Két idegpálya az agyban… A legnehezebb, mikor ezek harcolnak egymással. Mostanában úgy érzem megbolondulok. Jönnek elő az automatikus negatív gondolatok, a szorongás utat tör magának és nem vagyok ura ezeknek a gondolatoknak és negatív érzelmeknek, elvesztettem az irányítást és ez nagyon aggaszt. Az év végi hajtás, év eleji ellenőrzések és az általam vállalt túl sok feladat eredménye ez, tudom. Közben a munkatársaim nagyon jól érzik magukat és ez idegesít, lassan napi szinten kifakadok, mindenkinek odamondogatok egy-két rosszalló megjegyzést és kiborít, hogy lehet már nem szeret mindenki és haragszanak rám. A megfelelési vágy, maximalizmus és a valahol mélyen legbelül megbúvó önbecsülésem harcot vív egymással. Egyelőre hol az egyik, hol a másik kerül ki nyertesként. Nem tudom melyik a legerősebb érzés bennem. Mindig vágytam rá, hogy mindenkinek megfeleljek, hogy mindenki kedveljen, de közben érzem, hogy ez csak a saját érdekeim elnyomása útján lehetséges és ez hosszú távon nem járható út.  Mikor a maximalizmus erősödik bennem, akkor vagyok a munkatársaimmal a legundokabb, mert látom, hogy nem teszik oda magukat, hogy nem foglalkoztatja őket semmi és csak a főnök jelenlétében dolgoznak. Ezáltal kevésbé vagyok szerethető és kedvelhető a számukra, ami a megfelelési kényszerem miatt szintén szorongást okoz. A három legerősebb érzés bennem harcol egymással. Eddigi 4 évem alatt a maximalizmus és megfelelési kényszer volt a legerősebb, ezek alapján végeztem a munkám, ennek következményeként a saját érdekeimet teljesen elnyomtam és végül mára sikerült teljesen kikészülnöm és most kihasználtnak érzem magam. A főnökök és kollégák kedvelnek, hiszen mindig kedves, segítőkész vagyok velük, minden feladatot elvégzek önállóan és maximális precizitással.  Most, hogy besokalltam, látom hogy furcsán néznek rám, nem értik mi bajom. Hogy lett a mindig kedves, mosolygós, jól dolgozó, segítőkész kollégájukból hirtelen a főnök kedvence, túlbuzgó, undok kolléga? Mit lehet ebben a helyzetben tenni? Hogy tudnám érvényesíteni a saját érdekeim, úgy hogy közben ne utáljon meg mindenki?

A gödör alján érzem magam, nem tudom, hogy másszak ki belőle. Mindez rányomja a bélyegét a munkavégzésemre is, nem vagyok egy ideje túl lelkes, sok mindent nem csinálok meg, amit előtte igen és közben félek, hogy ezt valaki észreveszi, de magam felé nézve is rossz érzés, hogy nem nyújtom már a maximumot. Megbolondulok, szorongok, rosszul érzem magam!