Eddig mindig kínosan ügyeltem rá, hogy még véletlenül se jöjjön rá senki, hogy szociális fóbiás vagyok. Mindenki előtt titkoltam, főleg a családom előtt. Ha érdeklődtek, hogy a szociális fóbiás barátaimat honnan ismerem, fedősztorit találtam ki. Arra is figyeltem, hogy a terápiás anyagaimat sose hagyjam szem előtt. Úgy éreztem, ha valaki egyszer rájönne, akkor meg lennék bélyegezve és többé sosem tartozhatnék a Normálisak közé.
Tegnap találkoztam egy volt osztálytársammal, akivel a suli óta tartjuk a kapcsolatot. Ritkán szoktunk találkozni. Neki elmondtam. Már előre kiterveltem, hogy így teszek, úgy érkeztem a találkozóra, hogy színt vallok. Azért tettem ezt, mert kíváncsi voltam a reakciójára. Ő ismert engem akkor, amikor mélyebben benne voltam a szociális fóbiában és ismer most is. Tehát elmondtam, de nem ilyen reakcióra számítottam. Valami ilyesmit vártam: "Jé, tényleg? Akkor most már értem, miért voltál olyan kis félszeg, most már minden világos" - vagy valami hasonlót. De nem. Ezzel szemben csak annyit mondott: " Én is izgulok, ha több ember előtt kell beszélnem és én sem szeretem az idegeneket". Azt gondolja, hogy csak ennyi? Izgulni ha több ember előtt kell megnyilvánulni és nem szeretni az idegeneket? Még ha csak ennyi lenne! Így nem is feszegettem tovább a témát. Úgy éreztem nincs értelme. Bebizonyosodott, amit már eddig is tudtam. A Normálisaknak fogalmuk sincs a szociális fóbiáról. Dehát honnan is lenne? Aki nem éli azt át, amit mi, nem tudhatja milyen nehéz nekünk minden. Másoktól is hallottam már, hogy amikor elmondták a kollégájuknak vagy családtagjuknak rendszerint elmaradt a várt katarzisélmény. Azt várták, hogy most végre megértik mennyit szenvedtek ők hosszú éveken keresztül, de nem így történt.
Nem bánom, hogy elmondtam, de azt hiszem, hogy ezzel vége is. Egy ember tudja, de másnak nem fogom most már a tudtára adni. Nincs értelme.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Tomma 2014.01.12. 10:47:32
Különben az is érdekes hogy én el tudom fogadni a szocfób és a normális embereket is, ellenben a normálisok nem bírják elviselni a szocfóbokat és köteleznek rá, hogy Te változz meg a kedvükért. Ha Te azt merészelnéd mondani nekik, hogy változzanak meg valamiben akkor kikérnék maguknak, esetleg még az arcodba is vágnak valami kiforrott személyiség blablát.
Daniellaaa · http://onbizalomnelkul.blog.hu/ 2014.01.12. 11:46:41
Ha megnézzük a nyugati társadalomban ez az elfogadott. Légy határozott, nyitott, kommunikatív, magabiztos stb. Viszont vannak olyan kultúrák, ahol nem ez az általános. Vagy itt van pl. a buddhizmus. Buddha négy dolgot említ a helyes beszéd kapcsán, és ebben benne van az is, hogy tartózkodjunk az üres fecsegéstől.
chonka 2014.01.12. 13:01:05
Én is vallottam már színt és szintén vállrándítás félét kaptam először és szarul esett, de annyit elértem, hogy az illető most már nyitottabb szemmel jár (kit tudja, esténként lehet a szavaimon mereng :D ), és ha érdeklem, akkor egyszer le fog esni neki (valamikor, valahol), mit próbáltam megértetni vele.
De pl. ált. sulis fizika óráról is termodinamika főtételeiből annyit fogtam föl elsőre, hogy "aha tényleg, ha kinyitom az ablakot, bejön a hideg"...
