Már több éve ajánlotta a húgom, de aztán eltűnt a könyv. Most előkerült, és egyből el is kezdtem olvasni, pedig várakozik már 6 könyv a polcomon. Egy aspergeres főhősről szól a történet, de az író nem szereti, ha leaspergeresezik a főhőst, mert nem az a lényeg, meg mert akkor mindenki azt hiszi, hogy ő szakértője a témának, pedig egyáltalán nem. Sok esetben tudok azonosulni a főszereplővel, de ugyanezt mondta a húgom is, és apukám is. Nem akarok igazi ajánlót írni, csak kigyűjtöttem pár idézetet belőle, ami nagyon egybevág a saját életérzéseimmel.

„A prímszámok kiszámolásának szabálya igazán egyszerű, de még senki sem dolgozott ki egy egyszerű képletet, amiből meg lehet tudni, prímszám-e egy egészen nagy szám, és hogy milyen szám lesz a következő. … A prímszámok maradnak meg akkor, ha eltávolítunk minden mintát. Azt gondolom, hogy a prímszámok olyanok, mint az élet. Nagyon logikusak, de sohasem lehet megfogalmazni a szabályaikat, akkor sem, ha éjjel-nappal róluk gondolkozunk.”

„Az a legjobb, ha előre tudjuk, hogy történni fog valami jó, például egy napfogyatkozás, vagy hogy mikroszkópot kapunk karácsonyra. És rossz, ha tudjuk, hogy valami rossz fog történni, például betömik a fogunkat, vagy Franciaországba kell menni. De azt gondolom, az a legrosszabb, ha nem tudjuk, hogy jó dolog vagy rossz dologfog történni.”

„Hazugság az, mikor azt mondjuk, hogy történt valami, ami nem történt meg. De mindig csak egyetlen dolog van, ami megtörténik egy bizonyos időben és egy bizonyos helyen. Viszont megszámlálhatatlan dolog van, ami nem történt meg abban az időben és azon a helyen. És ha olyan dologra gondolok, ami nem történt meg, akkor gondolkozni kezdek a többi dolgon is, amik nem történtek meg. Például ma Elemózsit és meleg málnás tej turmixot reggeliztem. De ha azt mondanám, hogy valójában Csokipelyhet és egy bögre teát reggeliztem, akkor eszembe jutna a Kókuszos Kuki meg a limonádé meg a zabkása meg dr. Paprika, és hogy nem Egyiptomban reggeliztem, és a szobában nem volt egy orrszarvú, és apa nem viselt búvárruhát és így tovább, már attól is remegek és reszketek,mikor ezt leírom, mint mikor egy nagyon magas épület tetején állok, sok ezer ház meg autó meg ember van alattam,és a fejem annyira tele van ezekkel a dolgokkal, hogy attól félek, elfelejtek egyenesen állni és a korlátba kapaszkodni,ezért le fogok esni, és meghalok.”

„Túl sokat kérdezett, és túl gyorsan. A fejemben úgy gyűltek fel a kérdések, mint a veknik a gyárban, ahol Terry bácsi dolgozik. A gyár egy pékség, és Terry bácsi a szeletelő gépet kezeli. És időnként a szeletelő nem dolgozik elég gyorsan, de a kenyér egyre jön, és torlódás keletkezik. Néha úgy képzelem el az agyamat, mint egy gépet, de nem mindig úgy, mint egy kenyérszeletelő gépet. Könnyebb megmagyarázni az embereknek, hogy mi történik benne.

A rendőr azt mondta: – Még egyszer kérdezlek…

Visszagurultam a fűbe, és megint a földhöz nyomtam a homlokomat, és azt a hangot adtam, amit apa úgy hív, hogy nyögés. Akkor adom ezt a hangot, ha túl sok információ jön be az agyamba a külvilágból. Olyan, mint mikor izgatott vagy, és a füledhez teszed a rádiót, és két állomás közé állítod, úgyhogy csak fehér zaj jön belőle, és azt annyira felhangosítod, hogy csak azt lehessen hallani, és akkor tudod, hogy biztonságban vagy, mert semmi mást nem lehet hallani.”