Hogy mi?

Bocsi, csak viccelek. :) Nálam ez inkább csak írásban jelentkezik, bár én is félek a telefonálástól, de szerencsére nem annyira, mint te. Már általános iskolában, amint fogalmazásokat kellett írni, rögtön megutáltam. Pedig szinte mindent szerettem (ettől is mindig kisebbségben éreztem magam, hogy nem szidtam a tanárokat, a tantárgyakkal se volt különösebb bajom, nem voltam stréber, de úgy éreztem annak néznek), de a fogalmazás dolgozatoktól mindig rettegtem.

Ez egészen addig ért, hogy háromszor futottam neki a diplomamunkának, de egyszer se írtam egy sort se. Ez lehet, hogy kicsit hosszú lesz, de megint úgy érzem, hogy ezt ki kell fejtenem, muszáj megmagyaráznom... Úgy alakult, hogy gimi után levelezőre kerültem, és igazából már másodikban ott kellett volna hagynom a fenébe, de különböző okok miatt nem tettem, de erre most tényleg nem térek ki, majd talán máskor. 4-5 év után jutottam odáig, hogy el tudjam kezdeni (már nem is emlékszem és most lusta vagyok utánaszámolni), de úgy éreztem nem tudnék írni egy olyan témáról 50 oldalt, amiről nem tudok semmit. Ez valahol igaz is mert már alig tanultam, meg a tanár se volt valami segítőkész, aztán megpróbáltam másik tanárnál másik témával, de úgyanúgy a feladat nagysága már alapból elijesztett.
Úgyhogy most hét év után úgy tűnik, tényleg otthagyom az iskolát, de jelentkezni akarok egy tanfolyamra, ami most indul, mert hát érettségivel nem sokra megyek.

Bocsi, hogy átmentem életmesélésbe, de ez is jól mutatja azt a kettősséget, hogy miközben utálok írni, egész sokat tudok olyanról, amiről van mit, és úgy érzem elég jól is. Bár mostanában, hogy kommentelek egy-két oldalon, meg eltévedve kollégával elkezdtünk emailezni (más nem akar írni? nem akarok kuncsorogni, de tényleg olyan jól esnek ezek a beszélgetések) észrevettem, hogy bizony egy külső szemlélőnek, lehet összevisszaság az én atombiztos logikám, amin az se segít, hogy véget nem érő mondataim vannak, mert nem teszek pontokat. Ez a komment pár hete még valószínű három mondatból állt volna. :D Szóval nem biztos, hogy olyan retorikai zseni vagyok mint gondolom. Ez is milyen abszurd, hogy rettenetesen sokra tartom a szóbeli képességeimet, közben félek beszélni, meg írni.

Hát eléggé eltértem a témától. :S

A megszólalás egy szociális képesség, amit lehet fejleszteni.

pl. Minden nap írj valamit, kb. legalább 300-500 szót. Fejlődni fog a fogalmazó készséged, illetve az, hogy fejezd ki magad.

Csinálj magadról videót, amiben beszélsz valamiről. Az 50. -ik sokkal jobb lesz, mint az első.

Ha jó leszel ezekben, a való életben is jobb leszel, és nagyobb lesz az önbizalmad.

@Free_soul: Próbáltam már, nem vált be. Írásban nincs is baj a kommunikációval. De ha élőben, szóban kell kifejezni magam, akkor ugyanúgy pánik van, hogy mit fog reagálni a másik fél, egyáltalán megérti-e, amit mondani akarok. Ilyenkor van az, hogy fejben lepörgetek kismillió verziót, amit az "ellenfél" reagálhat, aztán végül inkább nem mondok semmit:)

Lehet nem próbáltad elég ideig. Próbálj 500 szót leírni minden egyes nap fél évig. De az írás nem elég. A kommunikációt is gyakorold. Beszélj és vedd fel, hívj fel random embereket, stb..
De nem elég 1 hétig gyakorolni, hosszútávú szokást kell kialakítani.
Ez egy tipp, de bajod nem lehet belőle, amúgy hasznos dolog, a kérdés csak az, hogy kicsit, vagy nagyon :).

@Free_soul: Nem tudom, én volt idő, mikor rendszeresen gyakoroltam és odafigyeltem, hogy választékosan beszéljek, érthetően kifejezve magam. Nem mondom, hogy tökéletesen ment, de jobb volt a helyzet, mint most. Visszaestem, megint nem tudok érthetően beszélni, nem csak úgy érzem, tényleg nem tudok. Ha nem koncentrálok és tudatosan nem próbálok megfelelően kommunikálni, akkor gyakran össze-vissza hablatyolok, vagy nem jutnak szavak eszembe, vagy egy teljesen másik szót használok, mint amelyiket szeretném.

Lehet, hogy ezt is többet kellene gyakorolnom (gyakorlás alatt értsd a te példáidat vagy a tudatos szóbeli kommunikációt, mikor pl. egyébként nem lenne kedvem megszólalni, de beszélek, mert tudatosan fejlődni szeretnék)? Vagy az is lehet, hogy el kellene fogadnom, hogy nekem az agyam szóbeli kommunikációért felelős része egyszerűen fejletlenebb, gyengébb?! Ez is eszembe jutott már. :-(

Nem lehet gyengébb, itt senkinek a kommunikációért felelős része mikor ilyen szépen fogalmaz:)

Egyszerűen csak nem komfortos a helyzet, a fóbia miatt. Mintha egy 100 méter magas hídon kéne sétálni beszéd közben.