Kaisa 2014.01.13. 14:43:20
A szociális fóbia a mi agyunk szüleménye, az csakis a mi agyunkban létezik. Én érzem, hogy rettegek, hülyeséget beszélek, izzadok, stb, de ezt a többiek ÉSZRE SEM VESZIK! Mert egyrészt nem annyira látványos kifelé a dolog, másrészt ők is magukkal vannak elfoglalva. És amikor azt magyarázod nekik, hogy a szociális helyzet miatt remegnek a lábaid, nem nem érti meg, hogy de mit félsz attól a helyzettől, hanem eleve nem fogja fel, hogy remegnek a lábaid, mert nem is látszik, NORMÁLISNAK tűnsz neki. Csak a mi fejünkben olyan jelentős az a lábremegés, amit tuti biztos mindenki észrevett...
Szóval amikor azt várod, hogy a másiknak leessen, hogy "jaaaa, akkor ezért voltál mindig kuka", lehet, hogy az ő fejében te soha nem is voltál kuka, csak egy Normális. Nincs mi leessen, előbb azzal kellene kezdeni, hogy kukának ÉREZTED MAGAD egykor.
És az, hogy nem fogadnak el bennünket, ezt miből érzitek? Hogyan kellene elfogadni? Engem a 15 fős volt munkahelyi csoportomban csak egyetlen ember nevezett kukának poénkodva, és azt is csak kicsit vettem magamra, mert már kezdem elfogadni magamban. Szerintem nem a külvilágnak kellene elfogadnia minket, hanem mi magunknak, mert a külvilág pont olyannak fog minket tartani, amilyennek mi tartjuk magunkat (hiszen maga a külvilág véleménye is csak a MI FEJÜNKBEN létezik). Engem még soha nem vertek össze, mert szocfóbos vagyok, még soha nem zártak ki valahonnan. Persze vannak emberek, akiknek nem jövök be, de nem gondolom, hogy kifejezetten a szocfób lenne az oka annak, hogy valaki nem kedvel.
Én elmondtam egy barátnőmnek, hogy szociális fóbiám van, rettegtem tőle, hogy hogyan fogja lereagálni. Sehogy nem reagált rá, és akkor jöttem rá, hogy ez nem pestis, nem halálos kór, ez csak egy olyan nehézség, amiből én csinálok óriási problémát saját magamnak. Ez kifelé nem látszik akkora dolognak, mert tényleg nem észrevehető. Ez a mi agyunkban létezik, és ne várjuk el, hogy a többiek elfogadjanak egy olyan problémát, amiről nem is tudnak, amit észre sem vesznek. Én sem tudom, mások agya éppen mit fúj fel abnormális méretűre.
Kaisa 2014.01.13. 14:47:37
Tomma 2014.01.14. 00:04:45
Kaisa 2014.01.14. 11:54:07
Pedig a hálózati kártya minden épkézláb emberben benne van, mert itt nem hardveres hiányosságok vannak, hanem a szoftver a túl elavult, mert nem ismeri fel az eszközöket. Lehet szoftvert kellene frissíteni, hogy észrevegyük a saját hálózati kártyánkat.
Ebből a hitvallásból csak az jön le, hogy lemondunk önmagunkról. Kész, gyárilag vagyunk ilyenek, nincs mit tenni. És a külvilágtól várjuk, hogy megtalálják nekünk a megoldást. (azt a hálózati kártyát, ami már rég bennünk van, ezért nem értik a bajunkat). Nem értik, hiszen "sokkal több van bennünk", csak hinni kellene.
Én úgy tapasztaltam, hogy ha hiszek, akkor képes is vagyok. Csak az esetek 90%-ban nem hiszek, mert a hit nem csak úgy jön, mint másoknak, nem fán terem. De ha mi nem hiszünk önmagunkban, akkor bizony miért várjuk, hogy a külvilág higgyen bennünk?
Nem ide akartam kilyukadni, hogy "csak akarni kell", pedig tényleg így van, csak nem tudjuk, hogyan kell akarni. Hanem azt tartom fontosnak kiemelni, hogy biológiailag megvan minden hardver (tudunk beszélni, gondolatainkat kifejezni, nem vagyunk értelmi fogyatékosok stb) ahhoz, hogy kapcsolódjunk a hálózatra, ne keressünk olyan kifogásokat, amivel lemondhatunk önmagunkról, mert akkor a világ is le fog mondani rólunk. Nem hiszünk magunkban, ez tény, de fizikailag nem vagyunk kirekesztve. De sajnos csak rajtunk múlik, hogy a 10 évesek szintjén megrekedt szoftvert miként próbáljuk meg frissíteni. A szociális fóbiából való kilábalás csak rajtunk múlik, nem a külvilág fog megállni, hogy nini, neked meg mi bajod. Mint ahogy mások problémáira is magasról tesz.
