Régóta nem írtam blogbejegyzést, aminek az oka talán a bejegyzés címe is, hogy az utóbbi időben tudatosan nem boncolgatom tovább a problémáimat, nem gondolkozom túl sokat, igyekszem inkább élni az életem és szerencsére ez bevált, jobban érzem magam.

Fél évvel ezelőtt jött egy felismerés mégpedig, hogy ideje lezárnom a boncolgatós időszakom. Kb. 7-8 évvel ezelőtt, mikor rádöbbentem, hogy szociális fóbiás vagyok, később mikor az introvertáltságommal szembesültem úgy éreztem, hogy ahhoz, hogy leküzdjem a fóbiám és elfogadóbb legyek önmagammal szemben, szükséges különböző fázisokon keresztülmennem, sokat elemeztem és agyaltam az elmúlt 7-8 évben, talán túl sokat is…Minden túlzás nélkül állíthatom, élet-halál kérdést csináltam abból, hogy a munkahelyemen helytálljak, hogy megmutassam a világnak és főleg saját magamnak, hogy képes vagyok arra, amire bárki más, normális éltet élni. Közben nem mondtam el a főnökeimnek, hogy nem bírom tovább, hogy a folyamatos túlterheltségtől már testi tüneteim vannak, sosem mondtam nemet, azt gondoltam, hogy ez egy próbatétel, amit muszáj teljesítenem, mintha ezen múlt volna, hogyan alakul a későbbi életem.

Aztán idén késő tavasszal jött a felismerés, mikor már szinte csak a munkáról és a hozzá kapcsolódó stresszről szólt az életem, mikor már semmi más nem érdekelt, és mikor kezdődő pánikbetegség tüneteit kezdtem felfedezni magamon akkor jött a felismerés, hogy mennyire megváltoztam, szinte magamra sem ismeretem. Ekkor megfogadtam, hogy elég volt, lezárom a túlgondolós időszakot, innentől kezdve nem engedem, hogy a félelmek vagy rossz gondolatok irányítsanak, egyszerűen élem az életem. Most fél év elteltével nagyon sokat változtam, már nem sietek haza a hétvégén, mondván, hogy nem marad időm agyalgatni, már nem veszem túl komolyan a munkahelyi feladataimat, már nem félek belemenni egy hosszú sztori szóbeli elmesélésébe és már kitűztem a felmondásom jövőbeli időpontját is.

Sajnos a hosszú stresszes időszak megviselt, néhány nap múlva megyek orvosi kivizsgálásra, bízom benne, hogy még nem jött túl későn a felismerés és nem betegített meg a túl sok feszültség. Így visszagondolva kellett ez az 5 év próbatétel, kellett, hogy bizonyítsak magamnak és utólag örülök, hogy kibírtam és végigcsináltam, mert ez segít továbblépni, önbizalmat építeni és most úgy érzem bármire képes vagyok. Megismertem önmagam, a korlátaim és, ami legfontosabb az igényeim. Most úgy érzem képes vagyok úgy alakítani az életem, hogy arra koncentráljak, ami nekem jó, a saját vágyaimnak és igényeimnek megfelelően.  A szociális fóbiám nem múlt el teljesen, vannak még alkalmak, mikor előjön, mikor leblokkol az agyam egy-egy helyzetben, de igyekszem ezeken hamar túllépni. Az introvertáltságom az alaptermészetem, emiatt nem kell bántanom magam, ami nem azt jelenti, hogy ne próbálhatnék meg nyitottabb lenni, hiszen szükségem van az emberek társaságára és szociális kapcsolatokra.