Eddigi életem során csak és kizárólag a szociális helyzetek jelentettek szorongást. Gyerekkoromban gyakran gondoltam a családtagjaim vagy a saját halálomra, amely szintén szorongásos tüneteket okozott, de ezeket sikerült kinőnöm. Körülbelül néhány hónapja nincsenek kihívást jelentő helyzetek szociális fóbia szempontjából, a munkahelyemen is többnyire nyugodtan viselkedek (különböző tőlem független munkahelyi tényezők miatt próbálom félvállról venni a feladatok egy részét és nem túldramatizálni egy esetleges sikertelenséget), ami lehet egyszerűen a szorongás elnyomásának eredménye is. Többször kifejtettem itt a blogon is, hogy a negatív érzések, gondolatok elnyomásában nem hiszek, szerintem ezek többet ártanak, mint használnak. Ennek ellenére lehet, hogy most én is így teszek és elnyomom a szorongást. Ami biztos, hogy ha dolgoznom kell (azaz ha nem vagyok szabadságon és nincs hétvége, tehát munkanapokon), akkor gyakran van bennem indokolatlan feszültség, gyomorideg, gombóc a torkomban. Most, hogy szabadságon vagyok és elmentem nyaralni, a nyaralás alatt nyugodt, feszültségmentes voltam, eltűnt a gyomorideg és a gombóc a torkomból.

Ami furcsa volt, hogy egy eddig problémát nem okozó helyzet hirtelen gondot okozott. Hegyi túrázás közben felmásztunk egy magas hegy tetejére, végig jól kiépített túraútvonalon haladtunk, mellettünk egy hatalmas szakadék tátongott végig, de mivel eddig sosem féltem a magasban, így nem tulajdonítottam ennek nagy jelentőséget, aztán hirtelen egyszer csak földbegyökerezett a lábam, nem tudtam tovább menni, halálfélelmem lett. Bepánikoltam a szakadéktól, a keskeny úttól és attól, hogy fogunk lejutni a hegyről. Visszafordultam, nem mentem fel a hegy tetejére.

Még egy furcsa eset történt ezen a nyaraláson a 2000-es hegy tetejéről akartunk legurulni biciklivel gyakran 18 %-os lejtőkkel tarkított szerpentinúton, de itt is megijedtem és nem mertem gurulni, attól féltem, hogy ha felforrósodik a fékem, akkor nem fog majd kellőképpen és belezuhanok a szakadékba, így végig toltam lefele. Az útitársam természetesen nem értette ezeket a dolgokat, hiszen eddig imádtam hegyi túrázni és gurulni két keréken. Én sem értettem mi történik velem, értetlenül álltam a furcsa reakcióim előtt.

A minap az egyik kisállatomat orvoshoz kellett vinni, ahol egy a testén lévő tályogból az orvos kinyomta a váladékot, a kiskutyám hatalmas fájdalmat élt át, még a nyelve is lila volt az ordítástól és a fájdalomtól. Számomra ez egy hatalmas trauma volt. Annak ellenére, hogy nincs nagy baj valószínűleg a tályoggal, én nem merek hozzányúlni, tisztogatnom kellene és bekenegetnem kenőccsel, de még a gondolat is szorongással tölt el, hogy fájdalmat okozok neki. Már délután azon görcsölök, hogy hamarosan itt az este és megint be kell kennem a sebét. Holnap pedig kontroll, talán ismét kitisztítja az állatorvos a tályogot és ismét át kell élnünk azt a szörnyű fájdalmat. Borzasztóan szorongok emiatt, melegem van, gyomorideg, sírógörcs.

Értetlenül állok ezelőtt a dolgok előtt, nem értem mi ez a sok túlaggódott helyzet hirtelen, ami eddig nem volt rám jellemző. Esetleg ez a generalizált szorongás kezdete lenne? Kell, hogy legyen valami megnevezése annak, ami velem történik, mert különben nem tudom mi ellen harcoljak. A generalizált szorongás létrejöhet a szociális fóbia elfojtásából? Hol rontottam el? Nem kellett volna elvállalnom ezt az állást? Még nem voltam felkészülve rá? Esetleg az a baj, hogy nem használtam mellette a terápiás anyagokat eléggé kitartóan? Elfojtottam a szociális szorongást? A szociális fóbia leküzdése a célom és azt hittem jó úton haladok, de most elbizonytalanodtam, nem szeretnék egy újabb pszichés nyavalyát a nyakamban. Rengeteg kérdés van most bennem, amelyekre választ kell találnom.