Mióta az új feladatkörömet látom el, teljesen fel vagyok pörögve, alig tudok leállni. Enni nem tudok, aludni sem, mert állandóan dolgoznék, mennék és csinálnám. A gondolataim a munka körül forognak, de szerencsére nem a szorongás miatt, hanem mert intézném a feladatokat. Az adrenalinszintem biztosan folyamatosan az egekben van. Ennek a hatása meg is látszik mostanában, ingerlékeny lettem. Ami a legfurcsább, hogy a munkahelyemen két napja veszekszem az emberekkel. Furcsán is néznek rám. A mindig kedves, mosolygós munkatársuk, aki fülét-farkát behúzva jár-kel az épületben, most kötözködik. Régen, tizenéves koromban nagyon indulatos, hirtelen haragú voltam, mindig a közeli hozzátartozóimon vezettem le a feszültséget. Gondolom a sok elfojtott érzelem és magamba zárt gondolat, ki nem mondott szavak voltak ezek, amelyek felgyülemlettek bennem és csak a biztonságos közegemben tudtam ezeket kiadni magamból a szeretteim legnagyobb bánatára. Szerencsére ma már nem igazán jellemző rám az effajta feszültséglevezetés. Mégis két napja a munkahelyemen nem ismerek magamra, a minap nem elég, hogy keményen kiálltam magamért és vitatkoztam az egyik irodatársammal, aztán a másikkal, hogy miért vágja a grimaszokat, mikor hozzá szólok, ráadásul csak úgy mindenféle indok nélkül belekötöttem két emberbe. Aztán szörnyen elszégyelltem magam, és utána bocsánatot kértem mindkettőtől. Aztán már azt szégyelltem, hogy bocsánatot kértem. Hiszen engem is sokszor megbántanak, vagy előfordul, hogy nem úgy szólnak hozzám, ahogy kellene, és mégsem kérnek elnézést, pedig ez lenne a normális. Most rosszul érzem magam, hiszen azt vallom, hogy a munkahely nem az a színtere az életnek, ahol az érzelmeinket szabad útjukra engedhetnénk. Ott igenis kontrollálnunk kell magunkat, én pedig nem tettem ezt. Amikor a folyosón az incidens után szembetalálkoztam az egyik emberrel, majd elsüllyedtem, legszívesebben belesüllyedtem volna a földbe és hétfőn, ha újra bemegyek, nem szeretnék vele találkozni. Pedig ezek természetes emberi érzelmek, amelyek mindenkiben megvannak. Mindenki szokott ingerültebb vagy feszültebb lenni és a megbánás is természetes reakció kell, hogy legyen. Én mégis szégyellem ezeket.