Szociális fóbiások küzdelme a nagyvilággal

Sziasztok! Ez a blog Neked készült, aki szociális fóbiával küzdesz. Neked, aki önbizalomhiányos vagy, folyton kisebbségi érzésed, megfelelési kényszered van, vagy Neked, akinek nincsenek ilyen problémáid, egyszerűen csak kíváncsi vagy, hogyan élnek ezek a furcsa, visszahúzódó, szégyenlős, csendes emberek, milyen nehézségekkel kell szembenézniük nap, mint nap. Itt olvashatjátok mindennapi botladozásainkat, szerencsétlenkedéseinket, félelmeinket, amelyeket megosztunk veletek, hogy érezzétek nem vagytok egyedül.

Dr. Richards-terápia

A könnyebb navigálás érdekében ide gyűjtöttük a linkeket jelenlegi nagy projektünkhöz, ami nem más, mint a dr. Richards által megalkotott, szociális fóbiával foglalkozó audioterápia magyarítása:

1. bemutatkozó lecke

2. lecke

3. lecke

4. lecke

5. lecke

6. lecke

7. lecke

8. lecke

9. lecke

10. lecke

11. lecke

Friss topikok

2016.03.27. 10:00 Kaisa

A váratlan vendégsereg

Van a szocfóbomnak egy része, ami nem igazán akar javulni az évek során, ez pedig a váratlanul betörő ismeretlen vendégsereg előli menekülés. Ennél a helyzetnél tulajdonképpen az introvertáltságom egybefonódik a fóbiámmal, egyik sem szereti, mikor a szüleimhez általam nem ismert vendégek jönnek látogatóba.

Péntek este történt, mikor úgy döntöttem, hogy itthon alszom (mostanában kétlaki életmódot élek a barátom és itthon között), mert egyedül akarok kicsit lenni, pihenni akarok csendben. Már kb 7 óra lehetett, mikor délutáni szunyókálásból hangokra ébredtem. Hangos hangokra, ami nem egy, de legalább 3 ismeretlen embertől jött. Szüleim nem tudták, hogy itthon leszek hétvégén, de ha tudták volna, akkor sem szoktak előre értesíteni, ha bárki látogatóba jön hozzánk. Kivéve, ha nekem is dolgom lenne velük, vagy fontos lenne, hogy itthon legyek. Szóval most is teljesen váratlanul ért a helyzet.

Normális ember ilyenkor lemenne hozzájuk bemutatkozni (és kiderülne, hogy xy-t már pelenkás koromból igazán ismernem kéne), együtt vacsorázna finomakat, mert anyukám ilyenkor kitesz magáért, aztán szabadon csinálná tovább a dolgát.

Én ebből a szempontból teljesen abnormális vagyok. Nem szeretem az ismeretleneket. A házamban még kevésbé. Nem szeretem azt se, hogy valószínűleg tudnom kellene, kik azok, mert régen biztos láttam már őket. Nem akarom, hogy kérdezgessenek, hogy el kelljen mesélnem, mit csinálok, miközben úgysem érdekli őket.

Egyetlen megoldás maradt hát, bezárkózva átvészelni a dolgot, amíg el nem múlik a veszély. Egészen jól ment az este folyamán, mert az emeletre nem szoktak merészkedni a vendégek, csak hogy kiderült, ezek itt alszanak... És így történt, hogy a nyugodt, csendes pihenés helyett a saját szobám rabja lettem egész éjszakára. Másnap reggel is csak óvatosan merészkedtem ki rejtekhelyemről, de szerencsére addigra már eltűnt mindenki.

Ez „sajnos” gyerekkorom óta így van. Volt, hogy napokat töltöttem a szobámba bezárkózva, mert festették a nappalit, és nem akartam találkozni a festőkkel. Mikor az emeleten a szomszéd szobát festették, még pisilni se mentem ki, amíg hallottam a hangjukat. Vagy direkt korán keltem, hogy még érkezésük előtt leléphessek.