Másik gondolat, ami eszembe jutott, hogy nem kellene a külvilágot ennyire egységként kezelni. Hogy a külvilág nem érti meg. De. Vannak, akik megértik, vannak, akik nem. A többi számítógép is rengeteg hardveres és szoftveres problémával küzd, nem kell a saját szempontunkból túlidealizálni a többiek helyzetét, hogy bezzeg mindenki más mindenre képes, és csak mi vagyunk a meg nem értettek. Nem hiszem, hogy a többi számítógép tényleg mind egy hullámhosszon lenne, csak a mi elszigetelt sarkunkból nézve tűnik úgy, pedig valójában...
Tomma 2014.01.14. 15:23:46
Hosszútávon persze tényleg a szociális interakció hiánya az ami egyre jobban elidegenít, és nem tudom hogy lehetne ebből kitörni megértő és türelmes emberek nélkül.
Kaisa 2014.01.14. 16:08:42
Ja, amikor a külvilágot emlegetem, én abba nem értem bele a közvetlen környezetet, mint pl szülők...
Viszont én sokkal individualistábban gondolkozom, nem akarok semmilyen közös hálózathoz tartozni, ezért nem zavar, ha kívülállónak látom magam. Sőt, én azt szeretem :)
Amikor nem vagyok a szocfób-hatás alatt, akkor szeretek egyesével gondolni az emberekre, és nem mint egy nagy massza, de mikor jön a szocfób, akkor ez valahogy eltűnik, és a hülye agyamba egy áthatolhatatlan falat képez a tömeg. De amint megszólítok valakit, már sikerül megint az embert látni, csak amíg odamegyek, amíg agyalok, amíg szorongok előtte, addig hiszem azt, hogy MINDENKI elutasít és SENKI sem érthet engem meg.
Amikor én coming outoltam a barátnőmnek, ott nem éreztem, hogy nem értett meg, hanem inkább azt, hogy még ha az egész világ meg is ért, attól még sajnos nem leszek előrébb, attól még félni fogok. De persze sokkal jobb, mint az értetlenkedés és a megvetés.
Én romboló értetlenkedést és meg nem értést inkább a közvetlen környezetemben, szülőktől tapasztaltam... és bumm, így született meg a szociális fóbia. De azóta kezdek rájönni, hogy nem ellenem irányult kizárólag a viselkedésük, hanem egyszerűen nem tudtak jobbat, nem tudták, hogyan kezeljék a saját frusztrációjukat. Ez is egy védelmi mechanizmus, hogy a gyerekemet csesztetem, amiért nem úgy viselkedik, ahogy én elvárom. Te jó ég, órákat lehetne erről értekezni.
Ez sajnos egy lutri, hogy épp egy megértő, türelmes emberbe futsz-e bele, amivel kitörhetsz. De talán eleinte óvatosan közelítve kisebb kockázattal előbb-utóbb sikerülhet.
Kognitív Teknősbéka 2014.01.17. 03:39:56
Tomma 2014.01.17. 10:34:16
Vannak ugyan ismerős dolgok benne, de az itt felsoroltak közül több nem jellemző rám, lehet hogy egy külső szemlélő jobban tudná ezt diagnosztizálni (nem akarok pszichológushoz menni, mielőtt félreértés esne).
semota · http://livewithit.blog.hu 2014.01.18. 14:40:53
az, hogy a "normális" szót használjátok a többségiekre, magában foglalja azt az előfeltevést, hogy az ő viselkedésük a norma, ti pedig a normától eltérő selejtek vagytok. ez a narratíva kevéssé alkalmas az önbizalmatok megerősítésére.
az Asperger-szindrómások a többségiekre a "neurotipikus" szót használják, fontoljátok meg ti is a bevezetését.
