Van a szocfóbomnak egy része, ami nem igazán akar javulni az évek során, ez pedig a váratlanul betörő ismeretlen vendégsereg előli menekülés. Ennél a helyzetnél tulajdonképpen az introvertáltságom egybefonódik a fóbiámmal, egyik sem szereti, mikor a szüleimhez általam nem ismert vendégek jönnek látogatóba.
Péntek este történt, mikor úgy döntöttem, hogy itthon alszom (mostanában kétlaki életmódot élek a barátom és itthon között), mert egyedül akarok kicsit lenni, pihenni akarok csendben. Már kb 7 óra lehetett, mikor délutáni szunyókálásból hangokra ébredtem. Hangos hangokra, ami nem egy, de legalább 3 ismeretlen embertől jött. Szüleim nem tudták, hogy itthon leszek hétvégén, de ha tudták volna, akkor sem szoktak előre értesíteni, ha bárki látogatóba jön hozzánk. Kivéve, ha nekem is dolgom lenne velük, vagy fontos lenne, hogy itthon legyek. Szóval most is teljesen váratlanul ért a helyzet.
Normális ember ilyenkor lemenne hozzájuk bemutatkozni (és kiderülne, hogy xy-t már pelenkás koromból igazán ismernem kéne), együtt vacsorázna finomakat, mert anyukám ilyenkor kitesz magáért, aztán szabadon csinálná tovább a dolgát.
Én ebből a szempontból teljesen abnormális vagyok. Nem szeretem az ismeretleneket. A házamban még kevésbé. Nem szeretem azt se, hogy valószínűleg tudnom kellene, kik azok, mert régen biztos láttam már őket. Nem akarom, hogy kérdezgessenek, hogy el kelljen mesélnem, mit csinálok, miközben úgysem érdekli őket.
Egyetlen megoldás maradt hát, bezárkózva átvészelni a dolgot, amíg el nem múlik a veszély. Egészen jól ment az este folyamán, mert az emeletre nem szoktak merészkedni a vendégek, csak hogy kiderült, ezek itt alszanak... És így történt, hogy a nyugodt, csendes pihenés helyett a saját szobám rabja lettem egész éjszakára. Másnap reggel is csak óvatosan merészkedtem ki rejtekhelyemről, de szerencsére addigra már eltűnt mindenki.
Ez „sajnos” gyerekkorom óta így van. Volt, hogy napokat töltöttem a szobámba bezárkózva, mert festették a nappalit, és nem akartam találkozni a festőkkel. Mikor az emeleten a szomszéd szobát festették, még pisilni se mentem ki, amíg hallottam a hangjukat. Vagy direkt korán keltem, hogy még érkezésük előtt leléphessek.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Hóhér az utolsó barátod · http://internetszemete.blog.hu 2016.03.27. 12:33:03
2016.03.27. 13:44:39
Mitől kellene javulnia? :) nem értem ezt a mondatot.
Ahhoz, hogy javuljon, neked kell tenned érte. Akkor fog javulni egyedül. Magától nem.
Ha továbbra is elbújsz... marad a betegség.
Ha majd meg szeretnél gyógyulni, akkor ki fogsz menni és elkezdesz figyelni más emberekre is.
Egyelőre nem szeretnéd ezt, nem szeretnél változni... olyat tenni ami pont az ellentéte annak amit eddig csináltál.
Amíg ilyen maradsz, addig beteg maradsz. Ha változol, akkor meggyógyulsz.
Amíg félsz a változástól, addig... nem tudom, a te életed, te tudod, hogy hogyan jó neked.
Ha így... márpedig így, különben próbálkoznál kimenni a vendégek közé, bármilyen szokatlan, vagy nehéz is.
Kaisa 2016.03.27. 15:25:25
Sajnos ez nem annyiból áll, hogy akarni kell a gyógyulást és kész, belemenni a helyzetekbe, és majd egyre jobb lesz. Sok esetben egyre rosszabb. Könnyű azt mondani a szociális fóbiásokra, hogy akaratgyengék, nem akarnak igazán változni. Külső szemmel pont így néznek ki, de azt mondani rájuk, hogy nem akarnak gyógyulni, különben kimennének a félelmeik közé, az túlzás.
Mindettől függetlenül sok olyan társasági helyzet van, amitől szociális fóbiásként féltem, mai fejjel rájöttem, hogy a félelem kezelése ellenére sincs kedvem hozzájuk, még ha régen azt hittem, csak a félelem tart vissza. Ezeket ma már el tudom fogadni, hogy nem nekem való dolgok, és nem ostorozom magam miattuk, hogy miért rettegek tőlük ennyire, mint régen tettem.
2016.03.27. 17:51:30
Nem jöttem ki a lakásból.
Azért merek (nem sértésnek szánom és sajnálom ha rosszul esik) így írni, mivel könnyű beleérezni a helyzetedbe magam.
És abban is van tapasztalatom, hogy hogyan jön ki az ember ilyenekből.
Minden ember más és más, de az alap dolgok ugyanazok, ugyanazzal kell szembenézni.
chonka 2016.03.27. 22:29:00
Nekem is rosszul esett amit mandulazöld írt, pedig nem nekem van címezve. Szerintem hiba volt ebből az egy szeletből Kaisa szocfóbhoz való hozzáállását általánosítani, mert írta is, hogy ezt a bújócskát nem csak a szocfób váltja ki, nem csak az ismeretlenektől való félelem tartja őt vissza.