14 komment


A bejegyzés trackback címe:

https://onbizalomnelkul.blog.hu/api/trackback/id/tr258506734

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hóhér az utolsó barátod · http://internetszemete.blog.hu 2016.03.27. 12:33:03

Vajon a macskám is szocfóbiás? Meghallja a csengőt, irány az ágyneműtartó legsötétebb sarka és ki sem jön, míg idegen hangot hall. :)

2016.03.27. 13:44:39

"Van a szocfóbomnak egy része, ami nem igazán akar javulni az évek során"

Mitől kellene javulnia? :) nem értem ezt a mondatot.

Ahhoz, hogy javuljon, neked kell tenned érte. Akkor fog javulni egyedül. Magától nem.

Ha továbbra is elbújsz... marad a betegség.

Ha majd meg szeretnél gyógyulni, akkor ki fogsz menni és elkezdesz figyelni más emberekre is.

Egyelőre nem szeretnéd ezt, nem szeretnél változni... olyat tenni ami pont az ellentéte annak amit eddig csináltál.

Amíg ilyen maradsz, addig beteg maradsz. Ha változol, akkor meggyógyulsz.
Amíg félsz a változástól, addig... nem tudom, a te életed, te tudod, hogy hogyan jó neked.

Ha így... márpedig így, különben próbálkoznál kimenni a vendégek közé, bármilyen szokatlan, vagy nehéz is.

Kaisa 2016.03.27. 15:25:25

@mandulazöld: Elég sok téren foglalkozok a szociális fóbiámmal, az önfejlesztéssel és a kijutással, szóval nem mondanám éppen, hogy nem teszek semmit. Kb 6 éve küzdök vele aktívan, és sok területen jelentősen fejlődtem ennek köszönhetően. Sajnos vannak olyanok, amelyeken a vártnál kevésbé. Illetve ezek a fóbiám magterületei, amivel a legnehezebb szembenéznem. Tudom, hogy a blogban nem jön át, miket teszek meg, és hogyan próbálkozom, de így ismeretlenül is rosszul esett a feltételezés, hogy nem teszek semmit, és nem szeretnék gyógyulni.

Sajnos ez nem annyiból áll, hogy akarni kell a gyógyulást és kész, belemenni a helyzetekbe, és majd egyre jobb lesz. Sok esetben egyre rosszabb. Könnyű azt mondani a szociális fóbiásokra, hogy akaratgyengék, nem akarnak igazán változni. Külső szemmel pont így néznek ki, de azt mondani rájuk, hogy nem akarnak gyógyulni, különben kimennének a félelmeik közé, az túlzás.

Mindettől függetlenül sok olyan társasági helyzet van, amitől szociális fóbiásként féltem, mai fejjel rájöttem, hogy a félelem kezelése ellenére sincs kedvem hozzájuk, még ha régen azt hittem, csak a félelem tart vissza. Ezeket ma már el tudom fogadni, hogy nem nekem való dolgok, és nem ostorozom magam miattuk, hogy miért rettegek tőlük ennyire, mint régen tettem.

2016.03.27. 17:51:30

@Kaisa: 12 évig voltam pánikbeteg.
Nem jöttem ki a lakásból.

Azért merek (nem sértésnek szánom és sajnálom ha rosszul esik) így írni, mivel könnyű beleérezni a helyzetedbe magam.

És abban is van tapasztalatom, hogy hogyan jön ki az ember ilyenekből.

Minden ember más és más, de az alap dolgok ugyanazok, ugyanazzal kell szembenézni.

chonka 2016.03.27. 22:29:00

Sziasztok!
Nekem is rosszul esett amit mandulazöld írt, pedig nem nekem van címezve. Szerintem hiba volt ebből az egy szeletből Kaisa szocfóbhoz való hozzáállását általánosítani, mert írta is, hogy ezt a bújócskát nem csak a szocfób váltja ki, nem csak az ismeretlenektől való félelem tartja őt vissza.

