Gyakran, amikor jön az életemben egy nagy Akadály, fel kell hívnom valakit, fel kell keresnem valakit stb, ami komoly szorongást okoz, és ami nélkül úgy érzem, nem tudok tovább lépni, olyankor annyira bele tudom fúrni magam az előzetes szorongásba, hogy a nagy Akadály előtti percekben, napokban, hetekben másra sem tudok gondolni. Olyankor észre sem veszem, hogy a nagy Akadályon kívül is van életem, és ha nem ugrom meg, akkor sem fog leállni az élet és a világ előrehaladása, és nem fogok meghalni, ha nem hívok fel valakit, max kirúgnak a munkahelyemről, de ha kirúgnak, akkor is van még ezer más dolog, ami tovább fog haladni, mert én nem csak a munkám vagyok, nem csak a családom, nem csak 1-1 hobbim vagy 1-1 barátom, hanem az életemnek rengeteg területe van, és az Akadály csak az egyiken terpeszkedik, és lehet, hogy még annak sem az egészén.

És most is előttem az Akadály, ami mögül ki se látok, mint egy bedühödött bika, csak a vörös posztót látom, és addig nem nyugszom, amíg az Akadály el nem tűnik. Ezt nem úgy kell érteni, hogy mindent megteszek, hogy túl legyek rajta, hanem remegve leskelődök ki a rejtekhelyemből percenként, arra várva, hátha leomlott magától. És amíg ott van, addig folyamatos halálfélelemben töltöm minden percemet.

Az utóbbi egy hétben az életem leszűkült a munkahelyi problémáimra, ettől teljesen fojtogatva éreztem magam, mert nem láttam a menekülő utat. És az Akadály még mindig ott van, nem tudom, hogy mihez kezdek majd vele hétfőn. De közben rájöttem, hogy lassan kezdődik újra pár dolog az életemben, jönnek a hobbik, és ott vannak a barátaim is, amik és akik az Akadálytól teljesen függetlenül is az életem részei, nem kellene ennyire szűken szemlélnem az életemet. Mert nem ez az egy Akadály fogja eldönteni, milyen ember vagyok. Egy hónap múlva pedig már nem is fog foglalkoztatni az egész dolog. És az is lehet, hogy holnap megoldom/ódik… Felesleges úgy tekintenem rá, mintha az egész életem, sőt az egész világ élete ettől függne, hogy én fel merek-e hívni 2 embert, akiket csak látásból ismerek…

De én most épp akkor is az elefánt lábánál állok, ha ez visszatekintve csak egy kis bolha lesz.

És igen, annyira bestresszeltem ezen az akadályon, hogy ez így nem mehet tovább, holnaptól újra elkezdem a Dr. Richards féle audioterápiát. És végigcsinálom. (ez lesz a 3. vagy 4 kísérletem? :D még soha nem csináltam végig) Utána pedig beszerzem Gilian Butler Overcoming Social Anxiety and Shyness könyvét.