Az egyik kérdés, amivel főleg a munkahelyemen találkozom, de gyakran a magánéletben is, hogy mikor szakíthatok félbe beszélgetéseket? Hogyan tegyem úgy, hogy ne legyek illetlen, de ne is pancser, aki fél órát várakozik, hogy mások befejezzék a mondandójukat. Gyakran megesik, hogy bemegyek egy másik irodába, ahol éppen beszélget két kolléga, mivel illedelmes ember vagyok, ezért ilyenkor általában megvárom türelmesen míg befejezik, amit akarnak. Viszont, észrevettem, hogy ilyenkor ők azt hiszik, hogy ráérek és képesek még akár fél órát is beszélni magánügyekről is. Mivel én általában maximum egy fél percig zavarom őket, és általában sürgősek az ügyeim, ezért kénytelen vagyok kivárni a sorom. Ha én vagyok az ő helyükben, azaz én beszélgetek éppen valakivel és odajön valaki, akkor én azonnal félbeszakítom a beszélgetést és meghallgatom, hogy mit akar a harmadik fél, hátha az ő ügye sürgősebb, mint az, amiről mi diskurálunk a kollégámmal. Nekem udvariatlanságnak tűnne, ha odajönne egy kolléga és én ügyet sem vetve rá folytatnám a beszélgetést. Mostanában gyakran csinálom azt, hogy odatelefonálok a szomszéd irodába, mielőtt átmennék ezzel a szöveggel: "Szia, ráérsz? Akkor átmegyek hozzád egy kicsit." Így tutira nem szakítok félbe beszélgetéseket, vagy ha mégis megelőzne valamelyik munkatársam akkor is számít rá a kollégám, hogy megyek, így valószínűleg nem hagyja, hogy fél órát várjak, mint egy béna.
A magánéletben is vannak hasonló szituációk, például mikor hárman-négyen beszélgetünk egy társaságban és van egy-két egyén, aki szeret sokat beszélni és a világért sem adná át a szót másnak. Lenne mondanivalóm, de nem akarok a szavába vágni, ha viszont nem teszem, akkor addig beszél, amíg eltereli a szót másra, addigra már nem aktuális, amit én akarnék mondani. Ebben az esetben mi a helyes? Belevágni mások szavába? Hogy kell ezt úgy csinálni, hogy ne legyek illetlen, vagy túl erőszakos, aki kiköveteli, hogy elmondhassa, amit akar?
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Dexter007 2014.08.17. 21:16:10
Magánéletben, társaságban, kötetlenebb informális közegben szerintem teljesen elfogadott, ha közbevágunk, elvégre nem monológokat hallgatni mentél oda :)
Kognitív Teknősbéka 2014.08.19. 04:33:46
Vagy ha inkább elméletileg szeretnél okulni, google keresési tippek: "interrupt others" és "friends who dominate the conversation"
Cellatárs (törölt) 2014.08.19. 20:47:00
Kognitív Teknősbéka 2014.08.21. 12:16:03
Szerintem is, nem csak az a kérdés, hogy értékesek vagyunk-e, hanem az is, hogy ki dönti el, hogy értékesek vagyunk-e. Akinek a külvilág jóváhagyására van szüksége ahhoz, hogy értékesnek érezze magát, az bizonyos értelemben egyfajta gyermeki állapotban van, függetlenül az életkorától, mások elvárásai alapján él, és célokra "nincs szüksége", mivel úgyis csak mások céljaira reagál.
Lehet, hogy a letargiád közvetlen oka tényleg valami olyasmi, hogy a munkahelyeden nem sikerült azt a tiszteletet elérned, amit megérdemelnél, vagy egyszerűen nem érzed magad ott elfogadva, és ez stresszel jár - ilyenkor nehéz világosan gondolkodni. Ha felmondasz, akkor megszűnik a munkahelyi stressz, de másrészt megjelenhetnek olyan a gondolatok, hogy haszontalan meg elbukott vagy. Bármit is választasz, szerintem leginkább arra van szükséged, hogy, "feltételek nélkül" értékesnek tudd magad érezni, függetlenül mások véleményétől, és függetlenül a túlságosan kegyetlen önkritikádtól is.
Daniellaaa · http://onbizalomnelkul.blog.hu/ 2014.08.21. 16:10:32
Abban is igazad van, hogy még mindig mások megítélése alapján kategorizálom be magam különböző szempontok alapján, ennek nem szabadna így lennie, tisztában vagyok vele. Dolgozom rajta, folyamatosan. :-) Sajnos vannak visszaesések.
A munkahelyi stresszt is biztosan ez a megfelelni akarás okozza leginkább, túl azon, hogy úgy érzem ez még nekem túl nagy falat és túl a fóbiától független munkahelyi tényezőktől, amik szerintem a "normális" embereknél is idegességet okoznának, nyilván ha nem szeretnék másoknak és magamnak is megfelelni és nem félnék ennyire, hogy valamit nem csinálok jól, vagy mások esetleg nemtörődömnek nyilvánítanak, meglátják a tökéletlenségemet, akkor nem is lenne ennyire stresszes az egész. Ezzel is tisztában vagyok, azért sem adom még fel, nem mondok fel egyenlőre, inkább megpróbálom magamban kezelni a dolgokat, legyőzni a hamis gondolatokat, illetve átformálni reális gondolatokká.
Egyébként te is szociális fóbiás vagy/voltál? Érdekelne a történeted, szívesen venném, ha megosztanád velünk, természetesen csak ha szeretnéd.
Andy Murray 2014.08.21. 16:56:51
""...feltételek nélkül" értékesnek tudd magad érezni, függetlenül mások véleményétől, és függetlenül a túlságosan kegyetlen önkritikádtól is."
Ezt hogyan lehetne elérni? Én sajna betegesen sokat gondolok arra, hogy mit gondolhatnak mások és eléggé szenvedek e-miatt.
Cellatárs (törölt) 2014.08.21. 21:00:58
Kognitív Teknősbéka 2014.08.21. 23:27:57
Kognitív Teknősbéka 2014.08.21. 23:29:00
Kognitív Teknősbéka 2014.08.21. 23:32:42
Igen, szocfóbos voltam, de már évekkel ezelőtt gyógyultnak nyilvánítottam magam... Igazából sok szempontból hasonló lelki utat jártam be, mint ti Kaisával, ezért is érdekeltek, és ezért is vagyok optimista a jövőtökkel kapcsolatban. További részletek a történetemről a kog.teknos@gmail.com címen :)
Daniellaaa · http://onbizalomnelkul.blog.hu/ 2014.09.26. 18:38:34