Áttekintve eddigi életutamat, szociális fejlődésemet, tulajdonképpen hálás lehetek, hogy „csak” ennyi a problémám, hogy nem tudok telefonálni. Persze elég hosszú utat jártam be, mire ide jutottam, legyőzve, vagy inkább megszokva pár másik szituációt.
Általános iskolában rettegtem, mikor én voltam a hetes, nehogy késsen egy tanár, és nekem kelljen felmennem a tanáriba, megkérdezni, hogy mi van a tanárral. Ezt tovább vittem középiskolába is magammal.
Soha nem akartam hiányozni, mert utána nem tudtam elkérni a leckét, ugyanis ahhoz fel kellett volna valakit hívni telefonon.
Mindig feszengtem, ha véletlen étterembe mentünk, nem mertem rendelni, inkább elmondtam a szüleimnek, barátaimnak, hogy ők kérjenek helyettem. Mindig irigykedtem a Mekiben evőkre, de az, hogy sorba álljak, és én kérjek valamit, elképzelhetetlen volt. Ma már ezt a nehézséget kinőttem. (Vagy ismerjük el a saját teljesítményemet, legyőztem!)
Ha a postás csengetett, és egyedül voltam otthon, inkább elrejtőztem. De ugyanúgy elrejtőztem, ha szüleimhez jöttek vendégek. Egyszer egy hétig minden nap jöttek a festők, hogy kifessék az egész házat, kivéve az én szobámat. Képes voltam egész nap a szobámba bezárkózni, míg itt voltak a mesterek. Még wc-re is csak akkor osontam ki, mikor kimentek dohányozni. És ekkor már 20 elmúltam...
Postára egyetemista koromig nem mertem menni, ma már azért ezzel nincs gondom. Bankban ügyintézést is kerültem... kerülöm a mai napig, de talán már nem rettegek, illetve ha muszáj, elintézem.
Soha nem betegedtem meg, hogy ne kelljen orvoshoz mennem az igazolásért, csak az utóbbi 2 évben sikerült ezen túljutnom, de azért most sem a kedvenc időtöltésem.
A legnagyobb problémám a mai napig az, ha nekem kell kezembe venni a kezdeményezést. Az olyan helyzeteket, amik csak úgy megtörténnek, azokat túlélem, de amikor nekem kellene megkeresnem, felhívnom valakit, kérnem valamit, azon nem tudok túllendülni, és halogatom, elkerülöm.
Mikor jön az esőfelhő, már pánik nélkül meg tudom várni, míg elvonul, de az, hogy én ugorjak fejest valamibe, az nem megy, ott idegrángás, görcs, sírás, pánik... És ez leginkább a telefonálásnál nyilvánul meg. Ha más hív, akkor egyrészt időm sincs pánikolni, de attól függetlenül is, elintézem, többnyire gond nélkül. De ha nekem kell hívni, ott kész, elfolyok, megszűnik a valóságérzetem, míg végül elkerülöm... Hogy lehet fejleszteni a kezdeményezőkészséget? Hogy ne egy elkényelmesedett lúzer maradjak örökre? Hanem szembe menjek a félelmeimmel? Ez nem csak elhatározás kérdése, hiába mondja mindenki azt. Itt hiányzik valami titkos összetevő.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
rsl (törölt) 2016.08.10. 22:43:33
EddieCivic4g 2016.08.11. 07:03:09
introvertaltak · http://introvertaltak.blog.hu/ 2016.08.11. 08:58:41
Én a helyedben ezeket elemezném ki, hogy vajon miért győzted le, mitől sikerült, mi járt akkor a fejedben, mik befolyásolták stb.
Az is lehet a konzekvencia, hogy csak túl sokszor muszáj volt megcsinálni ezt meg azt, lehetetlen volt elkényelmesedni. Telefonálásnál meg sosem 100%ig muszáj, el tudod kerülni ha nagyon akarod.
De ha csak ennyi fóbiád van az életben, ez már egy egész élhető állapot. Ne ostorozd magad miatta:)
Kaisa 2016.08.11. 18:09:54
Kaisa 2016.08.11. 18:37:08
EddieCivic4g 2016.08.11. 20:36:51
rsl (törölt) 2016.08.11. 21:33:18
Free_soul 2016.08.14. 23:04:58
Egy jó videó erről:
www.youtube.com/watch?v=OPkE269A5qo
dolan 2016.08.16. 23:28:56
1. Az eddig elért eredményeidre legyél nagyon büszke, óriásit haladtál előre.
2. Nekem az volt az egyik fordulópont amikor rájöttem arra, hogy nem vagyok kevesebb az extrovertált emberektől csak másképp működök. Mások az erősségeim és mások a gyengeségeim, de nem lehet azt mondani hogy kevesebb vagyok az extrovertáltakhoz képest, egész egyszerűen csak más.
