Mostanában egyre többet foglalkoztat a téma, hogy miből és mégis hogyan lesz nekem valaha családom, ha képtelen vagyok más emberekkel ismerkedni. Mindig heves vitát eredményez a kérdés, hogy a szocfóbos férfiaknak nehezebb-e a társtalálás, ismerkedés, amit teljesen értelmetlennek tartok, mert hogy lehetne ezt objektíven és ennyire általánosan nézni? Mindenkinek a saját baja a legnagyobb. És ha valakinek nehezebb, attól a másiknak még nem lesz kevésbé nehéz stb… A lényeg, hogy szociális fóbiával igen erős hátránnyal indul az ember.
Én például lány létemre soha nem tudtam élni az állítólagos előnyömmel. Nem tudtam ismerkedni. Se élőben, se neten. Mivel nem tudok ismeretlenekkel felszínes témákról elcsevegni, ezért még ha véletlen oda is jönne hozzám bárki, hiába próbálkozik, meghal a beszélgetés. Nem tudok érdeklődést mutatni olyan iránt, akit nem ismerek. A félénkségemet és zárkózottságomat mások mogorvaságnak, beképzeltségnek értelmezik. Volt, hogy azt kérdezték tőlem, miért félek a másiktól, csak azért, mert pár másodperces „ismeretség” után még nem vetettem rá magam. Nem féltem, csak ilyen a vérmérsékletem. Vagy egy másik srác megkérdezte, hogy nem szimpatikus nekem? Mindezt 1 perc után. Én pedig nem tudok ilyen gyorsan véleményt formálni, mégis mi alapján lenne szimpatikus, ha nem is ismerem? Netes társkeresőn ugyanez, egysoros levelek, hogy ha szimpatikus nekem az ember, akkor írjak neki… de mégis miből szűrjem le a szimpátiát, egy fotóból és 3 sor sablon szövegből? Nyilván nem kellene ezt ilyen komolyan venni, de ha tőlem kérdeznek valamit, azt csak teljes őszinteséggel tudom kezelni. És ha a kérdése értelmezhetetlen (mert nem rendelkezem kellő információval a döntéshez), akkor nem tudok tovább haladni, elakadok, mert már az első kritériumot sem tudom vállalni. Mert mi van, ha írok neki, az azt jelenti, hogy szimpatikus, de mi van, ha kiderül utána, hogy mégsem? Akkor miért írtam neki? (hülye, merev belső „logika”) Nem tudok 3 másodperc alatt véleményt formálni másokról, pedig állítólag ennyi idő alatt az emberek eldöntik, hogy a másiktól akarnak-e bármit. De nekem attól még nem lesz senki szimpatikus, mert nem rossz a megjelenése…
Az ismerőseim, akikkel bulizni járok, rendkívül nyitott extrovertáltak, ami csak még jobban frusztrál. Nekem még ahhoz is össze kell szednem a bátorságom, hogy körbe nézzek a tánctéren, mire ők már rég elhúztak a szélrózsa minden irányába vadidegenekkel táncolni. Én meg ott maradok egyedül, a mogorva, akit messziről elkerülnek az emberek, mert nem vigyorog automatikusan, és még a szemkontaktust is kerüli. Hát mégis ki akarna egy ilyen lányt megismerni? Manapság kinek van türelme kivárni, amíg egy zárkózottabb ember feloldódik mellette, amikor tele a világ nyitott, kalandvágyó extrovertáltakkal?
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Hosszú Haj 2014.06.15. 21:31:38
Úgy gondolom nem lehetetlen találni olyan embert, aki hajlandó ennyi időt rászánni a dologra, de nem könnyű. Minél több emberrel ismerkedsz meg, minél több embernek hagyod, hogy legalább egy kicsit megismerjen, annál több az esély rá, hogy egyszer összejön, nagy számok törvénye, ennyi. Az, hogy, mint említetted, eljársz bulizni, társaságba, már egy jó kiindulópont.
