Régóta dilemmát okoz nálam ez a kérdés. Próbáljak meg introvertáltként érvényesülni egy extrovertáltnak való munkakörben, amelyben jelenleg vagyok, vagy váltsak munkahelyet és keressek olyat, ahol ezzel a személyiségtípussal is jól érezhetem magam. Melyik a helyes döntés? Képesek vagyunk megjátszani magunkat akár éveken át a boldogulásunk érdekében, vagy előbb-utóbb úgyis kiütközik az alapszemélyiségünk, és csak szenvedés lesz a munkahelyen töltött idő nagy része?

Nap, mint nap mikor bemegyek reggelente dolgozni meg kell játszanom magam. Ha elég erőm van hozzá, akkor általában jól megy, de ha éppen képtelen vagyok a színlelésre akkor kész szenvedés az irodában töltött idő minden perce. Az irodatársaim nagy része extrovertált, kivéve a felettesemet, ő introvertált. A többiek gyakran mennek az agyamra, mikor be nem áll a szájuk és látom, hogy szeretnék, hogy reagáljak, miközben én inkább magányosan a számítógépembe bújva a munkámra koncentrálnék legszívesebben. Az intézkedés és az emberek nyaggatása sem csak a szociális fóbiám miatt nehézkes a számomra, hanem azért is mert introvertált vagyok. Gyakran gondolom úgy, hogy nem a megfelelő munkakörben vagyok. Túl sok az ember körülöttem, túl sok az inger és túlságosan sok extroverziót kíván a munkám végzése.

Egy introvertált boldog lehet egyáltalán ebben a világban, amelyben élünk? Reggel eljátszottam azzal a gondolattal, hogy milyen munkát végeznék legszívesebben, ha adottak lennének a feltételek. A biogazdálkodás jutott legelőször az eszembe, mert az milyen jól hangzik, hogy az ember egész nap az állatai között lehet vagy a földet művelheti. Aztán tovább gondoltam és rájöttem, hogy ez nem ilyen egyszerű. A gazdáknak is el kell tudni adni a portékájukat és a mai gazdasági helyzetben és a túlkínálat miatt is csak az maradhat talpon, aki kellőképpen extrovertált vagy legalábbis akként tud viselkedni. Ha kimennék a piacra és árulnám a termékeimet és odajönnének hozzám emberek érdeklődni és én csak egy-két szavas választ adnék vagy flegma lennék, kimutatnám, hogy mennyire nincs kedvem hozzájuk szólni, akkor biztosan hamar ott hagynának. Ha viszont nyitott és beszédes lennék, nagy lenne bennem a meggyőző erő és képes lennék elhitetni velük, hogy az én árum a legszebb és legjobb az egész piacon, akkor nyilván nagyobb sikerrel járnék. 

Van egy kollégám a másik osztályon, akiről köztudott, hogy introvertált. Gyakran haragszanak rá a közvetlen kollégáim. Nehezményezik, hogy mindig higgadt és, hogy nem éppen kommunikatív, azaz nem oszt meg minden információt másokkal. Túl passzívnak gondolják, mert pl. ha kér egy árajánlatot e-mailben nem hívogatja azonnal a másik felet, hogy megkapta-e az üzenetet vagy miért nem küldi már az ajánlatot. Én megértem őt, de azt is tudom, hogy ez ma már elvárás egy irodában, hogy mindenki nyitott legyen, csapatjátékos, intézkedős. Ez elvárás és kész.

A magánéletben nem szoktam színészkedni. Ha nincs kedvem a rokonokhoz, akkor nem találkozom velük. Nem érdekel, hogy mit gondolnak, ha nem megyek el az unokatestvérem ballagására és az sem, hogy ha alig szólok a rég nem látott ismerősömhöz, akivel véletlenül összefutunk az utcán. De a munka világa az más, ott muszáj megjátszanom magam. De tudom, hogy ez hosszútávon nem tesz jót nekem. Mégis egyenlőre erre kényszerülök. Nem tudom, hogy egyáltlalán létezik-e olyan állás, ahol egy introvertált is jól érezheti magát és, ahol pont ezt a személyiségtípust keresik? Vagy ez a világ javíthatatlanul extrovertált és az introknak nem terem babér?