Szociális fóbiások küzdelme a nagyvilággal

Sziasztok! Ez a blog Neked készült, aki szociális fóbiával küzdesz. Neked, aki önbizalomhiányos vagy, folyton kisebbségi érzésed, megfelelési kényszered van, vagy Neked, akinek nincsenek ilyen problémáid, egyszerűen csak kíváncsi vagy, hogyan élnek ezek a furcsa, visszahúzódó, szégyenlős, csendes emberek, milyen nehézségekkel kell szembenézniük nap, mint nap. Itt olvashatjátok mindennapi botladozásainkat, szerencsétlenkedéseinket, félelmeinket, amelyeket megosztunk veletek, hogy érezzétek nem vagytok egyedül.

Dr. Richards-terápia

A könnyebb navigálás érdekében ide gyűjtöttük a linkeket jelenlegi nagy projektünkhöz, ami nem más, mint a dr. Richards által megalkotott, szociális fóbiával foglalkozó audioterápia magyarítása:

1. bemutatkozó lecke

2. lecke

3. lecke

4. lecke

5. lecke

6. lecke

7. lecke

8. lecke

9. lecke

10. lecke

11. lecke

Friss topikok

2014.11.02. 11:19 Daniellaaa

Introvertáltság és a munka világa

Sokszor érzem, hogy nincs kedvem bemenni dolgozni, hogy kis túlzással, de mintha a fogamat húznák. Tudom, hogy ezzel mások is így vannak, ez egy természetes jelenség, viszont elképzelhető, hogy ez nálam összefüggésbe hozható a reggeli, munka előtti szorongásommal. Dolgozni, tevékenykedni, hasznosan eltölteni az időt szeretek. Sokkal inkább azért szorongok a munkába menetel miatt, mert nincs kedvem az emberekhez. Sajnos olyan munkaköröm van, hogy nem tehetem meg egy nap sem, hogy ne érintkezzek emberekkel, minimum 30-40 emberrel biztosan kontaktban vagyok nap, mint nap és nem csak érintkezni kell velük, hanem kommunikálni, ügyeket intézni, vinni a napi ügymenetet. Ezt pedig nem lehet úgy csinálni, hogy csak elmondom két mondatban a munkával kapcsolatos dolgokat és semmi egyebet nem mondok nekik. Van, hogy ezt csinálom, de akkor látom a kollégák tekintetén, hogy nem értik ma mi bajom van és szerintem furcsálják, hogy én magánjellegű beszélgetésekbe miért nem keveredek olyan sokszor, mint a többiek, miért csak a céges ügyekre koncentrálok. Vannak napok, amikor nagyon nehéz rákényszeríteni magam, hogy introvertáltként extrovertáltnak álcázzam magam. Ekkor jön a szorongás, a "nem akarok bemenni", "új munkahelyet kell keresnem" érzés. Sokáig nem értettem, hogy ha szeretem a munkám, kedvelem a kollégáim, akkor mi bajom van még mindig reggelente, miért ez a szorongás, hányinger, mielőtt dolgozni indulok. Az egyedüli magyarázat az, hogy nem vagyok a helyemen. Vannak, akik azt mondják felesleges a személyiségünk bekategorizálásával túl sok időt eltölteni. Mindegy, hogy introk vagyunk-e vagy sem, nem kellenek ezek a címkék. Én azt a nézőpontot osztom, hogy igen is a személyiségünknek megfelelő szakmát, hivatást kell választanunk, mert ha nem így cselekszünk, akkor nem leszünk boldogok, és minden nap kínszenvedés lehet, ha dolgozni kell menni. Ezt érzem már lassan másfél éve, hogy nem nekem való ez a pozíció, amit betöltök. Ha valaki rákérdez, hogy akkor mit csinálnék legszívesebben, akkor nem merem elmondani, mert biztosan kinevetnének, hogy diplomás ember létemre, inkább végeznék monoton munkát vagy olyat, hogy el lehessen bújni az emberek elől és "csak" dolgozni 8 órában. Nem kell a munkahelyi kapcsolatokat ápolnom, nem kell rosszul éreznem magam amiatt, hogy ma senkihez nincs kedvem szólni, nem kell a faggatózásokat hallgatnom, hogy ma miért vagyok olyan csendben, mi bajom. Lehet, hogy senki nem érti meg, de már megfordult a fejemben, hogy keresek valami egyszerű kétkezi munkát. Úgy gondolom, hogy egy ilyen munkakörben sokkal boldogabb lehetnék.

