Az utóbbi időben elég sok fordítási feladatot kaptam a munkahelyemen, így a saját fordítós projekttől elment kicsit a kedvem. De szeretnék a hétvégén előrukkolni a 10. leckével. A fordítás már megvan, már csak a hanganyagot kellene kijegyzetelnem.
Mióta „hivatalosan” is elmeháborodott és gyenge idegrendszerű vagyok, nem történtek különösebb atrocitások velem. Eddig. Ja, nem is írtam részletesen a kis kalandomról az ideggyógyászaton és a felírt xanaxról, amit a 3. után abbahagytam… Nem volt rá szükségem, épp elég volt 2 hét szabadság és pihenés. Viszont azóta a munkahelyemen minden összeomlani látszik. Lejár karácsonykor a szerződésem, és a korábban kiötlött megmentési manővernek keresztbe tettek. Átszervezés… és ami ezzel jár. Úgyhogy most zizeg az egész folyosó, pletykák terjednek, mindenki pánikol. Engem különösebben nem érdekel. Mármint nyilván jó lenne tudni, hogy jövőre fogok-e dolgozni, hol és mit, vagy kezdjek el hidat keresni magamnak, ami alatt meghúzhatom magam innentől kezdve. De a többiek, akiknek biztos a helyük, őket megviseli a helyzet. Nyilván én eleve úgy álltam hozzá, hogy nekem eddig is csak karácsonyig volt biztos a helyzetem, ők meg benne ültek eddig a tutiban.
Szóval a nagy fennforgások ellenére egészen nyugodt időszakom volt. Egyetlen kiemelkedő esettel, amivel megleptem magam. Egyik munkatársam rágta a fülem egy ideje, hogy szerezzek neki jegyet az egyik színházba. Mert vannak kapcsolataim. De sajnos mire észbe kaptam, már minden jegy elkelt, de azért írtam a kapcsolatomnak, hátha tud még jegyet szerezni. Ő meg annyit írt vissza, hogy előző nap vitt be a színházba, a pénztárt kellene felhívnom. Tehát zsákutca, mert az fix, hogy nekem ennyit nem ér a dolog, inkább megmondom a munkatársamnak, hogy elfogyott a jegy, bocs. Ebben igazán jók vagyunk mi szocfóbosok, a kifogáskeresésben, a kimagyarázásban, az önáltatásban, hogy miért is ne tegyem ki magam „kockázatnak”. Aztán mégiscsak addig-addig rágta a lelkiismeretemet ez a dolog, hogy kitaláltam, hazafelé beugrok a színházba, megkérdezem a dolgot, hátha. De egyből rájöttem, hogy ha viszont feleslegesen teszem meg ezt a kitérőt, akkor baromi csalódott leszek, és egész este magam alatt leszek. Addig-addig agyaltam, míg végül teljesen spontán, és önszántamból, isteni szikraként fogtam a telefont, és felhívtam a pénztárt, én, a telefonfóbiás. Szorongás-szint 30%, küldetés teljesítve. Persze már nem volt jegy, de ez a telefonálás akkora előrelépés volt tőlem, hogy azóta is ezt ünneplem.
