

Mivel sikerült kiolvasnom David Burns Feeling Good Handbook-ját, gondoltam ebből is kigyűjtöm a köz javára az okosságokat. Szintén kognitív terápia.

Burns abból indul ki, hogy az érzelmeinket, hangulatunkat a gondolataink okozzák. Van a világ, aztán az arról alkotott képünk, a kettő sokszor nem ugyanaz, és az utóbbi felel a hangulatunkért. Mivel ugyanaz a dolog minden emberben más és más érzelmi reakciót vált ki, így nem lehet önmagában maga a dolog a rosszkedv/jókedv oka, kell hozzá az a szemüveg, amin keresztül nézzük. Nos a probléma ott van, hogy sokunk szemüvege torzít, csálé, homályos stb. Így torz érzelmi reakcióink születhetnek.

"Terápiájának" egyik alapja a 10 torzítás típus, ami előfordul a depressziósok, szorongók és hasonló problémás emberek agyában. A fő módszer, amivel dolgozik, az a Hangulat Napló. A lényege, hogy amikor magad alatt vagy, este (vagy épp egyből a felzaklató eset után) vedd elő a Naplódat, és a segítségével bogozd ki a gondolataidat. Ezt majd a következő bejegyzésben, ehhez először meg kell ismernünk a 10 torzítás típust:

1. Mindent vagy semmit gondolkodás: Mindent fekete fehéren látsz. Nem elég, hogy átmész egy vizsgán, neked tökéletes eredmény kell, anélkül már semmit nem ér az egész. Már egy hibától totális lúzernek tartod magad. Ha eszel egy fagyit, azzal teljesen tönkre vágtad a diétádat.

2. Túláltalánosítás: Egyetlen negatív eseményből képes vagy messzemenő következtetéseket levonni. Jellemző a "soha, mindig, semmi, minden" szóhasználatok. Nekem semmi se sikerül... Ha egy állásinterjúról elutasítanak, akkor jön a soha nem kapok munkát. Mindenki tesz a fejemre.

3. Agyi szűrő: Rácuppansz a negatív dolgokra anélkül, hogy a pozitívakat észrevennéd. Ilyet szoktam. Ha egy feladatot nem sikerült megcsinálnom, már észre se veszem a többit, amit sikerült elintéznem. Ha kapsz 20 dicséretet és 1 kritikát, a pozitívat észre sem veszed, csak a negatívval ostorozod magad.

4. A pozitívumok lekicsinylése: Azt szajkózod, hogy a pozitív eredményeid nem is számítanak. Megnyerted az olimpiát... jó, de csak mert az igazi ellenfelek lesérültek, meg amúgy is ez a legegyszerűbb szám... És bár okos vagy, de az nem számít, mert nem vagy mellé szép, művelt, gazdag, kommunikatív, tapasztalt stb... És bár megdicsérnek százszor, de csak azért mondták, hogy kedvesnek tűnjenek, nem is gondolták komolyan...

5. Következtetések levonása: Két része van. a) Gondolatolvasás: amikor mások helyett kitalálod, hogy ők biztos most azt gondolják rólad, hogy... Azt hiszed, negatívan ítélnek meg, miközben nincs is rá bizonyítékod. MEGASZOCFÓB-VESZÉLY, nálam ez a leggyakoribb torzítási típus. De biztos zavarom, biztos hülyének néz, már biztos unja, hogy a nyakára járok, biztos... b) Jövendő mondás: Minden szarul fog elsülni. El fogok ájulni. El fogom rontani. Mindjárt jön a világvége. Azért ez is előfordul nálam bőven.

6. Nagyítás, kicsinyítés: Bolhából elefánt tipikus esete, vagy fordítva. Ha jó valami, akkor biztos nincs akkora jelentősége, ha rossz, annál nagyobb.