Ahogy én látom, a változás nem azért nem történik mert nincs akaraterő, hanem mert ebben a szituációban konkrétan hiányzik a belső motiváció, az indok, amire az akarást alapozni lehetne. Amíg én nem látom magamtól, hogy nekem mi jó származik abból ha ilyen helyzeteknél nem bújok el (vagy amíg úgy ítélem meg, hogy összességében több a kellemetlenség), addig el fogok bújni. És megjegyzem, szerintem nem feltétlen rossz hogy elbújok... Világos hogy illedelem is van a világon, meg social convention, de amikor ilyen random zuhan az emberre, akkor szerintem lehetünk önzőbbek. Szegény vendég mondjuk nem tehet róla, hogy az érkezéséről nem szóltak, aztán félreértheti a dolgokat. Meg szülőknek is lehet mondani a nem tetszést, hátha változik valami...

mandulazöld (törölt) 2016.03.28. 03:51:53

@chonka: Tudod, azért könnyű átlátni nekem ezt, hogy mit szeretne valójában, mert én is átmentem ezen.

Ha valaki tényleg gyógyulni szeretne, akkor így hangzana ez az írás...

Ott voltak a vendégek, és bár nem szeretek ismeretlenekkel találkozni, összeszedtem minden bátorságom és lementem közéjük.

Nem az számít, hogy eddig ki mit tett, hanem az, hogy hol tart most valaki.

És a bújócskánál még mindig. Jobb megint elbújni. Ez még nem a gyógyulni akarás szakasza.

Mi jó származik ebből neked? Mondjuk az, hogy újra azt fogod érezni, hogy élsz. Mert most nem.

Egy idő után a beteg hozzászokik a betegségéhez. És kényelmesebb, mint szembenézni a félelmeivel. A betegséget már legalább ismeri, tudja mivel jár... na de az ismeretlen... az ijesztő.
És bár kimondom, hogy gyógyulni akarok... nézz a szívedbe... biztosan meg szeretnél gyógyulni?

És sok beteg egy idő után önzővé is válik... elvárja a környezetétől, hogy a környezete változzon hozzá... alkalmazkodjon a betegségéhez.

Ami veletek történik, az nem létezik, az csak a fejetekben létezik és ti ragaszkodtok hozzá, így marad is.

Nem tudom hány évesek vagytok, de az az igazság, hogy az idő megy... egyre idősebbek lesztek.

És itt lenne az ideje élni is, ha már megszületett az ember.

mandulazöld (törölt) 2016.03.28. 03:57:27

Ne hari... nem kérek bocsánatot, mert úgy érzem az élet nem játék.

És nem arra van, hogy elpazarolja valaki nem létező félelmekre. Bár ezt is meg lehet tenni.

Én sokkal keményebb mondatokat kaptam másoktól, mint amiket most én írok nektek.

És hatott. Ha sajnállak titeket, az nem fog hatni, ahogy nálam sem hatott. Az igazság pedig mindig fájdalmas.

Rosszul esett... semmi baj ezzel, legalább elgondolkozhatsz rajta, hogy van-e benne igazság...mert van.

mandulazöld (törölt) 2016.03.28. 04:20:39

Bocsi, de ezt még: A betegség egy nagyon jó dolog, mert rengeteg mindenre rájön az ember.

A betegség nektek jobb... biztonságosabb, megszokott. és még szegény szülők életét is meg lehet keseríteni, hogy mivel valaki jobban szeret beteg lenni, ezért ő se találkozzon senkivel a saját lakásában.

Az ilyen emberek mint ti és amilyen én is voltam, nem a betegésgtől fél, hanem az élettől. Nem mer élni.