Ezen kívül ami még említésre méltó, az a legaktuálisabb sokk. Lesz egy naggyűlés, egy évzáró „buli”, ahol összegyűlik a munkahely kb 200 dolgozója, és minden részleg beszámol a féléves eredményeiről. Volt már ilyen korábban is, ahol Főnök Úr hablatyolt mindig fél órán keresztül több másik Főnök Úrral és Asszonnyal egyetemben, mi pórnép meg csak hallgattuk őket. De most más lesz a rendszer. Most a nép egyszerű gyermeke fog felemelkedni, és előadja sikertörténetét. Mi persze mit sem foglalkoztunk ezzel a dologgal, mígnem ma reggel elém áll egyik főnök szócsöve, hogy márpedig Főnök Úr engem és egy másik munkatársam jelölte ki a szerepre………………………………………………. totál rendszer lefagyás………………… hogy mi? Miközben egy hete azzal gúnyolódik, hogy nem vagyok beszédes, meg milyen csendes vagyok, erre meg kitalálja, hogy adjak elő? 10 percben? ÉN? ÉS még csak a szemünkbe sem mondja, hanem úgy kell megtudnunk mástól? Na, egyből fel is pattantunk, hogy márpedig ez így nem pálya, majd jól odamegyünk, és kiosztjuk Főnök Urat… de persze épp vendég volt nála, így el kellett napolni a parasztlázadást. Majd mire végre a színe elé járulhattunk, akkor meg kiröhögött minket, és elbagatellizálta a mi hatalmas problémánkat, nevezetesen, hogy NEM AKARUNK 200 EMBER ELŐTT ELŐADNI! És képes azt mondani, hogy nekem jót tenne, ha előadnék. Hát persze, meg rajtam kívül még 10 embernek szintén jót tenne, ha ők adnának elő. Sőt, nekem az is jót tenne, ha kapnék 2 hét szabit. Vagy ha meghosszabbítanák a szerződésem. És már annyira elegem van, hogy rajtam kívül minden egyes ember külön pénzt kap ezért a nyomorult projektért, amivel szívok, csak én nem. De persze a „minden egyes embernek” semmi köze a dologhoz, egy betűt nem dolgoztak a cuccon, csak én, aki egy fillért sem kap érte, és most még beszéljek is 10 percig erről a színjátékról. Lehet ezzel kellene kezdenem a beszédem, hogy beszámolok arról a projektről, amin rajtam kívül senki nem dolgozott, de mindenki bekaszálta érte a jussát, kivéve engem…
A konklúzió az volt, hogy Főnök Úr még gondolkodik a dolgon, de azóta más már lejelentette a nevünket, úgyhogy szerintem ezt megszívtam, nem hiszek a csodákban… és akkor két hét múlva jön a következő bejegyzés: A Szociális Fóbiás előad 10 percben 200 ember előtt. Ne legyen így!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Kognitív Teknősbéka 2013.12.07. 01:17:22
Daniellaaa · http://onbizalomnelkul.blog.hu/ 2013.12.08. 09:30:40
A tömeg előtti szereplésért nem irigyellek, viszont én egy ilyen szereplés kapcsán az emberekre mindig, mint arctalan tömegre tekintettem és így nem is annyira félelmetes az egész. Kiskoromban gyakran szerepeltem, verset mondtam, színjátszókörben játszottam, és mindig nagyon élveztem, nem volt ezzel kapcsolatban negatív élményem. Valószínűleg azért sem félelmetes nekem egy ilyen helyzet. Emlékszem, hogy mikor szerepelni kellett sosem néztem az emberek arcát, kiválasztottam egy pontot a nézőtér fölött és odanéztem végig, nem gondoltam arra, hogy emberek figyelnek. Így könnyebb volt mindig.
Kaisa 2013.12.08. 16:22:12
@Daniellaaa: Azóta volt egy másik telefonálásom is. Mondjuk 3 hete halogattam, erre a részére nem vagyok büszke, de arra igen, hogy elintéztem.
Pénteken még úgy jöttem el, hogy hétfőn majd beszélek a főnökömmel, hogy jól meggondolta-e ezt az előadásosdit, mert nem gondolom, hogy az állománygyűlésen pont nekem, nem állománybeli tagnak kellene szívnom ilyennel. Nekem elvileg ott sem kellene lennem. Ilyen szempontból nem érzem fairnek, hogy rám akarja sózni. Karácsonykor a szerződésem is lejár, és még nincs kilátás a meghosszabbításra. Mondom, előbb egy szerződés is jót tenne nekem, utána beszélhetünk a prezentációkról... Viszont ahogy halad az idő, úgy erősödik bennem a dac és a mártírság, hogy menjenek a francba, csak azért is megcsinálom, és akkor majd meglátják, kivel van dolguk. Úgy megmutatnám nekik, hogy tudok én előadni, csak azért mert velük nem jópofizok, még nem azt jelenti, hogy nincs hangom... Ezt amúgy is utálom, hogy ha nem vagyok hangos, akkor már egyből fura vagyok, pedig mindig pont akkora hangerővel beszélek, hogy az (és csak az) meghallja, akinek mondanivalóm van. De ezt a főnök meg úgy értelmezi, hogy gyáva vagyok úgy beszélni, hogy mindenki hallja... miközben csak nem tartozik rá. Na és a szereplős énem is elő kezd jönni. Most amiatt félek, mert nálam mindenki csak szakmaibb ember ott, én meg nem biztos, hogy elég komolyan tudom venni és előadni a témát. Ellazáznám legszívesebben, de azt nem lehet, itt fegyelem van. Pedig ha a saját stílusomban, saját szavaimmal adhatnék elő, akkor semmi bajom nem lenne vele. (bár akkor sem jelentkeznék önként) Amúgy én is szeretek szerepelni, de csak ha nem kell megszólalni :) Szívesen elpantomimezném mondjuk.
