Úgy döntöttem itt az ideje, hogy kirángassam magam a kezdődő depresszióból, mert ennek nem lesz jó vége. Hatalmas lépésre szántam el magam. Már régóta gondolkozom, hogy elvállalok valamilyen önkéntes munkát, de eddig sosem mentem túl az ötletelés szintjén. De most részben a nyomott hangulatom leküzdése miatt és mert folytatni szeretném a szociális helyzetek gyakorlását úgy, hogy új és számomra nehéz, szorongós helyzetekbe kényszerítem magam, ezért megtettem ezt a nehéz lépést és jelentkeztem egy önkéntes munkára. Most bizonyára a "normális" halandó emberek azt mondanák: "Ennyi?" "Jelentkeztél, ráadásul az interneten?" "Ez neked egy hőstett?" Ez nekünk szociális fóbiásoknak igenis hatalmas dolog. Már jó néhányszor kutakodtam az interneten önkéntes munkát keresve, gyakran már a gondolat is felzaklatott, hogy lehet, hogy találok egy nekem tetszőt és akkor nincs mese, jelentkeznem kell, mert megígértem magamnak. Mikor semmi jóra nem bukkantam, akkor elégedetten nyugtáztam, hogy én megpróbáltam. Tegnap végül ráleltem erre a önkéntes lehetőségre, már attól ideges és szorongós lettem, hogy ez a terv, ami eddig jónak tűnt és, ami eddig csak a fejemben létezett most megvalósulhat. A jelentkezés előtt is vaciláltam legalább két órát, mire összeszedtem a bátorságom és elküldtem végre az e-mailt. Jöttek is azonnal a tünetek: gyomorideg, szorongás, nyugtalanság, melegségérzet. Ráadásul ez a munka egy kórházban lesz, ami nekem egy másik félelmetes helyszín és még a hangomat is hallatnom kell. Gyerekeknek fogok mesét felolvasni.