13 komment


A bejegyzés trackback címe:

https://onbizalomnelkul.blog.hu/api/trackback/id/tr986856159

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Dexter007 2014.11.02. 17:05:53

Ha már nagyon nem bírod ezt a helyet, sztem próbáld ki a kétkezi munkát. Modern korunkban, az állandó irodai robot során nem sok sikerélményben van részünk. A munka puszta pénzkereseti forrássá vált, nem látjuk munkánk eredményét, hasznát, ill. azt más élvezi, általában a nagytőkések, bank-tulajdonosok. A kétkezi munka öröme, a tudat, h vmit alkottunk, jólesően kifáradtunk benne, ez nyújthat valódi boldogságot és növeli az önbecsülést, motivációt.
Általában is hasznos, ha sok mindent kipróbálunk az életben, ha feszegetjük saját határainkat, mivel csak így ismerhetjük meg igazán saját magunkat, valódi képességeinket.

SORA 2014.11.03. 13:00:21

A kezdeti "magyarázatot" én is hallottam már sokszor - olyan emberektől, akik nem értettek meg... :) "Á, mindenki ezt érzi, ez ilyen." "Á igen, értem amit mondasz, a szomszéddal is pont ugyanez volt, mesélte is, de aztán belerázódott, ~nem nagy dolog" stb.

A probléma az, hogy az emberek SZERETNEK panaszkodni, ezt valószínűleg azért csinálják, hogy mindennapi küzdelmeik hőstettként jelenjenek meg.
Viszont míg egy átlagember szorongási szintje egy munkanapon 10-20% (a magasabb szélső érték már egy igazán durva napon, mondjuk support munkakörben :) ), addig egy introvertált szorongó ember csak a bemenéssel indul 20%-ról, aztán ez olyan 60-70%-ig felkúszik, ami már erősen fárasztja, és blokkolja az embert!

Ha egy átlagember elveszti a munkáját - még ha van is rengeteg félretett pénze - kezdi magát 1-2 hét után kellemetlenül érezni. Hiányzik a Rozika, a Feri a HR-ről, nincs duma az ebédszünetben, nem mesélheti el, mekkora fegyvertényt hajtott végre aznap... :)
Míg mondjuk én a pénz miatt kerestem melót, és ha korlátlan forrásaim lennének, eszem ágában sem lenne emberek közé menni (ne feledjük, sokan megtehetnék, hogy osztalékból élnek, vagy egy pénzalap kamataiból - mégis céget alapítanak és vezetnek, politikusnak állnak, stb... -> Érthetetlen módon egyszerűen ÉLVEZIK ezt! :) ).

A szorongást se úgy élik meg, hogy "Hú, ez szörnyű volt!", hanem valahogy úgy, hogy: "Na ezt végül baromi jól megoldottam, kár is volt idegeskedni, büszke vagyok a teljesítményemre!" (Míg én mondjuk egy hét múlva is azon agyalok, hogy mit lehetett volna JOBBAN csinálni! :) )

"Én azt a nézőpontot osztom, hogy igen is a személyiségünknek megfelelő szakmát, hivatást kell választanunk, mert ha nem így cselekszünk, akkor nem leszünk boldogok, és minden nap kínszenvedés lehet, ha dolgozni kell menni."

"Lehet, hogy senki nem érti meg, de már megfordult a fejemben, hogy keresek valami egyszerű kétkezi munkát. Úgy gondolom, hogy egy ilyen munkakörben sokkal boldogabb lehetnék."