Daniellaaa · http://onbizalomnelkul.blog.hu/ 2014.01.18. 20:29:59
Ha azt mondanám, hogy a többiek neurotipikusak, akkor az olyan lenne, mintha elfogadnám, hogy valami baj van velem, gyengébb képességgel rendelkezem az átlagnál szociális vagy egyéb szempontból.
semota · http://livewithit.blog.hu 2014.01.18. 20:53:37
"Amikor a normális szót nagy n betűvel írom azt azért teszem, hogy érzékeltessem, hogy mi szociális fóbiások mennyire leminősítjük magunkat és mennyire többnek gondoljuk az átlagembert magunknál."
vs.
"Ha azt mondanám, hogy a többiek neurotipikusak, akkor az olyan lenne, mintha elfogadnám, hogy valami baj van velem, gyengébb képességgel rendelkezem az átlagnál szociális vagy egyéb szempontból."
én ellentmondást látok a két állítás között -- most akkor kevesebbnek tartod (tartjátok) magadat (magatokat) a "normálisoknál" vagy sem?
Daniellaaa · http://onbizalomnelkul.blog.hu/ 2014.01.18. 21:18:53
A szociális fóbiás ember kevesebbnek gondolja magát az átlagnál. Voltam ezen a szinten én is. Akkor még azt mondtam volna, hogy szuper, hogy van egy külön kifejezés a normális emberek körére és biztosan használtam is volna, mert annyira nem normálisnak tartottam magam.
De már javultam annyit, hogy tudjam, hogy nincs szükség erre az általad javasolt kifejezésre.
Még mindig vannak néha irreális gondolataim, de szerencsére egyre ritkábban. Mikor reálisan gondolkodom akkor tisztában vagyok vele, hogy semmi baj nincs velem, normális vagyok. Ha az irreális gondolataim felülkerekednek rajtam, akkor érzem magam kevesebbnek az átlagembernél. Kognitív terápiával eljuthatunk egy olyan szintre, amikor könnyedén kiszűrjük a gondolataink valótlan tartalmát. Nekem ez már gyakran sikerül, de még nem mindig.
Nem vagyunk gyengébbek mint az átlag, csak azt hisszük magunkról. Remélem így érthető. :-)
Daniellaaa · http://onbizalomnelkul.blog.hu/ 2014.01.18. 21:23:32
A neurotipikus szót használják tulajdonképpen a normális képességű emberekre. De mi is normális képességűek vagyunk. Mert van különbség aközött, ha átlag alatti képességűek vagyunk vagy csak annak gondoljuk magunkat.
Tomma 2014.01.19. 00:00:10
Daniellaaa hozzászólásával teljesen egyet értek, nem szeretnék hangzatos, tudományos elnevezéseket adni, és ezzel mintegy mesterségesen fölé helyezni magunkat egy embertípusnak annak reményében, hogy ez majd valamiféle önbizalmat ad számunkra, nem vagyok orvos sem, hogy ilyen kifejezésekkel dobálózzak, de a "normális" szót meg leírni és megjegyezni is egyszerűbb, valamint azok akiknek a blog szól szerintem tökéletesen világos, hogy a postolók mit gondolnak a "normális" alatt.
Sem én, és szerintem Daniellaaa se tartja magát autistának, márpedig amit te mondasz, az Asperger tudtommal az autizmus legenyhébb változata.
Nem szeretném, ha egyetlen, vagy néhány komment alapján diagnózist állítanál fel rólam, vagy bekategorizálnál mint egy laborpatkányt. Köszönöm a megértésed, és elnézést ha kicsit erős voltam.
semota · http://livewithit.blog.hu 2014.01.19. 10:06:49
a fölényeskedést, a lekezelő stílust se csípem.
azt se csípem, ha kiforgatják a szavaimat, olyasmit próbálnak beléjük magyarázni, amit nem mondtam, és ezek alapján csípőből elítélnek.
azt hittem, hogy egy olyan blogon, ahol a résztvevők a beilleszkedési problémáikról társalognak, nyitottabb emberek vannak. ezek szerint tévedtem, viszlát.