3. Ne értsd félre nem bántó szándékkal mondom, hanem jóindulattal. Nem vagy Te annyira fontos másoknak, hogy rajtad agyaljanak. Korábban rengeteget szorongtam azon hogy vajon nem járattam le magam XY előtt,nem voltam-e ilyen vagy olyan és általában meggyőztem magam h igen most tuti azt a negatív gondolatod gondolja rólam amit én gondolok . aztán rájöttem, hogy a szó pozitív értelmében le se tojtak. nem körülöttem forog ilyen formában a világ. nem tudom érthető-e ezt kicsit nehezen tudom ezt a gondolatomat kifejezni.
KovacsPista777 2016.08.27. 12:11:01
Töléketesen egyetértek veled. A Pszivel is erre sikerült rájönnöm, hogy nincs ÖNBIZALMAM. Tök ügyes vagyok bizonyos dolgokban, meg kreatív, néha mások csak ámulnak, hogy ilyet tudok csinálni, és nekem ez a dícséret, siker mégsem kerül fel az önelismerés polcomra, hanem csak úgy elsikkad. Ezen kell a jövőben változtatnom.
A relaxáció jó, arra mindenképp, hogy egy nyugodtabb lelkiállapotban megyek bele helyzetekbe, és higgadtabban tudok gondolkodni, nem kapásból felpöögve agyalok.
Arra viszont nem jó, hogy önbizalmat szerezzek.
@Kaisa:
"mert nincs kedvem belemenni egy olyan helyzetbe, ahol megint lejáratom magam, ismét hülyének néznek, és kezdhetem elölről felépíteni a nemlétező önbizalmamat... e"
Kerülöd a kellemetlen, ez nálunk alap. Ez viszont kifogás keresés, amire nem szabadna figyelnünk.
Egy dolgot már sikerült elérnem a szorongáskezelésben: felismerem a gondolati hibákat. Elsősorban más megnyilvánulásaiban. :P :) A fenti mondatodat probáld kielemzni gondolati hibák tekintetében, én legalább 3-4 hibát találtam benne.
mgér (törölt) 2016.08.27. 19:40:54
KovacsPista777 2016.09.02. 06:28:48
Igen.
Szerintem a felpörgött agyalás a legfőbb problémánk. A szorongás tulajdonképpen normális dolog, azért találta ki a természet, hogy veszélyhelyzetet felismerve minden idegszálunkkal arra tudjunk öszpontosítani. Tehát ha felmerül egy gondolat, ami félelmet kelt, szorongani kezdessz. Ha viszont szorongani kezdessz, félelemmel teli gondolataid lesznek, és beindul az ördögi kör. Ezt tudja - legalábbis nálam - megállítani a relaxáció. (Két éve rendszeresen nyomom.) Mostanában azon dolgozom, hogy ebben a relax helyzetben ne engedjem vissza a gondolataimat. Már észreveszem mikor jön, hogy "Na már megint agyalok" és ilyenkor azt gondolom, hogy "Állj!" és eldobom. Még nem megy tökéletesen, de talán lesz belőle valami. Így, "hideg" fejjel sokkal reálisabban láthatom a dolgokat, mint agyalva, felpörögve.
A dícséretekért meg próbálom saját magam is magamat vállba veregetni. Meg észrevenni, ha valamit csináltam, alkottam, ügyes voltam, és dícsérni magam (ez most nagyon hülyén hangzik), mert az önbizalom építéshez a saját magam dícsérete a legjobb.
Sajnos ezt újra meg kell tanulni, miután szüleim kellő alapossággal kiírtották belőlem gyermekkoromban. (Hagyjad, te ezt nem tudod, ma apa megcsinálja. Ne félj, anyuci itt van veled. stb.)
KovacsPista777 2016.09.02. 06:33:19
Ajánlott olvasmány:
A Tantusz (For dummies) sorozatban megjelent tavaly a "Szorongás helyett" c. könyv. Még nem értem a végére, de eddig elég egyértelműen fogalmazva ír a dolgokról.