Szociális fóbiások küzdelme a nagyvilággal

Sziasztok! Ez a blog Neked készült, aki szociális fóbiával küzdesz. Neked, aki önbizalomhiányos vagy, folyton kisebbségi érzésed, megfelelési kényszered van, vagy Neked, akinek nincsenek ilyen problémáid, egyszerűen csak kíváncsi vagy, hogyan élnek ezek a furcsa, visszahúzódó, szégyenlős, csendes emberek, milyen nehézségekkel kell szembenézniük nap, mint nap. Itt olvashatjátok mindennapi botladozásainkat, szerencsétlenkedéseinket, félelmeinket, amelyeket megosztunk veletek, hogy érezzétek nem vagytok egyedül.

Dr. Richards-terápia

A könnyebb navigálás érdekében ide gyűjtöttük a linkeket jelenlegi nagy projektünkhöz, ami nem más, mint a dr. Richards által megalkotott, szociális fóbiával foglalkozó audioterápia magyarítása:

1. bemutatkozó lecke

2. lecke

3. lecke

4. lecke

5. lecke

6. lecke

7. lecke

8. lecke

9. lecke

10. lecke

11. lecke

Friss topikok

2014.06.03. 17:33 Daniellaaa

2. fejezet - Másnap

Reggel 6 óra van, csupán három órát aludtam, de mégsem vagyok fáradt. Amint kinyitottam a szemem azonnal jött megint a szorongás érzése. Nyilván ezért sem érzem a fáradtságot, az idegesség tuningol. Készítek magamnak gyorsan egy kis eperturmixot, teszek bele zabpelyhet is. Olvastam, hogy a kiegyensúlyozott táplálkozás az idegekre is jótékonyan hat, ezt a tényt próbálom szem előtt tartani és odafigyelni, hogy egészségesen étkezzek. Iszom egy csésze citromfű teát is, köztudott, hogy nyugtatólag hat az emberre. Ezek sem segítenek most, az idegességem nem enyhül. Enni sem tudok. Minden falat visszakívánkozik és még a fogkefétől is bokákolni kezdek. Már nem fordul meg a fejemben, hogy nem megyek be dolgozni, az idegességemmel mégsem tudok mit kezdeni. Szeretnék már elindulni végre, hogy túl legyek a mai napon is. Végre háromnegyed hét, indulok. Felszállok a buszra, próbálok a buszon ellazulni egy kicsit. A következő megállóban felszáll a kollégám, úgy teszek mintha aludnék, hátha így nem ül mellém. Sajnos a színlelésem mit sem ér, mert hangos köszönés közepette leül mellém, mit sem törődve azzal, hogy csukott szemmel ülök, elkezd hozzám beszélni. Extrovertált ember, sokat beszél. Pénteken jó volt a hangulatom, elég sokat beszélgettem vele. Nyilván ez az emlék él benne, mert próbálja folytatni az akkor abbamaradt beszélgetésünket, de én nem vagyok most erre vevő. Ideges vagyok és lehangolt amiatt, hogy megint felütötte a fejét a szorongás. Ő csak beszél és beszél, én meg helyeselve bólogatok, időnként elhagyja a számat néhány "hm", vagy "igazad van", "értem", esetleg még "megértelek". Ismét bőbeszédű vagyok, le sem tagadhatnám, hogy egy introvertált szociális fóbiás vagyok. Mindegy, ezzel most nem foglalkozom, jelenleg nem érdekel mit gondol rólam a kollégám, sokkal inkább foglalkoztat az, hogy túléljem a mai napot és legyen már délután, hogy fellélegezhessek. Egyébként sem érdemli meg, hogy közvetlen, baráti hangvételben beszélgessek vele, ha ennyire semmibe veszi a másikat és ügyet sem vetve arra, ha valaki alszik a buszon, elkezd beszélni az emberhez.

Megérkezik a busz a céghez, már az utolsó kanyarban a torkomban kezd dobogni a szívem. Ez az a kanyar, ami után már ott az épület. A börtön, ahol napi 8 órát rab vagyok, ahol kínszenvedés eltöltenem a munkaidőm. Belépek az ajtón, semmi hangulatom a munkához. El kellene játszanom valahogy az extrovertáltat, intézkedni, menni és csinálni a dolgokat, de egyáltalán nem vagyok abban a hangulatban. Legszívesebben csak ülnék a számítógépem előtt és nem szólnék senkihez sem. De ezt nem tehetem, ez nem olyan munkakör, itt színlelni kell. Ma nehezebben veszem az akadályokat, mint máskor és a mai első nehézség, amellyel szembetalálom magam majdnem sírásra késztet. De ezt azért nem engedem meg magamnak, nem sírhatom el magam egy munkahelyen, az már nagyon ciki lenne, így visszafogom magam. Nyelek egy nagyot és nekifutok még egyszer. Aztán lassacskán eltelik a nap, délután fél 5 lesz és végre kilépek a kapun, Szívok egy mélyet a szabadság levegőjéből, amely hatására feldobottá válok és mint, aki egy kemény küldetésen van túl, büszkén, jókedvűen hazabuszozok. Végre eltelt egy nap a hétből, már csak 4 nap és ismét hétvége. De a következő napon már nem lesz annyi szorongás, hiszen egy napon már túl vagyok, már könnyebb lesz. Mindig a vasárnap este és a hétfő a legnehezebb, benne lenni a hétben már egyszerűbb.

2 komment


A bejegyzés trackback címe:

https://onbizalomnelkul.blog.hu/api/trackback/id/tr116241668

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Free_soul 2014.06.04. 07:18:46

Jó, ezek voltan az automatikus negatív gondolatok, amelyeket ki kellene cserélni. :) Most gondold át, miket gondolnál ha sok önbizalmad lenne, mik lennének a reális gondolataid? Írj egy ilyen bejegyzést is. Hogy kezdenéd a hét első napját racionális gondolatokkal?

kbogi 2014.06.04. 07:39:21

nekem anno minden nap egyformán borzalmas volt, azért se bírtam tovább.
süti beállítások módosítása