Régóta gondolkozom ezen, hogy egyszerűen képtelen vagyok megélni a pillanatot. Mindig várok valamit. Hétköznap a hétvégét, télen a nyarat, ősszel a karácsonyt. Ha a buszmegállóban állok toporgok, hogy jöjjön már a busz, vagy ha elmegyek nyaralni, akkor egy idő után haza akarok menni. Ha dolgozom, akkor azt szeretném, hogy vége legyen a napnak, ha otthon vagyok, akkor mennék valahova vagy egyszerűen aggódom, hogy eltelik a hétvége és megint hétfő lesz. Vagy jelen pillanatban, mikor ezt a blogot írom, sem hagyok magamnak elég időt, hogy kibontakozzanak a gondolataim, hanem csak gyorsan le akarom írni, hogy mehessek fürdeni és a kötelező esti teendőimet elvégezni, hogy túl legyek végre rajtuk. Olvastam az egyik önsegítő könyvben, hogy a legtöbb szorongó személyiségre jellemző a célorientáltság, a folyamatorientáltsággal szemben. Egy ideig odafigyeltem, hogy próbáljam meg élvezni a pillanatot, amelyben éppen vagyok. Volt, hogy mentem a betondzsungelben, ahol most élek, és elmosolyogtam magam egy virágzó fa láttán. Ez egy kevés alkalmak egyike, amikor sikerült élvezni a jelent, a világot a maga apró szépségeivel együtt. Aztán jöttek megint a munkahelyemen az új feladatok és én megint stresszelem magam és megint célorientált vagyok, elmarad a jelen tényleges megélése.

Olvasok egy könyvet, amelyben a tudatos jelenlét pszichológiájáról van szó. Azaz, mikor figyelmünket teljes egészében a jelenre irányítjuk. Ennek a módszernek a segítségével tudósok szerint hatékonyan kezelhető a szorongás vagy akár a depresszió is. Azt hiszem, nekünk szociális fóbiásoknak, akik az agyalás, a múlton vagy jövőn való rágódás nagymesterei vagyunk, hasznunkra válna a módszer elsajátítása. Van egy szituációs gyakorlat erre a könyvben, hogy miként lehet tudatosan jelen lenni a jelenben.

"Vegyünk a kezünkbe egy darab mazsolát. Nézzük meg tüzetesen. Forgassuk körbe és nézzük meg az apró gödröcskéket rajta, vizsgáljuk meg a színét, formáját. Csukjuk be a szemünket és tapogassuk meg az ujjbegyünkkel, ezután emeljük az orrunkhoz és szagoljuk meg az illatát. Majd emeljük a fülünkhöz és morzsolgassuk, figyeljük meg, hogy milyen hangot ad ki, ezután vegyük a szánkba és ízlelgessük, majd alaposan rágjuk meg megfigyelve az ízét, aztán miután lenyeltük az utóízét."

Kipróbáltam, igaz nem mazsolával, hanem egy kesudióval, de nem sikerült túl sokáig a jelenben lennem, hamar elkalandoztak a gondolataim, amelyeket mindig vissza kellett hesegetnem, hogy maradjanak meg a kesudió körül, de nehezen ment. Azt hiszem még nagyon sokat kell gyakorolnom.

A tudatos jelenlétnek egy másik jellemzője, hogy megéljük vagy átéljük az összes gondolatot vagy érzelmet még akkor is, ha az negatív. Nem utasítjuk el őket. Ez a téma elvezet ahhoz a problémakörhöz, amit már itt a blogon is említettünk. Jó, ha elnyomjuk a negatív gondolatainkat, érzéseinket? Ezzel nem ártunk-e magunknak?

Itt egy idézet ezzel kapcsolatban a könyvből, amit olvasok:

"A gondolatok elnyomására való törekvés paradox hatással jár: az elutasított gondolatok csak egyre intenzívebbé válnak. Mivel az átélt érzelmeinket folyamatosan jónak vagy rossznak tekintjük, akkor annak átélésekor másodlagos érzelemként megjelenik a félelem is ('Már megint szorongok, mi lesz most?"). Paradox módon a negatív gondolatok és érzések elkerülése számos pszichés probléma kialakulásában és fennmaradásában szerepet játszik. Megnöveli a depresszió és a szorongásos betegségek kialakulásának valószínűségét.

A kognitív terápia szerint a valóságra, önmagunkra és másokra irányuló téves, torzított gondolatok okoznak érzelmi problémákat. Ezért a cél a gondolatok megváltoztatása, reálisabbá tétele. Az MBCT (Mindfulness Based Cognitive Therapy, azaz Tudatos Jelenlét Alapú Kognitív Terápia) ezzel szemben nem a gondolatok megváltoztatására fókuszál, hanem a gondolatokhoz való viszonyt vizsgálja és próbálja módosítani. Azt tanítja meg, hogy a gondolatok nem tények, csupán gondolatok."

Szondy Máté: Megélni a pillanatot