7. Érzelmi érvelés: Amikor azzal érvelsz, hogy mivel hülyén érzed magad, biztos hülye is vagy. Az érzéseiddel érvelsz. Nincs hozzá kedvem, ezért nem is csinálom meg. Reménytelen a helyzet, miközben nem is az, csak azért mondod, mert úgy érzed. Ezt nem teljesen sikerült még átéreznem, de a lényeg kb ez.

8. Kellene állítás: Nem lett volna szabad így bánniuk velem. Saját szabályaidat vetíted ki magadra és a világra is. Kellene, muszáj, szabadna stb. Ennek nem így kellett volna történnie. Megértőbbnek kellett volna lennem. Nem kellett volna ennyit hibáznom. Azt a csokit már nem kellene megennem. Másik személyes kedvencem. Nálam is mindennek megvan a szabálya. Ezt kell csinálnom, mást nem kellene megtennem. Bár már kezdek ebből kilábalni.

9. Címkézés: Skatulyákba dobálsz mindenkit, egyik hülye, másik lúzer, te meg a társadalom szégyene vagy, ahelyett, hogy csak annyit mondanál, hogy az egyik hülyeséget csinált, de attól még nem lesz hülye, a másik hibázott egyet, te meg épp magad alatt vagy. Nincsenek seggfejek, csak seggfejül viselkedő emberek vannak.

10. Megszemélyesítés, hibáztatás: Vagy mindenért magadat hibáztatod, olyanért is, amire semmi ráhatásod sem volt, vagy másokat okolsz mindenért, és nem veszed észre, te mivel rontottál a helyzeten.

Na és ha ezeket megtanultuk felismerni, akkor jöhet a Hangulat Napló a következő bejegyzésben, amint lesz időm rá...

Hogy mi is ez (1. rész, bevezető lecke)

Szóval ott tartottunk, hogy ha minden nap 30 percet nyugiban "gyakorlunk", akkor elindulhatunk a gyógyulás felé. Az audioterápia Dr. Richards búgó hangján duruzsol a fülünkbe. Végletekig megértő és megnyugtató. Na! Végre egy ember, akinek nem kell magyarázkodnunk, mit érzünk, mert ő is ebből gyógyult ki. Nehéz írásban átadni egy angol nyelvű terápia anyagát, de azért következzen a 2. lecke. A pirossal írottak azok, amiket a hanganyagból plusszban jegyzeteltem ki, a fekete betűsök pedig az úgynevezett Handout-ok, olvasmányok. Ezeket általában lassan felolvassa ő is. Ezeket kell naponta magunknak lassú beszéddel felolvasni. Az elgépelésekért, helyesírási hibákért bocs.

Habár a NAGY Akadály elgördült az utamból magától, a fogadalmamat nem feledvén, újra belevágok Dr. Richards audió terápiájába. (Komolyan, ha semmit nem csinálok, akkor általában a dolgok 30-40%-a magától megoldódik. Szerencse, hogy az Akadály ebbe pont beleesett.) Lehet, hogy nem említettem részletesebben még, ez egy 20 leckéből álló hanganyag kifejezetten szociális fóbiára. Kognitív terápia. Mellé még ajánlja, hogy viselkedés terápiás csoportokba is járjunk, de most épp egy sem ugrik be, amit itt a közelemben szerveznének, úgyhogy arról annyit. Már 2x vagy 3x belekezdtem, hogy szép rendszerességgel végigcsinálom. Nem ment. Az a helyzet, hogy nem ez az egyetlen, aminél egy idő után (kb 4. leckénél) bejön a relaxációs gyakorlat. Én próbálkozom, de egy idő után mindig bealszom rajtuk, nincs időm egy nap, hogy még 20 percet meditáljak csendben amellett, hogy elvégzem a napi 30 perces kötelező "agymosást". Na, nem cinikuskodok, nem agymosás ez, hanem tényleg egy tisztítás.