Szerintem ez a helyes megközelítés! Igenis van választás, és nem kell együtt élni a kellemetlen tényezőkkel!
Mit veszíthetsz, ha kipróbálod ezt? Legfeljebb nem jön be!

Sokan a korlátlan (ön)fejlesztésben hisznek. Na most ez szerintem nagy százalékban önámítás! Nekem a pszichológusom a kötelező körök után elmondta, hogy lesz két része a problémáknak: egyik felén tudunk dolgozni, enyhíteni, akár végleg megoldani.
A másik részét viszont (ami beépült már a személyiségbe, vagy mindig is része volt) el kell fogadni, együtt kell élni vele - és meg kell tanulni ennek hogyanját!
Ha kell, kifelé is tudni kell a problémát szalonképesen kommunikálni (pl. Thomas Gordon féle én közlés stb).

Kognitív Teknősbéka 2014.11.03. 22:58:52

Amit te introvertáltságnak nevezel, azt én még szocfóbnak látom... Egy introvertált szerintem nem próbálja extrovertáltnak álcázni magát (miért is tenné?), és ha nem is érez nagy örömöt, de hányingert sem, ha kommunikálni kell. Egy introvertáltat nem faggatnak, hogy miért van csendben, mert megszokták, hogy csendben szokott lenni. Ha mégis faggatják az új ismerősök, akkor nyugodtan jelzi, hogy nincs semmi baja, és a többiekkel sincs semmi baja, ő egyszerűen ilyen.

Ettől persze még mindenképpen értékes vagy, és szíved joga azt mondani, hogy szerinted a szocfóbod reménytelen és sosem fog teljesen elmúlni, és az életedet ehhez a vélekedéshez igazítani.

Daniellaaa · http://onbizalomnelkul.blog.hu/ 2014.11.04. 19:40:15

@Kognitív Teknősbéka: Lehet, hogy félreérthető volt a bejegyzésem. Nem állítom, hogy nem vagyok már szocfóbos és azt sem, hogy a reggeli szorongásom biztosan nem a szociális fóbiám miatt van. Tudom, hogy szociális fóbiás vagyok és azt is, hogy bizonyos helyzeteket szeretnék emiatt elkerülni. De az, hogy jobban szeretnék "elbúlyós, magamba mélyedős" munkát és sokszor agyamra megy a sok ember, a kötelező beszélgetések stb. az már nem csak a szociális fóbia számlájára írható nálam, hanem sokszor inkább az introvertáltság miatt van.

Az álcázással kapcsolatban nem értek egyet, nagyon sok ember játsza az extrovertáltat intro létére és nagyon sok olyan munkakör van, ahol egy introvertált nehezen tud helytállni. A pörgős, csapatjátékot, sok kommunikációt kívánó munkakör nem biztos, hogy egy introvertáltnak való. A bejegyzésemmel csak ezt akartam mondani. Semmiképp sem, hogy a szociális fóbiám reménytelen és ennek megfelelően rendezem be az életem. Az tény, hogy nehéz sokszor eldönteni, hogy mi írható az elkerülő magatartás és mi az introvertáltság javára egy szociális fóbiásnál. De ettől függetlenül még mindig azt vallom, hogy a személyiségünket is figyelembe kell venni a munkánk megválasztásakor.

Cellatárs (törölt) 2014.11.05. 18:03:57

Mind szeretnénk boldogok lenni(nyilván),a gond az,hogy egy szocfóbosnak nem ugyanazt jelenti a dolog,mint egy egészségesnek.Lehet,hogy most elégedett lennél egy egyszerű,kétkezi munkával,de miután kigyógyultál,esetleg megváltozik a véleményed.Természetesen igazad van a személyiség figyelembe vételénél,de ennek egyenlőre része a fóbia is.

