Vannak olyan automatikus negatív gondolatok, amiket már megtanultam észre venni. Szépen apránként fel tudnék építeni egy szűrőt, vagy legalább is valami jelzőrendszert, ami riaszt, ha egy új feladatra egyből úgy reagálok, hogy "ezt nem tudom megcsinálni". A tipikus gondolatokat már ismerem töviről hegyire, de vannak az agyamnak olyan bugyrai, amibe nincs belátásom, csak a bizarr, negatív füst és köd száll ki belőle.

Az utóbbi időben eléggé pihenőpályára tettem magam, kerülöm a kockázatokat (helytelenül), ezért sokként ért, mikor egyik nap megcsörrent a telefonom, benne a titkárnő csak annyit mondott, hogy a nagyon nagy főnök szeretne velem beszélni. Teljesen bepánikoltam, de a telefonkagylót mégsem dobhattam el. Rémülten kérdeztem a munkatársam, hogy egyáltalán letegezhetem-e a főnököt, mire a telefonból jött a tömör válasz, nem. Nem tudtam, hogy a titkárnő még hallja ezt, így jót nevettem a meglepetésen, hogy nem várt helyről jön a válasz. Úgy gondolom, a kérdésem teljesen jogos volt, mégis inkább viccesnek éreztem a helyzetet.

A főnök csak egy aláírandó ügyemről kért tájékoztatást. Kicsit megijedtem, hogy bele fog kötni, de pár mondatos ismertető elég volt neki. Nem is ez az érdekes, hanem, hogy két órával az eset után a buszon ülve is még a hatása alatt voltam. Nem csesztem el semmit, nem gabalyodtam bele a mondanivalómba, a főnök sem kötött bele semmibe, mégis az agyam elégedetlen volt. Szinte fizikailag éreztem, ahogy a háttérben kapargatja a rétegeket, hogy beleláthasson valamibe valami olyat, amitől rosszul kellene éreznem magam. És nem tudtam, hogy lőhetném ki ezt a háttér folyamatot.

Idővel talán elfelejtem az esetet, de addig is ez a háttér rágódás bizonytalanságban tart, nem hagyja, hogy ellazuljak, és akkor is szégyenre próbál hangolni, amikor semmi okom rá. Arról nem is beszélve, hogy észrevétlenül felemészti az energiámat.

Na, az ilyen alattomos, megfogalmazatlan negatív gondolatokat hogy lehet kilőni?