A munkavédelmisünk rebesgette egy ideje, hogy szeretné, ha elküldene a cég egy tanfolyamra és megkapnék egy új feladatkört. Természetesen az értésére adtam azonnal, hogy semmi esetre sem osztozom a lelkesedésében. A minap elém állt azzal, hogy ne haragudjak, de ő felterjesztett engem az említett új feladatkör betöltésére. Az első reakcióm pánikszerű volt, a növekvő felelősség gondolata ledermesztett. Miért hiszik az emberek, hogy mindenki a kihívásokat keresi, miért nem hagynak békén, miért nem hagyják, hogy a kis megszokott feladatkörömben tevékenykedjek tovább? Menekülni akartam ismét. Aztán elhesegettem a negatív gondolatokat mondván, hogy még semmi sem biztos, a cégvezető biztosan nem fog rábólintani a dologra. A karácsonyi szünet előtti utolsó nap a közvetlen főnököm elém állt azzal, hogy januárban valószínűleg beíratnak egy tanfolyamra, ezzel egyidejűleg megkapok egy új feladatkört. Tudtam, hogy lelkesedést vár, így megköszöntem. Ő pedig azt válaszolta: - Szívesen, megérdemled! Ez a mondat teljesen felkavart. Legbelül tudom, hogy megérdemlem, mert sokat gürizek, de nagyon furcsa volt ez a felettesem szájából hallani. Szégyenérzet fogott el egy pillanatig és egészen picinek, sebezhetőnek éreztem magam.
Nem sokáig maradtam a negatív gondolatok bűvkörében, úgy döntöttem, hogy sodródom az árral, az is lehet, hogy nem bánom meg. Elmegyek a tanfolyamra, megpróbálkozom az új feladatkörrel, hiszen bármikor kiszállhatok. Sokkal rosszabb lenne, ha meg sem próbálnám! Egyedül az aggaszt, hogy a szóbeli kommunikáció még mindig néha döcögősen megy. Az új feladatkör pedig azt is jelenti, hogy oktatóként kell időnként helytállnom. Rémisztő, de talán menni fog...
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
The spark you seek 2015.12.29. 18:03:02
Az új feladatom az volt, hogy emberekkel! kellett lennem, követnem őket, kommunikálni velük, egész nap, minden nap mással. Akiket nem is ismertem. Párszor leizzadtam a melóban az tény,de a végére kiderült, hogy amit rám bíztak, nem volt olyan vészes feladat, gond nélkül teljesíteni tudtam. Még kellemesen is csalódtam az egészben, új kapcsolatokat szereztem.
Utólag visszagondolva nagyon igaza volt az egyik kedves ismerősömnek, aki azt mondta, hogy a főnököm valószínűleg teljesen tisztában van a képességeimmel, tudja hogy visszahúzódó vagyok, és nem bízna rám olyan feladatot, amit nem tudnék biztosan megcsinálni.
Szóval nekem a posztból az jött le, hogy két ember, köztük a főnököd szerint is te vagy a legjobb választás a feladatra. Ráadásul az, hogy a főnököd úgy fogalmazott, hogy megérdemled, számomra azt sugallja, hogy nem kőkemény munkáról, hanem jutalom szerűen "könnyű" dologról van szó. Még az is lehet, hogy tetszeni fog :)
Daniellaaa · http://onbizalomnelkul.blog.hu/ 2016.01.01. 12:07:42
A főnököm "megérdemled" megfogalmazásából nekem nem az szűrődök le, hogy könnyű feladatról lenne szó, hanem az, hogy sok ember természetesnek gondolja azt, hogy minden ember fejlődni szeretne, a ranglétrán feljebb jutni, karriert építeni, így a főnököm is azt hiszi, hogy ezzel a felajánlott lehetőséggel engem megjutalmazott, megadta a lehetőséget arra, hogy új feladatokat lássak el, hogy nagyobb felelősséget vállaljak, hogy több fizetést kapjak és meg sem fordul szerintem a fejében, hogy én ezt nem akarom, én csak nyugodt munkakört szeretnék. Ez valószínűleg nem jó hozzáállás a részemről, viszont nem érzem még , hogy készen állnék erre, ennek ellenére vállalni fogom a feladatot, nem fogok megfutamodni.