Kognitív Teknősbéka 2014.11.05. 19:59:31

@Daniellaaa: Örülök, hogy nem tartod megváltoztathatatlannak a szocfóbodat, de ha tévedésből a szocfóbos tüneteidet introvertáltságnak látnád, akkor gyakorlatilag ugyanott lennél, nem? Azt írod "Sokkal inkább azért szorongok a munkába menetel miatt, mert nincs kedvem az emberekhez." - de ez számomra furcsa logika. Azt érteném, hogy a szorongás miért okoz kedvetlenséget, de miért okozna a kedvetlenség szorongást? Nincs kedvem mosogatni, de nem szorogok miatta. Hasonlóképpen az introvertáltság is elvileg szorongásmentes preferencia.

Ettől függetlenül nagyon is elhiszem, hogy introvertált vagy, és teljesen megértem, ha úgy érzed, hogy egy magadba mélyedős munkával több sikerélményt szereznél, boldogabb lennél. Azt nem teljesen értem, hogy miért "monoton" vagy "kétkezi" munkát keresel, vannak azért érdekes és szellemi munkák is az elmélyedősek között is. Félek attól, hogy (ahogy Cellatárs is írta) a biztonságosan monoton munka idővel átváltozna lélekölően monoton munkává... A másik veszély szerintem az, hogy ha túlságosan komolyan veszed a "majd az introvertált életstílus tesz majd engem boldoggá" elképzelést, akkor elmagányosodsz.

Azt a részt nem értem, hogy szerinted "nagyon sok ember játsza az extrovertáltat intro létére", kikre gondolsz például, és szerinted ők mennyire szenvednek emiatt?

Daniellaaa · http://onbizalomnelkul.blog.hu/ 2014.11.06. 18:21:02

@Kognitív Teknősbéka: Hogy honnan veszem, hogy sok ember játsza az extrovertáltat intro létére? Ezt olvastam. :-)

A reggeli szorongásommal kapcsolatban itt van néhány példa, amit az internetről vadásztam:
"Szörnyű stresszérzés, mikor csöng a telefonod, de ebben a pillanatban nem vagy felkészülve arra, hogy kommunikálj" - részlet a 25 dolog, amit csak egy introvertált ember érthet című cikkből.

Tök jó, hogy erre a mondatra rátaláltam, mert valami ilyesmit érzek én is reggelente, amire az írtad, hogy furcsa logika. Tehát szerinted a reggeli szorongásom inkább a szociális fóbiám miatt van, mintsem amiatt, hogy intro létemre extrovertáltat kell játszanom nap, mint nap. Azzal egyet értek, hogy egy introvertált nem szorong azért, mert ő introvertált vagy attól, hogy meg kell szólalnia. De szerintem szoronghat akkor, ha introvertált létére extrovertáltként kénytelen viselkedni napi 8 órában és ez számára szörnyen megterhelő, természetellenes és kellemetlen. Érzem, hogy a sok kommunikáció, amit megkövetel a munkám, nem jön zsigerből. A reggeli, munka előtti rossz érzést ezzel magyarázom. De ez teljesen más, mint amit még akkor éreztem, mikor elkezdtem ezen a munkahelyen dolgozni. Az volt a szociális fóbia: gyakori totális leblokkolás, emiatt gyakori hibázás, össze-vissza kapkodás, "nem merek megszólalni" érzés, előre rettegés a feladatoktól és még sorolhatnám. De most már ezek nincsenek, összeszedetten, precízen dolgozom.
Ez is tök jól kifejezi, amit mondani akarok:
"A személyiség nem tűri az erőszakoskodást, megszökünk vagy megbetegszünk. És az előbbi a szerencsésebb megoldás." Ezt is olvastam valahol, de megtetszett a mondat, így megjegyeztem.

Sokat olvasok az introvertáltságról és sokat is foglalkozom ezzel, mert sajnos még nem tudom teljesen elfogadni, hogy ilyen vagyok. De azzal, hogy egyre több ismeretem van erről a személyiségtípusról és úgy érzem tökéletesen beleillek ebbe a kategóriába segít, hogy elfogadjam magam ilyennek.