Szóval most újra belekezdek. Heti egy lecke a tempó. Abban általában kiadja, hogy azon a héten melyik anyagot olvasgassam minden este. Napi 30 percet kér. Mivel egyszer a fordításába is belekezdtem, el is jutottam a 7. leckéig, így most azt is megosztom, ahogy haladok. De most egyelőre az első lecke. Az index fórumon valaki kijegyzetelte a lényegét, az ő írását vettem át egy az egyben:

"- azt ígéri, hogy a gyakorlatok révén újraprogramozza a gondolkodásmódunkat, megváltoztatja az érzékelésünket
- a kognitív viselkedésterápiája az elején a legnehezebb, amikor az új technikákhoz hozzászokik az ember
- napi 30 percet kell rászánni
- Ő maga több mint 20 évig élt szocfóbosként, a mélypontján a házát sem tudta elhagyni hogy a postaládát megnézze, mert félt, hogy a szomszédok beszélgetni akarnak vele. Ha előadást kellett tartania, akkor már hónapokkal azelőtt elkezdett rettegni, hogy hülyét csinál magából.
- az audioterápia gondolata onnan fakad, hogy sok szocfóbos nem képes pszichológushoz (sem) elmenni
- az enyhébb szocfóbosoknak elég lehet az anyag meghallgatása, és a gyakorlatok elvégzése. A súlyosabbaknak ez csak kezdőlépés, és jó lenne, ha egy egy viselkedésterápiás csoporthoz csatlakoznának.
- kitartás és gyakorlás nélkül semmit sem ér az egész, a jó hír viszont az, hogy állítása szerint már ezreknek sikerült... "and you can, too".
- felsorolja a szocfób tüneteit
- beszél a szocfób történetéről - csak a kilencvenes években kezdték el komolyan kutatni. Ő maga már korábban is szenvedett benne, de semmit sem talált a könyvtárakban a bajáról. Az orvosok időnként egyszerűen nem hittek neki. A gyógyszer sem segített, és egyre reménytelenebbnek érezte a helyzetét. Az új kutatások szerint a kognitív viselkedésterápia segít.
- ha az új gondolkodási szokásokat naponta gyakoroljuk, akkor egyre jobb lesz az életünk
- egy nagy lépés, ha meg tudjuk állítani az automatikus negatív gondolatainkat, és azokat a helyzetek racionálisabb értelmezésével tudjuk kicserélni.
- további stratégiák: hogyan lassuljunk le, hogyan lássuk a világot realisztikusabban, hogyan legyünk asszertívebbek
- sok pszichoterapeuta nem érti a szocfóbokat, és fogalma sincs arról, hogy miként segíthetne
- a szocfóbosok sokszor jóval a képességeik alatti munkákat végeznek, vagy egyáltalán nincs munkájuk
- a szocfóbra való hajlam részben öröklött, de a környezet hatása fontosabb
- sok tényező közrejátszhat a szocfób kialakulásában, de szerencsére nem fontos az okokat felderíteni. Megoldást akarunk, nem magyarázatot. A magyarázatok keresése, a múltbeli fájdalmakon való rágódás, csak erősíti a szorongást. Ő maga évekig analizálta magát, és meg is találta az okokat, de ettől nem gyógyult meg, sőt rosszabbul lett. A kognitív viselkedésterápia a jelenre fókuszál
- beszél a szocfób fajtáiról (egyeseknek csak bizonyos helyzetekben van, pl. munka, másoknak az egész életét érinti). Mindenkinek ugyanazok a módszerek segítenek, de minél súlyosabb a szocfób, annál több időre, kitartásra van szüksége.
- a kognitív terápiában megtanulunk racionálisabban, realisztikusabban gondolkodni
- a viselkedésterápia a dolgok megtevését jelenti. Fokozatosan kell haladni, nem kell olyasmivel próbálkozni, amiről azt hiszed, hogy nem vagy képes rá.
- a siker kulcsai: ismétlés, megerősítés, újraprogramozás (angolul ez mind R-betűs, ezért a "3 R": repetition, reinforcement, reprogramming)
- hetente egy leckét kell átvenni, nem szabad ennél gyorsabban haladni (én speciel itt "csaltam", mert gyorsabban haladtam, de nem ajánlom a csalást), mert az agy egyszerre csak bizonyos mennyiségű új információt tud befogadni. Ha egy vizsgára a vizsga előtt magolunk gyorsan, akkor lehet, hogy sikerül a vizsga, de hamar el is fogjuk felejteni az anyagot.
- mivel ez csak bevezetés volt, a második foglalkozással nem kell várni egy hetet."

