Ha bármikor meg kell szólalnom, mindig törekszem rá, hogy a lehető legértelmesebben fogalmazzak. Többek között ebből is indul el aztán a túlgondolás folyamata. Nagyon nem szeretem, és zavarba hoz, amikor csak hebegek és habogok, és szerintem valami gyerekkori traumaként hordozom azt a félelmemet, hogy NEM FOGNAK MEGÉRTENI! Látom magam előtt, ahogy teljes testtel gesztikulálva próbálom ezerféleképpen megfogalmazni a mondanivalómat, és mégsem értik meg, mit akarok. Még az elképzelés is kényelmetlenséget okoz, feszengek tőle. Nem tudom, mi történhetett kiskoromban, amitől ez így kialakult bennem.
Másrészt a napokban figyeltem csak meg, hogy mások verbális kommunikációs készsége, fogalmazási képessége mennyire fejletlen szinten mozog, és mégis be nem áll a szájuk. A főnökeim vagy félmondatokban beszélnek (jó, hogy nem értem), vagy megy a süketelős habla-habla. Egyik munkatársam szóhasználatát max egy értelmező szótár képes csak felfogni, a másik összefüggéstelen mondatokat dobál egymás után, aminek a konklúziójára végül nekem kell külön rákérdeznem... És akkor még én aggódok. Vagy ha beleolvasok mások által írt levelekbe, hát nem csodálkozom, hogy a címzett miért értetlenkedik...
Szeretnék egy mágikus képességet, hogy mindig megértsenek az emberek, ne kelljen magyarázkodnom, mert olyankor tisztára hülyének érzem magam. Vagy csak szeretnék nem azon parázni, hogy vajon a másik érteni fogja-e, hogy mit akarok.
Ez lenne az egyik blokk, ami a telefonfóbiámat táplálja. Valahogy el kellene engednem, hogy mindig tökéletesen érthetően fogalmazzak és két szóból megértessem magam. El kellene fogadnom, hogy normális, ha kettőnél több mondatban kell elmagyaráznom valamit, igenis szánjam rá az időt és energiát.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
cra 2016.08.13. 18:55:21
Bocsi, csak viccelek. :) Nálam ez inkább csak írásban jelentkezik, bár én is félek a telefonálástól, de szerencsére nem annyira, mint te. Már általános iskolában, amint fogalmazásokat kellett írni, rögtön megutáltam. Pedig szinte mindent szerettem (ettől is mindig kisebbségben éreztem magam, hogy nem szidtam a tanárokat, a tantárgyakkal se volt különösebb bajom, nem voltam stréber, de úgy éreztem annak néznek), de a fogalmazás dolgozatoktól mindig rettegtem.
Ez egészen addig ért, hogy háromszor futottam neki a diplomamunkának, de egyszer se írtam egy sort se. Ez lehet, hogy kicsit hosszú lesz, de megint úgy érzem, hogy ezt ki kell fejtenem, muszáj megmagyaráznom... Úgy alakult, hogy gimi után levelezőre kerültem, és igazából már másodikban ott kellett volna hagynom a fenébe, de különböző okok miatt nem tettem, de erre most tényleg nem térek ki, majd talán máskor. 4-5 év után jutottam odáig, hogy el tudjam kezdeni (már nem is emlékszem és most lusta vagyok utánaszámolni), de úgy éreztem nem tudnék írni egy olyan témáról 50 oldalt, amiről nem tudok semmit. Ez valahol igaz is mert már alig tanultam, meg a tanár se volt valami segítőkész, aztán megpróbáltam másik tanárnál másik témával, de úgyanúgy a feladat nagysága már alapból elijesztett.
Úgyhogy most hét év után úgy tűnik, tényleg otthagyom az iskolát, de jelentkezni akarok egy tanfolyamra, ami most indul, mert hát érettségivel nem sokra megyek.
Bocsi, hogy átmentem életmesélésbe, de ez is jól mutatja azt a kettősséget, hogy miközben utálok írni, egész sokat tudok olyanról, amiről van mit, és úgy érzem elég jól is. Bár mostanában, hogy kommentelek egy-két oldalon, meg eltévedve kollégával elkezdtünk emailezni (más nem akar írni? nem akarok kuncsorogni, de tényleg olyan jól esnek ezek a beszélgetések) észrevettem, hogy bizony egy külső szemlélőnek, lehet összevisszaság az én atombiztos logikám, amin az se segít, hogy véget nem érő mondataim vannak, mert nem teszek pontokat. Ez a komment pár hete még valószínű három mondatból állt volna. :D Szóval nem biztos, hogy olyan retorikai zseni vagyok mint gondolom. Ez is milyen abszurd, hogy rettenetesen sokra tartom a szóbeli képességeimet, közben félek beszélni, meg írni.