A kétkezi vagy monoton munkához úgy érzem lenne kedvem, de nem mondom, hogy nincs igazatok és nem lenne unalmas egy idő után. Nem tudom. Egyszerűen most ezt érzem, hogy ehhez lenne kedvem.

Egyébként köszönöm, hogy megosztottad velünk a meglátásod a bejegyzésemmel kapcsolatban.

Cellatárs (törölt) 2014.11.06. 20:57:27

Ugye tudod mit jelent a megerősítési torzítás?Nem mondom,hogy ezt csinálod,de érdemes lenne elgondolkodni rajta...Jonathan Rauch cikkét olvastad?Nem tűnik olyan embernek,aki stresszel egy telefon miatt,vagy a facebookon "él".Egy egészséges intro inkább keresne olyan munkát,ami megfelel a képzettségének és a személyiségének is,nem?A kétkezi munkával nem az a gond,hogy unalmassá válik.Idővel meggyőzheted magad,hogy nem is vagy többre hivatott(vagy csak magamból indultam ki).Kognitívval értek egyet,előbb gyógyulj ki a szocfóbból,és azután konkretizáld a személyiségtípusodat.A válaszod alapján(az volt a szociális fóbia:stb.)nagyon jól haladsz,csak így tovább!

Kognitív Teknősbéka 2014.11.07. 17:47:57

@Daniellaaa: "Szörnyű stresszérzés, mikor csöng a telefonod, de ebben a pillanatban nem vagy felkészülve arra, hogy kommunikálj" - nem linkelted, de a Google szerint az Éva magazin szerző nélküli cikkjéről van szó, amit végigolvastam: érdekes, humoros, de több pontban is tévesen szociális szorongásos dolgokat nevez "introvertált" jellemzőknek. Egy rakás pszichológiai probléma (például szocfób, agorafóbia, egyes személyiségzavarok, depresszió) járhat azzal, hogy az ember magába zárkózik, visszavonul, és az emberek szívesen írják a lelki problémáikat az introvertáltságuk számlájára - jobban hangzik, még ha a szőnyeg alá is söpri a problémát. A gyanús eredetű önsegítő cikkek meg a népszerűség érdekében szívesen bátorítanak egy kis önbecsapást.

Szerintem nagyon fontos elválasztani a szorongást az introvertáltságtól: én most is (többnyire) introvertált vagyok, például örömet okoz, ha hosszasan lelkizek, de (már) nincs semmiféle szörnyű stresszérzés bennem, ha csörög a telefon, legfeljebb múló bosszúság. Ha "elfogadtam volna" a telefonálással kapcsolatos szorongásaimat (amik egy időben bennem is megvoltak), akkor még most is csak próbálnám elfogadni magam ez ügyben, és titokban irigyelném az extrovertáltakat.

Ettől függetlenül vannak olyan helyzetek, ahonnan a legbölcsebb dolog megszökni, a folyamatos stressznek lehetnek mindenféle rossz következményei, nem azt mondom, hogy tarts ki mindenáron, hanem csak azt, hogy ne fogadd el "természetesnek" a szorongásodat... Lehet, hogy a munka előtti szorongásod a stressz előérzete, és sem a szocfóbhoz, sem az introvertáltsághoz nincs köze. Szerintem a munkehelyi stresszed jóval kisebb lenne, ha jobb társas készségeid lennének (például önérvényesítés: nagyon nem szükségszerű, amit nemrég írtál, hogy egy akármennyire is introvertált ember mások csevegése miatt fél óráig ne jusson szóhoz, amikor el kell intéznie valamit - engem is halálra stresszelne, de velem nem szokott ilyen előfordulni), de lehet, hogy a stressz-szinted akkora, hogy ez önmagában megnehezíti az ilyen készségek megtanulását.