Daniellaaa · http://onbizalomnelkul.blog.hu/ 2014.01.19. 10:22:07
Kognitív Teknősbéka 2014.01.20. 08:12:03
A semotának adott válaszod alapján úgy tűnik, hajlamos vagy negatív dolgokat belemagyarázni mások szavaiba, valószínűleg ez sem használ az emberi kapcsolataidnak. Ha elolvasod még egyszer, láthatod, hogy ő semmi olyasmit nem mondott, hogy a szocfóbosok Aspergeresek lennének, ő csak szeretne minden "elnyomott kisebbséget" öntudatra ébreszteni (más kérdés, hogy ennek mennyi értelme van)
Tomma 2014.01.20. 13:59:12
Kaisa 2014.01.20. 17:34:43
Én pl tudom, hogy sokszor agresszívan adom elő magam, és sokszor megbántok másokat, mert ilyen a stílusom, csak elfelejtem, hogy mások nem ismernek, így nem tudják értelmezni. Meg én is, illetve a többi szocfóbos is hajlamos túl személyesen venni az írásokat. De pont erre jó gyakorlás nekem ez az egész, hogy el tudjak vonatkoztatni attól, hogy én mit látok bele a saját kommentembe, mit akarok vele mondani, és helyette megpróbáljam úgy látni, ahogy önmagában látszódik és értelmezhető. A két dolog közt óriási nagy különbség szokott lenni nálam. Aztán meg csodálkozom, engem miért nem értenek meg :)
A megértés meg elfogadás dolog pedig egy nagyon jó téma, már többször rájöttem, hogy úgy várok el elfogadottságot a másiktól, hogy neki fogalma sincs arról, mit kellene elfogadnia. Amíg nem veszem a bátorságot és nem szólok, hogy nekem valami nem tetszik, valami nehéz, valamire nem vagyok képes, addig hiába várom, hogy elfogadják. Másrészt mindenki magából indul ki. Pl. én abból, hogy majd mindenki pont úgy fogja érteni egy kommentemet, ahogy azt szánom, és eszembe sem jut, hogy mások máshogy reagálnak rá, esetleg érzékeny pontra tapintok vele, vagy akármi. Az elfogadásért nagyon sokat kell dolgozni, és meg kell nyílni, különben nincs mit elfogadni. Én meg spec nem szeretek megnyílni, ezzel bukom is a dolgot :)
Aztán az is eszembe jutott, hogy mi mit adunk a fene nagy elfogadásért cserébe? Mert magamról tudom, hogy szeretném, ha elfogadnának, de közben meg aki ismer tudja, hogy egy rosszmájú kritikus vagyok, aki mindenki mást minden apró hibáért elítél. Na nekem ez is a szocfób egyik csapdája, hogy fogadjam el magam, ha másokat annyira imádok kritizálni. :) Akik közel állnak hozzám, azokkal nagyon empatikus tudok lenni, de a külvilággal... pfff. Nem azt mondom, hogy te is ilyen lennél, csak egy ártatlan kérdés, hogy mi mit adunk az elfogadásért cserébe?
És még egy valami, amire rájöttem, ahogy ülepedtek bennem a gondolatok. Én csak megsértődni szeretek arra, ha valaki nem fogad el, nem ért meg, mert ez kényelmes támadó állás. De valójában nem szeretem, amikor megértenek, mert akkor már sajnálatot érzek, engem meg senki NE SAJNÁLJON! mondja a nem kicsi egóm és önérzetem. Pl. szorongok és gyűlölök telefonálni. Nem tudok, rettegek tőle. Ezt észreveszi a barátnőm, és mondogatja, hogy ő sem szeret, meg ezt csak le kell tudni, de megérti, ellát ezer jótanáccsal stb stb. A végén odáig fajul a dolog, hogy helyettem elintézné, de én meg eközben már nem azt érzem, hogy VÉGRE valaki megértette a bajom, hanem, hogy nem is vagyok ennyire béna, el tudom intézni, ne nézzetek már le (nem is néznek, csak megint az agyam...) és különben is, hagyjuk az egészet a francba, engem nem kell istápolni.
jel1 2014.01.20. 22:17:17
úgyhogy én sem fogom mostanában elmondani még valaki másnak is... Talán majd ha megérdemli valaki, hogy őszintén tudjon rólam...
jel1 2014.01.20. 22:21:50
Dexter007 2014.01.22. 22:46:28
gamand 2014.02.05. 11:50:10
@Kaisa: Nagyon egyetértek azokkal, amiket írtál.