A péntek délután a kedvenc időszakom a héten, hirtelen kiszabadulok a munka világából, szabadnak érezhetem magam, előttem a lehetőségekkel teli hétvége. Teljesen felszabadít a pillanat, amikor kilépek a munkahelyről, és pár napra magam mögött hagyom a gondjaim nagyját. Azt hinném, hogy két és fél nap szabadság vár rám… Aztán valahogy szombat délben már szépen lassan elindul egy feszülés, a vasárnapot pedig szinte teljesen tönkre teszi a hétfő árnyéka.

Kiskoromban még jobban tudtam kezelni a helyzetet, vasárnap délutánig gondtalannak éreztem magam, de estére már akkor is visszatért a gyomorgörcs a hétkezdés miatt. Ült a család a tévé előtt, vasárnap esti műsort néztük közösen, és tisztán emlékszem az érzésre, ami főként gyomortájékra fókuszált, feszültség kavargott bennem, és sírhatnékom volt. Később ez a megelőző szorongás más alkalmakkor is előkerült, ha utazni kellett, már alig bírtam elaludni előző este, azonban ezek közvetlenül kapcsolódtak valami várható eseményhez.

Vagy még kisebb időtávokat nézve, egy délutáni program már képes annyira „tönkre tenni” a napomat, mert semmi más hasznos tevékenységre nem tudok koncentrálni előtte. Például egy szombat délutáni kimozdulás miatt már délelőtt sem bírom elengedni magam, és ugyanúgy élvezni a szabad perceimet, mint ha tudnám, hogy az estém is szabad lesz. És a környezetem nem érti, hogy nekem miért csak a teljes egészében terv nélküli napok számítanak pihenésnek. Az miért nem elég pihenés, ha mozi előtt otthon lehetek, vagy a délben lezavart találkozó után haza mehetek?

A vasárnapot tönkre tevő „hétfő árnyéka” azonban aránytalanul nagy hatással bír az életemre. Egy egész napot és sokszor már a szombat estét is szenvedjem végig szorongva csak azért, mert hétfőn vissza kell mennem dolgozni? Feszélyez az idő múlása, rajtam van egy kényszer, hogy minél jobban használjam ki az időmet, de semmibe nem merek belekezdeni, mert akkor már el is vesztettem minden szabad időmet. Múlt héten már ott tartottam, hogy szombat este is azon sajnálkoztam, hogy másnap már vasárnap…

Biztos ide is a Mindfulness lenne a jó megoldás, hogy ne a jövő képzelt problémáin aggodalmaskodjak folyamatosan, hanem megtanuljak örülni a pillanatnak, de eddig ezt nem sikerült átültetnem az életembe. Ha program van, akkor aznap már a megelőző órák is kiesnek az életemből, mert nem bírom lekötni magam mással. Ha jön a hétfő, akkor már a vasárnap is hiába van…