Én is köszönöm, hogy alkalmat adtok ahhoz, hogy kiéljem a lelkiző hajlamaimat, egy élmény volt ezeken a kérdéseken gondolkodni :D

MNóra 2014.12.21. 18:36:19

Szia:) Elöszőr is szivesen olvasom a bejegyzéseid mert majdhogynem ugyanezen megyek végig. A mai világban még ép egészséges embernek is elég nehéz dolga munka terén nemhogy olyannak aki fóbiáktól, szorongástól szenved. Próbáltam már mindenhogy kitörni ebből az állapotból de úgy tűnik ez már az életem velejárója marad és meg kell tanulnom ezzel együtt élni és elfogadni. Általában az emberek egy csinos, jó eszű nőnek tartanak de mégis operátorként helyezkedtem el pedig többet látnának bennem. De igazából ez az a munkakőr ahol nem szorongom agyon magam nyugodtan kelek és fekszek:) Meg kellett találnom az aranyközéputat. Persze nem ez a végcél egyet azért szeretnék előre lépni de még egyenlőre úgy érzem nem menne. Aki ezt nem éli át úgysem fogja megérteni neked kell úgy cselekedni h nyugodtabb legyen a lelked:)

Daniellaaa · http://onbizalomnelkul.blog.hu/ 2014.12.25. 10:37:45

@MNóra: Igazad van, mégis mindenki azt szajkózza, hogy inkább szorongj, csináld ki magad idegileg, de nehogy alább add, mint ahogy azt az iskolai végzettséged igazolja. Hm. Nem tudom, hogy igazuk van-e. Én mégis mindig úgy gondoltam, hogy nekem elsődleges szempont az, hogy nyugodt munkaköröm legyen, hogy ne a munkám körül forogjanak a gondolataim egész héten, inkább végzek alacsonyabb iskolai végzettséget igénylő munkát, bármi legyen is az. Nekem munka és munka között nincs különbség, az operátori munka vagy a gyárigazgatói munka is ugyanolyan értékes, nincs különbség a szememben a kettő között értékét tekintve. Én mégis inkább operátori munkát végeznék. Kevesebb felelősség, kevesebb probléma, kevesebb szorongás, nyugodtabb, kiegyensúlyozottabb élet. Persze ott is akadhatnak problémák, pl. ha nem jössz ki a kollégákkal, vagy gonoszkodnak veled, de ez mindenhol előfordulhat. Szóval én megértelek. :-)

Viscount 2015.04.21. 15:39:33

Kedves blogot író Anonymus :)

Teljesen véletlenül bukkantam rá az írásokra és már az első pillanatoktól kezdve lekötött és ideláncolt a monitorhoz. Némelyik sztori olyan, mintha csak én írtam volna. Még talán a szavak sorrendje és a fogalmazás is pontosan olyan. Különösen a munka világát bemutató és az introvertáltság kapcsolatáról szóló szösszenet. Sokáig azt hittem, hogy nincs még egy marha, mint én. Akinek ennyire fáj az, hogy folyamatosan vannak körülötte a buszon, villamoson, metrón és hogy egy perc nyugta sincs mert mindenhol emberek vannak és mind kommunikálni akar.

Örülök, hogy megtaláltam ezt a blogot. Végre nem érzem magam (annyira) földönkívülinek.

Zillaba 2020.03.01. 20:58:30

Él még ez a blog?Hihetetlen,mintha én írtam volna!Vasárnap van este 9 és előre izgulok a jövő hét miatt..szintén introvertáltként dolgozom extrovertált közegben,naponta sok-sok emberrel kell kapcsolatot tartanom.Diplomás vagyok én is és nagyon sokszor álmodozom olyan munka körről ahol számítógépbe belemerülve tudnék dolgozni,akár itthonról is.Én választottam a szakmát mégis sokszor elgondolkozom,hogy a helyemen vagyok-e?Lassan 2 éve vagyok itt de még nem tudom a választ.Veled mi lett azóta,merre kerültél hogy alakult a sorsod? :)
süti beállítások módosítása