Világéletemben problémám volt a köszönéssel. Látok gyerekeket, akikre rászól az anyjuk, hogy „köszöntél, kislányom/kisfiam?”. Zavarban vannak egy kicsit, aztán vagy köszönnek, vagy nem. Ez az egyik legösszezavaróbb dolog a tinédzser korban, amikor a csókolomozást kinőjük, de akkor mi legyen helyette? Ott az a rengeteg féle köszönési forma, bármelyiket ízlelgetem, mind hülyén hat. És nincs cikibb (már hogy ne lenne) annál, mint amikor udvarias akarok lenni, jó előre köszönök egy sziával a boltban és erre lejónapotoznak, vagy épp fordítva. Ha nem sikerül a párosítást eltalálnom, akkor mindig iszonyú zavarba jövök belül. Most miért jónapotozott le, amikor ugyanannyi idősek vagyunk vagy most miért hellózik rám valaki, amikor hivatalos ügyet jöttem intézni. Senki nem tanított meg rendesen köszönni. Vannak rokonaim, akiket a mai napig nem tudom, hogy tegezek-e vagy magázok, de ezt még ki lehet kerülni ügyeskedve, de a köszönést? Köszönni kell, jön felém az ember, és nekem választanom kell a listáról egy kifejezést, amivel megilletem, ha mellém ér.

A munkahelyen elvileg mindenkit tegezünk, kivéve, akiket nem. Na, ez egy szép szabály. Sokan csak kicsit idősebbek nálam, azzal nincs gond. És vannak a nagyon idős urak. Na de mit kezdjek a kettő közötti korosztállyal? És mi van, ha én lejónapotozom, de ő sértésnek veszi? Vagy még rosszabb, kiröhög! Mai napig traumaként él bennem, amikor lejónapotoztam a fiatal fogorvosomat telefonban, ő meg kiröhögött. Hát ez nem segített az akkor épp kifejlődőben lévő telefon-fóbiámon. Ehhez a momentumhoz kötöm a csodás kezdetet, vagy legalábbis a tudatosodás kezdetét.

Szóval jön szemben egy arc a folyosón, én meg legszívesebben visszafordulnék, mert jaj köszönnöm kell. Semmi többet, de ez elég ahhoz, hogy megforduljon a fejemben a hátraarc gondolata. Aztán fogom és seggbe rúgom magam, hogy márpedig miért futamodnék már meg, csak egy nyamvadt jónapotról van szó. Akkor nincs bajom, ha ismerem az illetőt, csak erre jár egy csomó ismeretlen is…

Ha gyerekem lesz, nem hagyom egyedül a zavarosban, biztosra megyek, hogy ez ne okozhasson neki ekkora stresszt, hogy köszönni kell. 2 másodpercek miatt ne rettegjen ismeretlenektől és látogatóba érkező vendégektől, mint az anyja.