A szociális fóbiások egyik problémája, hogy túlságosan befelé fordul a figyelmük, a belül zajló folyamatokra és érzésekre figyelnek. Mindezt annyira túlzásba viszik, hogy észre sem veszik, mi folyik valójában körülöttük. Azt hiszik, mások kinevetik őket, de valódi bizonyítékra erre nincs is szükségük. Ha ők nevetségesnek érzik magukat, akkor biztos azok is, és mindenki rajtuk gúnyolódik. Ezt az ördögi kört nehéz megtörni, mert kifelé figyelni félelmetesnek tűnik.

A könyv, amit egy ideje elkezdtem feldolgozni, azt javasolja, hogy végezzünk kétoldali kísérletet, ugyanolyan eseményt, vizsgáljunk meg úgy, hogy csak magunkra, belülre figyelünk, majd ismételjük meg úgy, hogy kifelé, a környezetre fókuszálunk. Például buszon ülve fedezzük fel először a bennünk zajló folyamatokat, majd másodszori kísérletre nézzük meg, kik vesznek körül, milyen lehet az életük, figyeljük meg a ruhájukat, hajukat. Aztán dolgozzuk fel a tapasztaltakat. Hát én megpróbáltam.

Értekezlet volt, ahol megpróbáltam kipróbálni a kifelé-befelé figyelés összehasonlítását. Nehezen ment. Először is folyamatosan visszahúzott befelé saját magam. Egy önközpontú egoista izé vagyok, akit csak a saját dolga érdekel. :) Próbáltam kifeszegetni az elmém tekintetét, de nehéz volt, az a rengeteg inger, közben arra is figyeljek, amiről szó van!

Nézzük, ki vezeti az értekezletet, ki beszél... Milyen a haja... Vajon mit gondol erről a megbeszélésről? Szerinte mi ennek az egésznek a célja? Egyáltalán mi értelme ennek a megbeszélésnek, és én mit keresek itt, ha semmi közöm a témához? Még a végén elvárja, hogy felszólaljak, jobb, ha nem nézek felé. De égő lenne, nem tudok erről az egészről semmit. Jajj, elvesztettem a fonalat, miről is van szó?! Már elment más irányba a téma, én meg nem figyeltem, mert megint magammal vagyok elfoglalva...

Figyeljünk kifelé. Kik ezek az emberek? Te jó ég, kik ezek az emberek?! Már több, mint két éve itt dolgozom, mégis alig ismerek valakit. Ők se tudhatják, hogy én ki vagyok, azért néztek annyira, mikor bejöttem. "Na, ez a kiscsaj meg ki a fene?!" gondolták biztosan. Nem csoda, hogy fogalmuk sincs, én se tudnám magamról, hogy ki vagyok. Egyáltalán ki vagyok? És mit keresek itt?

Szóval nehéz dolog ez a kifelé figyelés. Sok az inger, ami leszívja az energiámat. Mindenhonnan veszélyt érzek leselkedni, mintha gazellaként bekerülnék egy oroszlánokkal teli ketrecbe. Szinte rugóként szív vissza az elmém, hogy térjek vissza a biztos menedékébe.

Elég sokáig kell kifelé figyelnem ahhoz, hogy el tudjam engedni a belső hangokat, és annak lássam a dolgokat, amik. Hogy észre vegyem, az emberek körülöttem ugyanúgy nem értik, miről szól a megbeszélés, ők is keresik a gondolatokat, mikor felszólítják őket. Hogy nem mindegyik azt lesi, mikor hibázok, hogy minden új belépőt önkéntelenül megnéz magának az ember.

Nehéz ez a kifelé figyelés, elsőre nem is sikerült tökéletesen, de meglátjuk, hová vezet, ha másodszor és harmadszor is megpróbálom.