Daniellaaa · http://onbizalomnelkul.blog.hu/ 2013.12.08. 19:05:54
Írj majd, hogy milyen volt az előadásod, hogy sikerült. Kíváncsi vagyok. Sok sikert hozzá!
Kaisa 2013.12.08. 20:41:32
De abban is van valami, amit te írsz, durván nyomni a megfelelést... Nem kispályáskodsz. :) A főnökömmel nálam is működik, ő már kukának könyvelt el. Nem is tudok ebből a szerepből kimászni, amíg négyszemközt vagyunk, mert egy extrém extrovertált mellett még egy mezei ember sem rúg labdába. Meg kellene neki mondanom, hogy nem én vagyok kuka, hanem ő pofázik túl sokat, megnézném a fejét. Na, de ezzel az előadással is pont azt akarom, hogy bebizonyítsam, hogy nincs igaza, ha azt hiszi, nekem ez jót tenne. Mert nincs mit jót tenni, már most is tudok előadni, nem ettől leszek jobb.
Mindenképp beszámolok, ha lesz előadás, ha nem. :)
Daniellaaa · http://onbizalomnelkul.blog.hu/ 2013.12.13. 20:00:03
Csak ha négyszemközt vagytok akkor vagy kuka a főnököddel szemben?Ha többen vagytok akkor beszédesebb vagy? Én pont fordítva. Mikor csak ketten vagyunk az irodában akkor többször szólok hozzá és részletesebben is válaszolok, de ha a többi kollégám is benn van akkor nem szívesen beszélek a főnökömmel. Na és a kollégáimmal is akkor vagyok beszédes, ha a főnök nincs bent, ha bent van akkor szigorúan robotolok csendben. Mondjuk ő nem is nézi jó szemmel, ha sokat beszélgetünk, a kemény munka híve.
Az a baj, hogy nagyon nehéz megváltoztatni a rólunk kialakult képet. Gyakran észreveszem, hogy alkalomszerűen mikor valamelyik kollégámmal beszélgetek a folyosón vagy éppen viccelődünk és szembejön a főnököm, amellett, hogy elszégyellem magam amiért beszélgetek és nem dolgozom, örülök is neki ilyenkor, hogy meglátja, hogy tudok viccelődni is és jókat beszélgetni. Ettől még szerintem nem fog megváltozni benne a rólam kialakult kép, nehéz lesz lemosni magamról a kuka jelzőt.
Kaisa 2013.12.14. 12:54:14
Ez tipikus introvertáltság, hogy négyszemközti helyzetekben szoktunk kibontakozni, ha nagyobb a "tömeg", akkor inkább a megfigyelő helyzetet választjuk. Egyszer tényleg meg kellene mondanom neki, hogy tőlem ne várja, hogy sziporkázzak, mert én csak akkor beszélek, ha van mondanivalóm, és ha nem szólalok meg, az bizony azt jelenti, hogy nincs a számára semmi közölnivalóm.
Csütörtökön is bejött, miután már részemről véglegesnek tekintettem az előadásom ppt-jét, és elkezdett magyarázni, hogy mit tegyek még bele. Én meg akkor befelé fordultam, és elkezdett pörögni az agyam. Fejben már azon agyaltam, hogy hogyan bővítsem ki az alapján, amit mondott, hova illesszem be stb. Erre megkérdezte a szobában lévő munkatársam, hogy kimenjen, mert azt hitte, ott helyben megütöm a főnököt... én meg nem értettem, hogy most miért? Hiszen valójában csak összeráncolt szemöldökkel agyalni kezdtem, hogy ez milyen változtatásokat jelent, amit a főnök mond. De mivel nem szólaltam meg, így teljesen félre értette a helyzetet a munkatársam. Csomószor érzem, hogy teljesen félreértik a viselkedésem csak azért, mert leállok gondolkodni, és olyankor nem jön ki belőlem hang, nem jelenik meg a fejemen a kis homokóra, hogy most éppen információt dolgozok fel, várjon türelemmel, és akkor ők ezt nem tudják értelmezni. De nekem meg nagyon sok gondolkodással jár a napi létem, a gondolkodás meg sokszor szemöldökráncolással... és akkor kialakul a kép, hogy én megütném a főnököm?