Hát eléggé eltértem a témától. :S
Free_soul 2016.08.15. 22:37:21
pl. Minden nap írj valamit, kb. legalább 300-500 szót. Fejlődni fog a fogalmazó készséged, illetve az, hogy fejezd ki magad.
Csinálj magadról videót, amiben beszélsz valamiről. Az 50. -ik sokkal jobb lesz, mint az első.
Ha jó leszel ezekben, a való életben is jobb leszel, és nagyobb lesz az önbizalmad.
EddieCivic4g 2016.08.16. 07:00:43
Free_soul 2016.08.16. 20:36:28
De nem elég 1 hétig gyakorolni, hosszútávú szokást kell kialakítani.
Ez egy tipp, de bajod nem lehet belőle, amúgy hasznos dolog, a kérdés csak az, hogy kicsit, vagy nagyon :).
Daniellaaa · http://onbizalomnelkul.blog.hu/ 2016.08.21. 13:07:11
Lehet, hogy ezt is többet kellene gyakorolnom (gyakorlás alatt értsd a te példáidat vagy a tudatos szóbeli kommunikációt, mikor pl. egyébként nem lenne kedvem megszólalni, de beszélek, mert tudatosan fejlődni szeretnék)? Vagy az is lehet, hogy el kellene fogadnom, hogy nekem az agyam szóbeli kommunikációért felelős része egyszerűen fejletlenebb, gyengébb?! Ez is eszembe jutott már. :-(
introvertaltak · http://introvertaltak.blog.hu/ 2016.08.24. 18:56:03
Egyszerűen csak nem komfortos a helyzet, a fóbia miatt. Mintha egy 100 méter magas hídon kéne sétálni beszéd közben.
És az igaz, hogy ilyenkor stresszhelyzetben, az agyunk kis részét lehet csak használni. Azt amelyik a túlélésért felelős. A kreatívabb részek kikapcsolnak. Tehát valóban lehetetlen küldetés választékosan beszélni.
Meg ugye, a maximalizmus itt is bekavarhat:)
Kaisa 2016.09.02. 19:59:59
Amúgy a hozzászólásod alapján meg nem mondanám, hogy ne lennél retorikai zseni :) Nálam is megvan a kettősség, vagy jól leírok valamit, veszem a fáradságot, vagy elintézem a lehető legrövidebben, amiből viszont utólag látom, hogy hajlamos vagyok kihagyni az összefüggéseket, így senki se érti. Nálam az iskolai fogalmazásokkal mindig a hossz volt baj, annyira lényegre törő voltam, hogy nem ment az egy-két-több oldalnyi ömlengés egy-egy irodalmi műről. Mára már az egyetem megtanított, hogyan írjak oldalakat a semmiről. Viszont szóban nem tudok terjengősen magyarázni, mert mindig azt hiszem, hogy lopom vele a másik idejét.
Az egyetemnél nem gondoltad, hogy ha már ennyi időt beleöltél, csak be kellene fejezni? Persze ez teljesen felesleges, hiszen ha amúgy nem látod értelmét. Csak bennem ilyen kényszerek is dolgoztak, mikor diplomamunkát írtam.
Kaisa 2016.09.02. 20:03:16
A videó nagyon jó ötlet, bár már a gondolat is rémesen feszélyez :) de ki fogom próbálni. Köszi
Kaisa 2016.09.02. 20:06:31
De túléltem, tehát az agyam túlélésért felelős része tényleg remekül működik. Csak tudnám, miért tekinti élet-halál helyzetnek a telefonálást.
introvertaltak · http://introvertaltak.blog.hu/ 2016.09.02. 21:20:16
bjrk (törölt) 2016.09.05. 20:50:48
cra 2016.09.05. 21:57:09
Nem csak az idő miatt, csupa előnyökkel járna, ha befejezném, pl nem kéne kitalálnom, h mégis mi a fenét csináljak helyette, de egyszerűen nem bírom. :( Most megint találtam egy nagyon ígéretes álláshelyet, és végre arra is rászántam magam, h jelentkezzek, de ha holnap se hívnak azt hiszem lemondhatok róla. Ha felvennének, és menne, valószínű be tudnám fejezni.