... úgyhogy következhet is a "2. session"...

Gyakran, amikor jön az életemben egy nagy Akadály, fel kell hívnom valakit, fel kell keresnem valakit stb, ami komoly szorongást okoz, és ami nélkül úgy érzem, nem tudok tovább lépni, olyankor annyira bele tudom fúrni magam az előzetes szorongásba, hogy a nagy Akadály előtti percekben, napokban, hetekben másra sem tudok gondolni. Olyankor észre sem veszem, hogy a nagy Akadályon kívül is van életem, és ha nem ugrom meg, akkor sem fog leállni az élet és a világ előrehaladása, és nem fogok meghalni, ha nem hívok fel valakit, max kirúgnak a munkahelyemről, de ha kirúgnak, akkor is van még ezer más dolog, ami tovább fog haladni, mert én nem csak a munkám vagyok, nem csak a családom, nem csak 1-1 hobbim vagy 1-1 barátom, hanem az életemnek rengeteg területe van, és az Akadály csak az egyiken terpeszkedik, és lehet, hogy még annak sem az egészén.

És most is előttem az Akadály, ami mögül ki se látok, mint egy bedühödött bika, csak a vörös posztót látom, és addig nem nyugszom, amíg az Akadály el nem tűnik. Ezt nem úgy kell érteni, hogy mindent megteszek, hogy túl legyek rajta, hanem remegve leskelődök ki a rejtekhelyemből percenként, arra várva, hátha leomlott magától. És amíg ott van, addig folyamatos halálfélelemben töltöm minden percemet.

Az utóbbi egy hétben az életem leszűkült a munkahelyi problémáimra, ettől teljesen fojtogatva éreztem magam, mert nem láttam a menekülő utat. És az Akadály még mindig ott van, nem tudom, hogy mihez kezdek majd vele hétfőn. De közben rájöttem, hogy lassan kezdődik újra pár dolog az életemben, jönnek a hobbik, és ott vannak a barátaim is, amik és akik az Akadálytól teljesen függetlenül is az életem részei, nem kellene ennyire szűken szemlélnem az életemet. Mert nem ez az egy Akadály fogja eldönteni, milyen ember vagyok. Egy hónap múlva pedig már nem is fog foglalkoztatni az egész dolog. És az is lehet, hogy holnap megoldom/ódik… Felesleges úgy tekintenem rá, mintha az egész életem, sőt az egész világ élete ettől függne, hogy én fel merek-e hívni 2 embert, akiket csak látásból ismerek…

De én most épp akkor is az elefánt lábánál állok, ha ez visszatekintve csak egy kis bolha lesz.

És igen, annyira bestresszeltem ezen az akadályon, hogy ez így nem mehet tovább, holnaptól újra elkezdem a Dr. Richards féle audioterápiát. És végigcsinálom. (ez lesz a 3. vagy 4 kísérletem? :D még soha nem csináltam végig) Utána pedig beszerzem Gilian Butler Overcoming Social Anxiety and Shyness könyvét.