Dexter007 2014.06.16. 16:54:50
Kaisa 2014.06.17. 19:26:20
Plusz sajnos elég nagy patthelyzetben vagyok, mert bennem akkor indul be az érdeklődés mások iránt, ha már kellően megismertem, na de hogy és miért ismerjem meg, ha ismeretlenül nem érdekel? Nem egyszerű....
Amúgy a több hónapos levelezéseid alatt nem féltél, hogy a leveleid alapján kialakulhat egy kép rólad, aminek élőben nem fogsz tudni megfelelni? Mert én tök kommunikatív tudok lenni írásban, szinte elszalad velem a ló, aztán meg ha találkozásra kerülne a sor, akkor meg se tudnék mukkanni...
Kaisa 2014.06.17. 19:30:26
Nem tudom, én eddig csak röviden próbálkoztam társkeresőkön, de ott már azt is kínosnak éreztem, ha nem válaszoltam az első levelekre, nem hogy még pár levélváltás után lelépni... Egyéb netes kommunikációs formákat pedig nem próbálgattam, nem bírok annyit ülni a gép előtt.
Hosszú Haj 2014.06.18. 19:59:55
Arra sajnos nem tudok jó tanácsot adni, hogy hol lehet jól ismerkedni introvertáltaknak, csak ilyen sablonszövegeket, hogy pl. hobbi, de ez neked rögtön kiesik, mint említetted.
Valahogy a barátnőidet is megismerted, annak ellenére, hogy először ők is ismeretlenek voltak, és így nem érdekeltek. Persze nem könnyű, elismerem, nagyon nem.
Dexter007 2014.06.18. 20:14:48
Kaisa 2014.06.19. 20:31:06
Hogy erősít az ember motivációt? Motivációs súlyzókkal?
Kognitív Teknősbéka 2014.06.21. 04:35:59
Dexter007 2014.06.21. 13:32:07
Kognitív Teknősbéka 2014.06.22. 03:55:57
jel1 2014.07.05. 22:36:12
nagyon nem lehet ismerkedni. szinte kizárt :/ főleg, hogy engem el sem hív senki bulikba vagy akármi... nincsenek ilyen ismerőseim :/
KovacsPista777 2016.01.13. 16:35:35
Én gyerekkorom óta szorongásokkal küzdöm, mint a blogból kiderül intro és szocfób is vagyok. Ma már közel vagyok a 40-hez, így jó ideje benne élek, de csak tavaly kezdtem pszichológushoz járni, hogy változtatni próbáljak ezen az egészen. De igazából most a témával kapcsolatban szeretnék szólni:
Fiatal koromban én sem tudtam lányokhoz szólni. Begubóztam, és csak mosolyogtam. Buliba nem jártam, rosszul éreztem ott magam. A lányok közeledése, ismerkedési próbálkozása is csak később (jó 5-10 évvel) esett le. Már 14 évesen próbált egy lány ismerkedni velem egy nyelvvizsgán: oda ült mellém, megkérdezte a nevem, hova járok suliba, stb. Én meg válaszoltam, de annyira szorongtam, hogy még vissza sem kérdeztem, hogy mi a neve, csak a papírjáról lestem le. Pedig nekem is szimpatikus volt. És mindezt a kamaszkor számlájára írtam, fogalmam sem volt róla akkor mi az a szorongás, meg hogy én azzal küzdök...
Hasonló esetek voltak később is a fősuli alatt. Sosem randiztam senkivel. Aztán 21 éves koromban, mint friss internet felhasználó benéztem az egyik tárkereső oldalra, milyen is a "felhozatal". Kb. 30-40 lány adatlapját elolvastam, de egy rikítóan kitűnt a többi közül. Érződött rajta, hogy nem kamu, és nem csak egyéjszakás kalandot akar. ... Később ő lett a feleségem... Persze egy hónapos intenzív levelezés, 4 évnyi együttlét után. :) Az első randi szorongásai összemérhetőek voltak a "10 perc előadás 200 főnek"-ével. ;)
Szóval nem kell félni attól, hogy nem szimpatikus a 3 mondatos bemutatkozás. Akivel össze tudod majd kötni az életedet, annak a 3 mondatos bemutatkozása is TETSZENI fog!