Szociális fóbiások küzdelme a nagyvilággal

Sziasztok! Ez a blog Neked készült, aki szociális fóbiával küzdesz. Neked, aki önbizalomhiányos vagy, folyton kisebbségi érzésed, megfelelési kényszered van, vagy Neked, akinek nincsenek ilyen problémáid, egyszerűen csak kíváncsi vagy, hogyan élnek ezek a furcsa, visszahúzódó, szégyenlős, csendes emberek, milyen nehézségekkel kell szembenézniük nap, mint nap. Itt olvashatjátok mindennapi botladozásainkat, szerencsétlenkedéseinket, félelmeinket, amelyeket megosztunk veletek, hogy érezzétek nem vagytok egyedül.

Dr. Richards-terápia

A könnyebb navigálás érdekében ide gyűjtöttük a linkeket jelenlegi nagy projektünkhöz, ami nem más, mint a dr. Richards által megalkotott, szociális fóbiával foglalkozó audioterápia magyarítása:

1. bemutatkozó lecke

2. lecke

3. lecke

4. lecke

5. lecke

6. lecke

7. lecke

8. lecke

9. lecke

10. lecke

11. lecke

Friss topikok

  • Omega zero: Szia! Régen jártam erre, de szinte ráéreztem, hogy fel kellene néznem. (Én vagyok az a fickó, aki... (2024.06.13. 22:09) Telnek-múlnak az évek
  • Emese Hoffmann: Nagyon szerettem a blogotokat. Remélem egyszer megírjátok, mi van most veletek (2024.02.27. 22:48) Már nem agyalok annyit
  • Zillaba: Él még ez a blog?Hihetetlen,mintha én írtam volna!Vasárnap van este 9 és előre izgulok a jövő hét ... (2020.03.01. 20:58) Introvertáltság és a munka világa
  • BBea24: A felhasználónevem ne tévesszen meg senkit.. 31 vagyok... Ugyanez van velem is... Csak párkapcsola... (2019.11.07. 22:02) Örök gyerek
  • Free_soul: Mi újság, hogy vagy? (2018.06.26. 07:14) A hétfő árnyéka

2013.07.13. 08:50 Daniellaaa

Önelfogadás a titok kulcsa

Azt hiszem, hogy a szociális fóbia gyógyulásának hátterét az önelfogadás adhatja meg. Ha előjön a szociális fóbiám, akkor általában azért van, mert másnak akarom mutatni magam, mint amilyen vagyok, vagy félek, hogy hibázni fogok, hogy unalmas leszek, hogy butának gondolnak mások. Én nem csak szociális fóbiás vagyok, hanem egy kicsit aszociális is, introvertált személyiség. Mindegy, hogy nevezzük, a lényeg, hogy gyakran vannak olyan napjaim, pillanataim, mikor senkihez nincs kedvem szólni, mikor egyszerűen csak ahhoz van kedvem, hogy figyeljek másokat, vagy a gondolataimba merülve ücsörögjek. Olyan munkahelyet szeretnék, ahol kevés ember van, és akik inkább a munkájukra koncentrálnak, mintsem arra, hogy szociális kapcsolatokat építsenek ki. 

Engem mindig mindenhol nehezen fogadtak el, állandóan azzal törődtek, hogy miért vagyok ilyen, kevesen próbáltak meg úgy hozzám állni, hogy ilyen vagyok és kész. Nem csoda, ha magam sem tudtam elfogadni sosem. De ennek vége, azon vagyok, hogy így szeresem magam. Fogadjam el, ha olyan napom van, hogy nincs kedvem senkihez sem szólni, fogadjam el, ha hibázok a munkahelyen, fogadjam el, ha nincs kedvem barátkozni a munkahelyen, mivel nem szimpatikusak az ott dolgozó emberek. Nem egyszerű dolog, belátom, de nem is lehetetlen. Egyszerűen a gondolkodásmódunkat kell megváltoztatni ezzel kapcsolatban is. Nem hittem ebben sosem, hogy ez lehetséges, de néhány hónapja, mióta apróbb változásokat fedezek fel magamon, mégis szembesültem vele, hogy ez nem butaság. A kognitív terápia tényleg hasznos, nem megy egyik pillanatról a másikra, hiszen az évek alatt berögzült gondolkodásmódunkat nehéz megváltoztatni. 