Sok sikert nektek... rajtatok múlik egyedül. :)

chonka 2016.03.28. 10:25:37

@mandulazöld: a bocsánat kérés pont hogy nem játék. Szerintem passzolna ide. Ugyanis nem látom milyen jogon húzod rá a saját életedet Kaisáéra, amikor a kettő nem passzol és milyen jogon állítasz olyat rólam is hogy nem élek, szeretek beteg lenni, keserítem a szüleim életét, és sajnáltatom magam. Egyik sem igaz, de mivel te lehet valahogy így nézhettél ki annak idején, egyértelműnek veszed, hogy mások is. Ezen a ponton tévedsz és ezért háborít fel, amit írsz.

Helyesebb lett volna végig úgy fogalmaznod, hogy "Van, aki ilyen és ilyen...." aztán majd ha gondolom magamra ismerek, de ne erőltesd már rá senkire. Nem vagy minden tudó.

kacér giliszta 2016.03.28. 16:37:21

@mandulazöld: ó ember ez nem így működik hogy ha mindig az ellentettjét teszem annak amit szeretnék vagy mernék akkor hipp-hopp jól leszek.kicsit pökhendi stílusban beszélsz erről annak ellenére hogy bevallásod szerint 12 évig jártad a saját poklodat.persze elismerésem hozzá ha tényleg túl vagy rajta, adhatnál alkalmazható ötleteket is csak ne olyat hogy éld az életed és megy az idő meg hasonlóak.mivel súlyosan érintett vagyok így elolvastam én is már ezt-azt de még senkit nem láttam úgy dolgozni a témán mint Kaisa és Daniella (ezúton is köszönet érte nekik)

Daniellaaa · http://onbizalomnelkul.blog.hu/ 2016.03.28. 19:49:50

@mandulazöld: Gratulálok, hogy sikerült kilábalnod 12 év után a pánikbetegségedből és lehet, hogy részben van igazság abban, amit írsz, de hidd el a "keményen odamondom stílus" nem segít egy szociális fóbiásnak. Eleget hallottunk már hasonlókat a környezetünktől: "Meg tudsz gyógyulni, csak akarni kell! Az a bajod, hogy nem akarod igazán, túl hamar feladod!" stb. Az a baj, hogy belül tudjuk, hogy csak mi tudunk felülkerekedni a fóbiánkon, senki más nem gyógyíthat ki belőle, csakis mi magunk, és emiatt nagyon sokszor bántjuk önmagunkat és önmarcangolásba kezdünk, mégsem tudunk sokszor emberek közé menni, vagy belemenni egy másoknak egyszerűnek tűnő szociális helyzetbe.

Javaslom, hogy olvasd végig a blogot, ne csak egy-két blogbejegyzés alapján ítéld meg Kaisát és meglátod, hogy nagyon sokat teszünk a szoc.fób ellen és régóta hadban állunk már vele.

Egyébként tényleg elláthatnál minket néhány tanáccsal, ötlettel, hogy miként tudtál kilábalni a betegségedből. Szerintem hasznos lehet a számunkra.