Már több éve ajánlotta a húgom, de aztán eltűnt a könyv. Most előkerült, és egyből el is kezdtem olvasni, pedig várakozik már 6 könyv a polcomon. Egy aspergeres főhősről szól a történet, de az író nem szereti, ha leaspergeresezik a főhőst, mert nem az a lényeg, meg mert akkor mindenki azt hiszi, hogy ő szakértője a témának, pedig egyáltalán nem. Sok esetben tudok azonosulni a főszereplővel, de ugyanezt mondta a húgom is, és apukám is. Nem akarok igazi ajánlót írni, csak kigyűjtöttem pár idézetet belőle, ami nagyon egybevág a saját életérzéseimmel.

„A prímszámok kiszámolásának szabálya igazán egyszerű, de még senki sem dolgozott ki egy egyszerű képletet, amiből meg lehet tudni, prímszám-e egy egészen nagy szám, és hogy milyen szám lesz a következő. … A prímszámok maradnak meg akkor, ha eltávolítunk minden mintát. Azt gondolom, hogy a prímszámok olyanok, mint az élet. Nagyon logikusak, de sohasem lehet megfogalmazni a szabályaikat, akkor sem, ha éjjel-nappal róluk gondolkozunk.”

„Az a legjobb, ha előre tudjuk, hogy történni fog valami jó, például egy napfogyatkozás, vagy hogy mikroszkópot kapunk karácsonyra. És rossz, ha tudjuk, hogy valami rossz fog történni, például betömik a fogunkat, vagy Franciaországba kell menni. De azt gondolom, az a legrosszabb, ha nem tudjuk, hogy jó dolog vagy rossz dologfog történni.”

„Hazugság az, mikor azt mondjuk, hogy történt valami, ami nem történt meg. De mindig csak egyetlen dolog van, ami megtörténik egy bizonyos időben és egy bizonyos helyen. Viszont megszámlálhatatlan dolog van, ami nem történt meg abban az időben és azon a helyen. És ha olyan dologra gondolok, ami nem történt meg, akkor gondolkozni kezdek a többi dolgon is, amik nem történtek meg. Például ma Elemózsit és meleg málnás tej turmixot reggeliztem. De ha azt mondanám, hogy valójában Csokipelyhet és egy bögre teát reggeliztem, akkor eszembe jutna a Kókuszos Kuki meg a limonádé meg a zabkása meg dr. Paprika, és hogy nem Egyiptomban reggeliztem, és a szobában nem volt egy orrszarvú, és apa nem viselt búvárruhát és így tovább, már attól is remegek és reszketek,mikor ezt leírom, mint mikor egy nagyon magas épület tetején állok, sok ezer ház meg autó meg ember van alattam,és a fejem annyira tele van ezekkel a dolgokkal, hogy attól félek, elfelejtek egyenesen állni és a korlátba kapaszkodni,ezért le fogok esni, és meghalok.”

„Túl sokat kérdezett, és túl gyorsan. A fejemben úgy gyűltek fel a kérdések, mint a veknik a gyárban, ahol Terry bácsi dolgozik. A gyár egy pékség, és Terry bácsi a szeletelő gépet kezeli. És időnként a szeletelő nem dolgozik elég gyorsan, de a kenyér egyre jön, és torlódás keletkezik. Néha úgy képzelem el az agyamat, mint egy gépet, de nem mindig úgy, mint egy kenyérszeletelő gépet. Könnyebb megmagyarázni az embereknek, hogy mi történik benne.

A rendőr azt mondta: – Még egyszer kérdezlek…

Visszagurultam a fűbe, és megint a földhöz nyomtam a homlokomat, és azt a hangot adtam, amit apa úgy hív, hogy nyögés. Akkor adom ezt a hangot, ha túl sok információ jön be az agyamba a külvilágból. Olyan, mint mikor izgatott vagy, és a füledhez teszed a rádiót, és két állomás közé állítod, úgyhogy csak fehér zaj jön belőle, és azt annyira felhangosítod, hogy csak azt lehessen hallani, és akkor tudod, hogy biztonságban vagy, mert semmi mást nem lehet hallani.”