A héten két szocfób élményem is volt, de szerencsére egyik sem kapcsolódik a munkahelyemhez. Az a legújabb célom, hogy mire lejár a szerződésem a cégnél, már ne úgy tekintsek a munkahelyekre, mint eddig, és bátran vessem bele magam majd egy újabb állás kapcsán megjelenő kihívásokba. Két hete elég jól megy.

Az elmúlt fél évben napi szinten kapcsolatban állok két emberrel, akik tulajdonképpen idegenek a számomra, de úgy hozta az élet, hogy 2-3 órát minden nap eltöltök a társaságukban. Kedvelem őket és köztük egyáltalán nem vagyok szociális fóbiás, laza vagyok, de megtartom a két lépés távolságot. Idősek és idegenek is, ez a két tényező, amiért így teszek, és ráadásul az idősekkel nagyon udvarias szoktam lenni, amit talán gyakran túlzásba is viszek. Ott voltam a társaságukban az egyik nap és valamiről beszélgettünk, aztán a néni megkérdezte, hogy miért vagyok ilyen gátlásos, miért nem tudok oldottabban viselkedni. Ez a mondat annyira rosszul esett, hogy még a szemem is könnybe lábadt, amit kicsit szégyellek. Gyakran, ha szemembe mondják, hogy milyen csendes vagyok, akkor ugyanígy szoktam érezni, mert szembesítenek az általam legnagyobb gyengeségnek tartott tulajdonságommal, de ez most más. Itt most megint meg nem értett emberként éreztem magam. Úgy, mint régen, mikor folyton megjegyzéseket tettek a zárkózottságom miatt. De most nem okozott volna gondot, ha a néni zárkózottnak titulál, hiszen van már annyi önismeretem és képes vagyok már annyira reálisan látni önmagam, hogy tudjam, hogy valóban az  vagyok és tudom, hogy ez nem baj. De, mikor félreértelmezik a viselkedésem az még mindig nagyon zavar. Bizonyára introvertáltként viselkedtem a társaságukban, mert a néni nagyot is hall, meg egyébként idős is, úgy érzem nincs túl sok mondanivalóm neki, de mégis szívesen hallgatom a hosszú történeteit, szívesen meghallgatom mikor ábrándozik a régmúltról. Ő ezt a csendességet és a jólneveltségemet úgy értelmezi, hogy szorongós vagyok. Valóban szorongós vagyok, de nem az ő társaságukban. Ez nagyon fájt, hogy így gondolja, mert ez döbbentett rá, hogy nem csak gyerekkorunkban értelmezik félre a viselkedésünket. Mindig is lesznek ilyen emberek, akik félre fogják. Ezt el kell fogadnunk és túl kell lépnünk rajta. Én is így teszek.

Korábban is volt már példa, hogy eljártam tornázni egyedül. Általában nagyobb fitness termeket választottam, ahol jól bejáratott rendszer van, ahol gyakran cserélődnek az emberek, jobban el lehet vegyülni. Most viszont egy kis terembe mentem. Ezekkel az a bajom, hogy a kis termek barátibb, családiasabb hangulatúak, mindig ugyanazok járnak oda, és a társaság tagjai már ismeri egymást. Egy ilyen közösségbe idegenként menni egyedül eléggé problémás nekem. A múlt héten mégis elmentem. Volt egy olyan rész, mikor páros gyakorlatokat kellett végezni, ehhez párt kellett találni magunknak. Itt azonnal megijedtem, hogy nem lesz párom. Újra gimnazistának éreztem magam, amikor testnevelés órán rettegtem, hogy mindig én maradok utoljára, aki senkinek sem kell, és rendszerint ez így is történt, mert nagyon kis ügyetlen voltam. Most már tudom, hogy ez miért volt. Egyszerűen féltem a visszautasítástól, azt hittem, ha nem akarnak beválasztani a csapatba, akkor azzal a személyemet utasítják el, azzal azt akarják kifejezni, hogy nem szeretnek. Már tudom, hogy ez nem így van. Azzal, hogy nem akartak beválasztani, azzal  csak a röplabda csapatban nyújtott teljesítményemmel nem voltak megelégedve. A teljesítményem nem én vagyok magam. Az csak egy apró mozzanat belőlem. Ettől függetlenül még jó ember vagyok és értékes és ugyanúgy kedvelhetnek az emberek. De visszatérve az esethez, ami előhozta belőlem a szocfóbot. Akkor és ott a fitness teremben még nem láttam ilyen reálisan a dolgokat, hanem megint a torz gondolataim törtek utat maguknak. Meg szerettem volna előzni, hogy én maradjak a maradék, és gyorsan odamentem egy idegen emberhez, hogy megkérjem, hogy csinálja velem a gyakorlatokat. Végig morogtam magamban, hogy nem értem, hogy egy ilyen edzésen ez minek kell. Eddig még egyik fitness teremben sem találkoztam páros gyakorlatokkal. Megfogadtam, hogy nem megyek oda többet, mert annyira rosszul éreztem magam eközben. De itthon átgondoltam, megvizsgáltam a gondolataim és úgy döntöttem jövőhéten is elmegyek. Ha én maradok, aki senkinek nem kell, akkor a fitness edzővel fogom csinálni a gyakorlatokat. Igaz, hogy így majd mindenki látja a bénázásaimat, mégis ez egy jó gyakorlatnak bizonyulhat.