És az igaz, hogy ilyenkor stresszhelyzetben, az agyunk kis részét lehet csak használni. Azt amelyik a túlélésért felelős. A kreatívabb részek kikapcsolnak. Tehát valóban lehetetlen küldetés választékosan beszélni.
Meg ugye, a maximalizmus itt is bekavarhat:)

@cra: Érdekes, én pont írásban tudom jobban kifejezni magam. Ott nem kell sietnem (szóban sem, csak valamiért mindig azt hiszem). A diplomamunka viszont más téma. Utáltam az egészet, kínosnak éreztem, hogy mit "okoskodok" olyanról, amiről lövésem sincs. Apukám ragaszkodott hozzá, hogy saját példányt is köttessek belőle. És hiába lett egészen jó az értékelések alapján, a mai napig rám tör a kellemetlen feszengés, ha csak rápillantok. Természetesen azóta érintetlenül pihen a polcon.

Amúgy a hozzászólásod alapján meg nem mondanám, hogy ne lennél retorikai zseni :) Nálam is megvan a kettősség, vagy jól leírok valamit, veszem a fáradságot, vagy elintézem a lehető legrövidebben, amiből viszont utólag látom, hogy hajlamos vagyok kihagyni az összefüggéseket, így senki se érti. Nálam az iskolai fogalmazásokkal mindig a hossz volt baj, annyira lényegre törő voltam, hogy nem ment az egy-két-több oldalnyi ömlengés egy-egy irodalmi műről. Mára már az egyetem megtanított, hogyan írjak oldalakat a semmiről. Viszont szóban nem tudok terjengősen magyarázni, mert mindig azt hiszem, hogy lopom vele a másik idejét.

Az egyetemnél nem gondoltad, hogy ha már ennyi időt beleöltél, csak be kellene fejezni? Persze ez teljesen felesleges, hiszen ha amúgy nem látod értelmét. Csak bennem ilyen kényszerek is dolgoztak, mikor diplomamunkát írtam.

@Free_soul: A fogalmazó készségemmel nincs különösebb gondom, ha igazán erőfeszítést teszek, egész sok mindent el tudok magyarázni, inkább ez ilyen beépült hiedelem, hogy úgysem fogják megérteni az emberek, mert nem is figyelnek rá, mit mondok.

A videó nagyon jó ötlet, bár már a gondolat is rémesen feszélyez :) de ki fogom próbálni. Köszi

@introvertaltak: Na igen, a stressz eléggé közrejátszik. A héten volt egy telefonom, amitől a szokásos módon görcsöltem rendesen. Előtte átgondoltam, miket is kell megbeszélnem a másikkal, de élőben annyira leblokkoltam, hogy pont a két lényeges pontot nem említettem neki. Pedig ha nem lett volna a stressz, azért ennyit meg tudtam volna jegyezni, de így, mint egy kuka :D
De túléltem, tehát az agyam túlélésért felelős része tényleg remekül működik. Csak tudnám, miért tekinti élet-halál helyzetnek a telefonálást.

@Kaisa: Írd fel az egészet egy papírra, vagy a gépre. És mikor beszélni kell kb. csak felolvasod :)

@Kaisa: Miért tekinti az agyad élet-halál helyzetnek a telefonálást? Van egy elméletem. Talán a visszajelzés hiánya miatt.Olvastam valahol,hogy a nők ösztönösen jók a non-verbális kommunikációban(testbeszéd olvasás). Attól tartasz,hogy nem fognak megérteni.Élő kommunikáció közben,tudat alatt érzékeled a másik fél gesztusait,és automatikusan korrigálsz,ha nem érti amit akarsz.Telefonon ez ugye nem adott.Esetleg segítene,ha megkérdeznéd a hívott felet,tudott-e követni.(Én pl. nem szeretek kommentelni,tartok tőle,hogy túl okoskodónak/lekezelőnek/szájbarágósnak fogok tűnni.Mintha megkérdőjelezném az intelligenciádat a nyilvánvaló magyarázásával,pedig csak egyértelmű szeretnék lenni.)

@Kaisa: Most ha telefon, vagy email közül kell választanom szinte mindig az email győz, (kivéve időpont foglalás, nálunk talán nem is nagyon szokás, meg ott valamiért sokkal jobban szeretem a telefont) szóval nekem is talán az írásbeli az erősebb, csak ez tényleg olyan régóta bennem van, és a diplomamunka miatt folyamatosan, újra, és újra előjövő probléma. Sokat vitatkozom anyámmal, és mintha nem értené mit mondok, eddig "simán" hülyének néztem, (hú... nem biztos, h ez a helyes szóhasználat, annyira azért nem vészes a helyzet) de mostanában már elkezdtem kételkedni, tényleg érthetően beszélek-e, részben az itt olvasottaknak köszönhetően, - nehogy magatokra vegyétek, én mostanában mindent megkérdőjelezek magamban (a vallástól kezdve a forma-1 nézésig :D) - meg mostanában az írásaimat is addig olvasom újra, míg bele nem gabalyodok.

Nem csak az idő miatt, csupa előnyökkel járna, ha befejezném, pl nem kéne kitalálnom, h mégis mi a fenét csináljak helyette, de egyszerűen nem bírom. :( Most megint találtam egy nagyon ígéretes álláshelyet, és végre arra is rászántam magam, h jelentkezzek, de ha holnap se hívnak azt hiszem lemondhatok róla. Ha felvennének, és menne, valószínű be tudnám fejezni.