nmgjrwip (törölt) 2016.03.29. 21:57:03

@mandulazöld:Ez kicsit hosszú lesz,bocs. Ha tippelnem kellene,azt mondanám,csak nemrég gyógyultál ki,és most,a frissen áttértek vakbuzgalmával akarsz mindenkit az egyetlen helyes útra, a tiédre terelni. Örülök a sikerednek,értékelem a segítő szándékot,de(amennyire értek hozzá),a szociális fóbia kb. annyira hasonlít a pánikbetegséghez,mint a csavar a szöghöz.Nem lehet ugyanúgy kezelni. Neked segíthetett a sokkterápia,mert a félelmed racionális volt.(Pánikroham,emiatt szorongás,ebből fóbia.)Ha szembenéztél a félelmeddel,és nem volt rohamod=nincs ok szorongásra. Kaisa félelme viszont nem racionális.Egy szocfóbos attól fél mit gondolnak róla mások.Ha találkozik is a vendégekkel,ezt nem tudja kideríteni.Még,ha meg is kérdezi mi a véleményük róla,a pozitív választ valószínűleg elutasítaná(Á,biztos csak udvariasak!),mivel szocfóbos. Olvasd el a telefonálással kapcsolatos bejegyzéseit.Azokból láthatod,hogy a sima szembenézés itt hiábavaló. Egyéb:nem személyeskedni akarok,de egy fuldoklónak odakiabálni,hogy- Tanulj meg úszni!- nem segítség.Kioktatni,hogy miért nem vigyázott jobban,pláne nem segítség.Sajnálatra sincs szüksége,mivel a- Szegénykém,biztos nagyon rossz neked!-szöveggel aligha tud kezdeni valamit. Utálok segítséget kérni.Mindig leoltottak azzal,hogy oldjam meg egyedül/magamnak kerestem a bajt/magamon csak én tudok segíteni,és hasonló közhelyek.Idővel rájöttem,hogy az emberek többsége szégyelli beismerni,ha valamit nem tud.Hárítani mindig könnyebb. Végül egy tanács:ha tényleg beszélgetni szeretnél,változtass ezen a "piás fater" stíluson.A lekezelő modoroddal csak arról győzöl meg bárkit,hogy nem érdemes veled szóba állni. Én is gratulálok a sikeredhez.Ha van konkrét ötleted a gyógyuláshoz nyitott vagyok minden javaslatra.

KovacsPista777 2016.03.30. 10:37:25

@Kaisa:
Az alapvető problémánk, nekünk szocfóboknak, szorongósoknak, hogy bizonyos okoknál fogva rossz gondolati reakciókat adunk különféle helyzetekre. Leragadunk egy gondolatnál, ahelyett, hogy észszerű megoldást keresnénk. Mióta pszichóhoz járok egyre jobban észreveszem magamon és másokon is, hogy milyen gondolkodásmódbeli hibákat vétek, és vétenek mások.
(Mellékesen mostmár egy társaságban nem csak a saját "bénázásaimat" veszem észre, hanem másokét is, ezzel kevésbé becsmérlem le magam, javult az önbecsülésem!) Még én is sokszor leragadok, de legalább már észre veszem.

A blogban írtak alapján gondold át a következőket:

- Miért KELLENE pelenkás korodból ismerni bárkit is? Miért KELLENE tudnod, hogy ki azok?
Mi van ha nem tudod, ki azok, mi történik akkor? Összedől a világ? :) Legfeljebb azt gondolják, hogy rossz az arcmemóriád. De valószínűleg még ezt sem, mert ők épp olyan régen látta téged, mint te őket.
- Miért KELLENE elmesélned, hogy mit csinálsz? Nyílván nincs kedved társasághoz, introk vagyunk, érthető. De miért ne mondhatnád, hogy bocs, de te most visszamennél a szobádba?
Mert most valami más dolgod van.

Kaisa 2016.03.30. 13:00:29

@KovacsPista777: Teljesen igaz, amit írsz, hogy legtöbbször az automatizmusok tartanak rabságban, amiket eleinte nehéz elcsípni. Nálam ezen az estén a totális váratlanság és hirtelenség miatt következett be a leblokkolás, nem tudtam felkészülni, hogy ne automatikus reakciót adjak.
És abban is igazat írsz, hogy nem feltétlen az lenne a "gyógyulás", ha ilyenkor lemennék, és kihúznám fogcsikorgatva az egész estét, hanem ha megadnám magamnak a jogot, hogy ne érezzem magam amiatt kellemetlenül, hogy márpedig nincs kedvem a társasághoz. (De emellett ne fogságban érezzem magam, mert nem merek lemenni)
Örülök, hogy jól haladsz a pszichológussal! :) tervezek külön bejegyzéseket írni ezekről a téves gondolkodási sémákról egyenként, mint sejthető, én a KELLENE gondolkodás mestere vagyok..
süti beállítások módosítása