A munkahelyemen mostanság így indulok neki egy napnak: Ha elbocsátanak, akkor mi van? Ha csendes leszek ma, akkor mi van? Ha hibázni fogok. Na és? Ember vagyok, én is hibázhatok. Minden reggel úgy indulok neki, hogy lehet, hogy ez lesz az utolsó napom, vagy a holnapi, mert kirúgnak, vagy én mondok fel. Nem baj, ezzel nem törődöm. Egyszerűen arra koncentrálok, hogy elvégezzem a feladataimat. Ha lassú leszek, nem baj, ha magamba fordulva csinálom a munkám, az sem baj. Minden tőlem telhetőt megteszek, a többi nem fontos. Nem számít, mi lesz utána. Minden más körülmény tőlem független. A személyiségem nem változtathatom meg, olyan vagyok, amilyen. Ez van. De magamhoz képest a maximumot nyújtom és csak ez számít.

4 komment


A bejegyzés trackback címe:

https://onbizalomnelkul.blog.hu/api/trackback/id/tr445402738

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

H.Macska 2013.07.13. 22:37:40

IGEN! Ez a megoldás. Ezt az egész blogot akár én is írhatnám, de megírja más... :)

A lényeg: HA ÖNMAGAD leszel, elindulsz ezen az úton, előbb-utóbb kirúgnak, és képtelen leszel visszailleszkedni... ez van.

Én már több, mint 5 éve el kényszerültem hagyni Budapestet, barátokat, ismerősöket, talán 2-3 ember maradt, akivel van havi 1-1 telefon, e-mail... jelenleg én lehetek az ország egyetlen diplomás kecskepásztora.... Ott a hegyoldalban aztán senkihez sem kell szólnod, senkivel nem kell beszélned...

Szóval én nagyot buktam, segítettek benne... az út vége pedig... talán közel, talán még messze van....

Daniellaaa · http://onbizalomnelkul.blog.hu/ 2013.07.14. 09:45:09

@H.Macska: Igen, lehet, hogy kirúgnak, ha önmagam leszek, de akkor az azt jelenti, hogy ez a munkahely nem nekem való volt és keresgélnem kell tovább. Hiszem, hogy van olyan munkakör, olyan állás, amiben egy magamfajta is jó lenne, csak meg kell találni. Ha emiatt ostorozom magam, hogy miért vagyok ilyen, az csak pszichésen galibát okoz. Sokkal jobb, ha elfogadom, hogy ilyen vagyok és kész. Ezen a téren még fejlődnöm kell.

Kíváncsi lennék, hogy jutottál el idáig, hogy ott hagytad az eddigi életed és elmentél kecskepásztornak. Mi vezetett idáig, hogy így döntöttél? Na és, hogy érzed most magad?

H.Macska 2013.07.16. 21:13:48

Az út egyszerű volt: én mindig is szomorú típus voltam. Utáltam mindig is - kényszerből - munkahelyre járni... majd vezetőváltás és lapátra, lakáshitelt nem tudtam fizetni, más munkahelyekre már nem is vettek fel, más érdemben nem tud segíteni... marad a vidékre költözés.... ott pedig azt csinálod, ami van... túlélsz...

Igy ez részben más döntése volt, részben sodródtam errefele.

Hogy érzem magam? Örömmel jötem ide, ahol lakom - mert új kezdetnek tűnt - majd, mivel magam mögött kellett hgynom pl. az apró rítusaimat (pl.heti cukrázdázás, bizonyos helyeken, bizonyos időben ottlenni, stb...), így egyre magambafordulóbb lettem. Leépült körülöttem a világ... Szarul érzem magam, nagyon szarul...

Egy jó van benne: pl. nekem nincs "takarítónős" esetem, meg ilyesmik... Legalább valami apróság, ami örömmel tölt el (de persze ez sem fáklyásmenet...)

MNóra 2013.07.22. 11:40:24

Szia 1-2 kommentet írtam már ide és tényleg annyira szörnyű ez a dolog. Sokszór érzem nem bírom már ezt a terhet tovább cipelni. ez nálam is inkább a munka terén jön elő mert ott teljesíteni és megfelelni kell és az ilyen betegségben szenvedőknek meg pont ez a gond. Figyelni,koncentrálni nem túl izgulni,görcsölni, emberekkel komunikálni. De amikor jönnek a tünetek az ember legszivesebbben elsüllyedne:S Hamar elfáradok állandóan nyomott vok már,olkyór gondolkodni is nehéz. De nincs mit tenni viselni kell vhogy az egészet:)
süti beállítások módosítása