Introvertáltként és szociális fóbiásként hajlamos vagyok az írásbeli kommunikáció nyújtotta biztonságot előnyben részesíteni a szóbeli megnyilvánulás helyett olyannyira, hogy azt vettem észre tegnap, hogy e-mailben akadok ki a főnökömnek, sőt tegnap több felettesem betettem a címzettek közé mikor kifejtettem írásban, hogy azért hibáztam majdnem mert túl sok a feladatom és már az emberi teljesítőképesség határán vagyok. Ha dühös vagyok vagy ideges, nem vagyok képes összeszedetten beszélni, írásban valamelyest jobb a helyzet, ezért választom többször ezt a kommunikációs formát. A munkaidőm letelte után, mikor már kezdett elmúlni a düh és feszültség, átgondoltam a helyzetet és szégyent éreztem az e-mailem miatt és legszívesebben elsüllyedtem volna a föld alá, másnap nagyon nehezemre esett bemenni a munkahelyemre. Tudtam, hogy most túlzásba estem és nagyon cikinek éreztem a helyzetet. Nem úsztam meg, mivel másnap főnököm rákérdezett, hogy mi volt ez az e-mail. Szóban közel sem voltam annyira kommunikatív, mint írásban, de végül néhány mondatban megbeszéltük a problémát.

Levontam a tanulságot, illetve ráébredtem, hogy túlzásba estem. Megfogadtam, hogy ezentúl maximalizálom a napi e-mailek számát és mindig rövid leszek, ha tehetem inkább szóban közlöm a mondandómat feletteseimmel vagy kollégáimmal. Ma nagyon jól teljesítettem a tervet, remélem a jövőben is menni fog.