Ismeritek azt az érzést, mikor nem tudtok, vagy csak túl rövid ideig a jelenben lenni, élvezni egy-egy pillanatot, tevékenységet, mert az agyatok csak a végére, a célra tud koncentrálni? Nálam ez folyamatosan problémát jelent. Mindig mindennel sietek, mert úgy érzem nincs időm. Gyorsan eszem meg az ételt, hogy végezzek végre, gyorsan mosok fogat, sietve fürdök és minden tevékenységen igyekszem hamar túl lenni. De ha befejeztem akkor sem vagyok elégedett, mert sosem a jelenben élek, hanem vagy a múlton, vagy a jövőn rágódok és nem élem meg az adott pillanatot. Az életemben az egyik legnagyobb problémát ez jelenti és a szorongásom is részben ebből fakad. Erre van egy technika, a mindfulness - az éber önirányítás, amelyről már volt szó itt a blogon és ezt a témát már boncolgattuk egy kicsit. Úgy éreztem ismét elő kell vennem és ismét foglalkoznom kell a célorientáltságommal, mert megint nem jó irányba haladok. Sajnos a munkám is okozója annak, hogy sosem tudok lelassítani és megélni a pillanatot, hiszen a munkahelyemen teljes bedobással kell pörögnöm egész nap. Ezt továbbviszem haza is, és otthon is stresszes vagyok, nem tudok lelassulni, sietek és sosem az adott pillanatra koncentrálok.
Mondhatnám, hogy ez a felgyorsult világ az okozója az egésznek, amelyben semmire sincs időnk, mindennel sietnünk kell, elvárásoknak megfelelni, gyorsan reagálni, mindent hamar elintézni. Ez így van, viszont én mindig ilyen voltam, nem csak mióta dolgozom. Sosem voltam elégedett, minden tevékenységet tehernek éreztem, ha beszélgettem valakivel gyakran nem koncentráltam arra, amit mond, mert csak arra tudtam figyelni, hogy nem érdekel és unalmas, és hagyja már abba, lefáraszt a sok beszéddel. Ha sportolni voltam csak az járt a fejemben, hogy ez megterhelő, azt szeretném, hogy vége legyen. Ha vasárnap volt akkor nem tudtam élvezni a napot, mert másnap már suli vagy munka. Ha szombaton elmentünk valamerre, hamar haza szerettem volna menni, hogy pihenhessek, mert rövid a hétvége és amúgy is gyorsan eltelik. Ha hazaértünk akkor sem voltam elégedett, gyakran voltak szorongós pillanataim. Mindezen időnként tudtam változtatni, de általában csak időszakosan. Néha megtapasztaltam, hogy valóban hatékony szorongáscsökkentő technika tud lenni a jelen megélése, néha-néha megtapasztalni a flow élményt, pl. mikor kerékpáron az Alpok hegyei között tekertem, csak arra figyelni, ami akkor és ott történt, a gyönyörű hegyeket figyelni, vagy mélyet szippantani a friss levegőt. Megélni, hogy mennyire más úgy beszélgetni valakivel, hogy teljes egészében rá koncentrálok. Ilyenkor nem érzem magam rossz beszélgetőpartnernek, mert látom a másikon, hogy észreveszi és hálás azért, hogy rá figyelek, mert ilyenkor nem csak bólogatok, vagy egy-egy szóval reagálok, hanem valóban odafigyelek arra, amit mond és kommunikálok vele. Figyelek rá, és nem csak a szavaira, hanem a gesztusaira, mimikájára is, teljes mértékben jelen vagyok a beszélgetésben. Ha leülök meginni egy finom teát és lassan elkortyolom, nem sietek, nem aggódok, hogy elpazarlom az időm, hanem valóban élvezem a pillanatot. Ezek apró dolgok, mégis teljesen megváltoztatják a pillanataimat és, amíg a jelent élem meg a szorongásom is teljesen eltűnik. Jelenlegi célom, a lehető legtöbbször megélni a jelent és a mindfulness technika elsajátítása!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Kaisa 2016.03.20. 14:23:18
Kaptam egy könyvet, Mindfulness a munkahelyen, vagy ilyesmi a címe, kíváncsi vagyok, hasznos-e.
Aleez 2016.03.20. 23:27:08
Igen, teljesen ismerős érzés a jelen nem megélése. Engem például annyira taszítanak az órák, hogy a lakásban kerülöm is a használatát. Egyet kitettem dísznek - a vendégeknek -, én igyekszem ignorálni, mert még a ketyegés is arra emlékeztet, hogy tik-tak, múlik az idő(m)... Mindig direkt jóval korábban kezdek el készülni és általában így is elkések mindenhonnan. Vasárnap persze már a hétfőtől félek, ha elutazunk, attól hogy milyen rossz lesz majd hazaindulni...
Annyit mondogatom, hogy próbáljak meg végre a jelenben élni, hogy sokszor csak ez jár a fejemben és már emiatt nem sikerül megélnem a pillanatot.
Hogy jó hírt is mondjak: mostanában többször azon kaptam magam, hogy csak örülök, picit lassabban sétáltam a szokottnál és hallgattam a kedvenc zeném, arra gondoltam, végre jön a tavasz (tavasszal egyébként valahogy többször sikerül ilyesmit átélnem).
Az olvasás nálam is nagy dilemma, sokszor elvesztegetett időnek érzem, akármilyen jó is a könyv, nem tudok belemerülni, sportolásnál is többször kell felhívnom a saját figyelmem, hogy ne unjam, hanem élvezzem, hogy magammal törődhetek. Vannak jobb napok, vannak rosszabbak, ez általában minden reggel már az első percben eldől.
Én a beszélgetésekben ott csúszok ki, hogy a másik gesztusait figyelem, ahelyett amit mond. Sokszor tapasztaltam, hogy az emberek előszeretettel hazudnak, kb. jelentéktelen dolgokban is, így nem az érdekel, amit a szájukkal mondanak, viszont bajba kerülök, ha reagálni kell egy-egy mondatra. Én magát a személyt szeretem megismerni, nem ami vele történik, azok mindig szubjektív dolgok és a történetekben sokszor ferdítenek, vagy színeznek az emberek. Ettől függetlenül számomra érdekes témákról nagyon szeretek beszélgetni, csak a mások általi érdeklődés hiányában ritkán van rá lehetőségem.
A fő témára visszatérve: ami különleges, hogy az itteni blog böngészésébe úgy belemerültem, hogy az idő fel sem tűnt, hosszú idő óta először :) Nekem már ez is iszonyatosan jól esett, amiért nagyon hálás vagyok Nektek! <3
Könnyed jövő hetet kívánok Mindenkinek!
klnkél (törölt) 2016.03.21. 21:38:57