Ahogy én látom, a változás nem azért nem történik mert nincs akaraterő, hanem mert ebben a szituációban konkrétan hiányzik a belső motiváció, az indok, amire az akarást alapozni lehetne. Amíg én nem látom magamtól, hogy nekem mi jó származik abból ha ilyen helyzeteknél nem bújok el (vagy amíg úgy ítélem meg, hogy összességében több a kellemetlenség), addig el fogok bújni. És megjegyzem, szerintem nem feltétlen rossz hogy elbújok... Világos hogy illedelem is van a világon, meg social convention, de amikor ilyen random zuhan az emberre, akkor szerintem lehetünk önzőbbek. Szegény vendég mondjuk nem tehet róla, hogy az érkezéséről nem szóltak, aztán félreértheti a dolgokat. Meg szülőknek is lehet mondani a nem tetszést, hátha változik valami...
mandulazöld (törölt) 2016.03.28. 03:51:53
Ha valaki tényleg gyógyulni szeretne, akkor így hangzana ez az írás...
Ott voltak a vendégek, és bár nem szeretek ismeretlenekkel találkozni, összeszedtem minden bátorságom és lementem közéjük.
Nem az számít, hogy eddig ki mit tett, hanem az, hogy hol tart most valaki.
És a bújócskánál még mindig. Jobb megint elbújni. Ez még nem a gyógyulni akarás szakasza.
Mi jó származik ebből neked? Mondjuk az, hogy újra azt fogod érezni, hogy élsz. Mert most nem.
Egy idő után a beteg hozzászokik a betegségéhez. És kényelmesebb, mint szembenézni a félelmeivel. A betegséget már legalább ismeri, tudja mivel jár... na de az ismeretlen... az ijesztő.
És bár kimondom, hogy gyógyulni akarok... nézz a szívedbe... biztosan meg szeretnél gyógyulni?
És sok beteg egy idő után önzővé is válik... elvárja a környezetétől, hogy a környezete változzon hozzá... alkalmazkodjon a betegségéhez.
Ami veletek történik, az nem létezik, az csak a fejetekben létezik és ti ragaszkodtok hozzá, így marad is.
Nem tudom hány évesek vagytok, de az az igazság, hogy az idő megy... egyre idősebbek lesztek.
És itt lenne az ideje élni is, ha már megszületett az ember.
mandulazöld (törölt) 2016.03.28. 03:57:27
És nem arra van, hogy elpazarolja valaki nem létező félelmekre. Bár ezt is meg lehet tenni.
Én sokkal keményebb mondatokat kaptam másoktól, mint amiket most én írok nektek.
És hatott. Ha sajnállak titeket, az nem fog hatni, ahogy nálam sem hatott. Az igazság pedig mindig fájdalmas.
Rosszul esett... semmi baj ezzel, legalább elgondolkozhatsz rajta, hogy van-e benne igazság...mert van.
mandulazöld (törölt) 2016.03.28. 04:20:39
A betegség nektek jobb... biztonságosabb, megszokott. és még szegény szülők életét is meg lehet keseríteni, hogy mivel valaki jobban szeret beteg lenni, ezért ő se találkozzon senkivel a saját lakásában.
Az ilyen emberek mint ti és amilyen én is voltam, nem a betegésgtől fél, hanem az élettől. Nem mer élni.
Sok sikert nektek... rajtatok múlik egyedül. :)
chonka 2016.03.28. 10:25:37
Helyesebb lett volna végig úgy fogalmaznod, hogy "Van, aki ilyen és ilyen...." aztán majd ha gondolom magamra ismerek, de ne erőltesd már rá senkire. Nem vagy minden tudó.
kacér giliszta 2016.03.28. 16:37:21
Daniellaaa · http://onbizalomnelkul.blog.hu/ 2016.03.28. 19:49:50
Javaslom, hogy olvasd végig a blogot, ne csak egy-két blogbejegyzés alapján ítéld meg Kaisát és meglátod, hogy nagyon sokat teszünk a szoc.fób ellen és régóta hadban állunk már vele.
Egyébként tényleg elláthatnál minket néhány tanáccsal, ötlettel, hogy miként tudtál kilábalni a betegségedből. Szerintem hasznos lehet a számunkra.
nmgjrwip (törölt) 2016.03.29. 21:57:03
KovacsPista777 2016.03.30. 10:37:25
Az alapvető problémánk, nekünk szocfóboknak, szorongósoknak, hogy bizonyos okoknál fogva rossz gondolati reakciókat adunk különféle helyzetekre. Leragadunk egy gondolatnál, ahelyett, hogy észszerű megoldást keresnénk. Mióta pszichóhoz járok egyre jobban észreveszem magamon és másokon is, hogy milyen gondolkodásmódbeli hibákat vétek, és vétenek mások.
(Mellékesen mostmár egy társaságban nem csak a saját "bénázásaimat" veszem észre, hanem másokét is, ezzel kevésbé becsmérlem le magam, javult az önbecsülésem!) Még én is sokszor leragadok, de legalább már észre veszem.
A blogban írtak alapján gondold át a következőket:
- Miért KELLENE pelenkás korodból ismerni bárkit is? Miért KELLENE tudnod, hogy ki azok?
Mi van ha nem tudod, ki azok, mi történik akkor? Összedől a világ? :) Legfeljebb azt gondolják, hogy rossz az arcmemóriád. De valószínűleg még ezt sem, mert ők épp olyan régen látta téged, mint te őket.
- Miért KELLENE elmesélned, hogy mit csinálsz? Nyílván nincs kedved társasághoz, introk vagyunk, érthető. De miért ne mondhatnád, hogy bocs, de te most visszamennél a szobádba?
Mert most valami más dolgod van.
Kaisa 2016.03.30. 13:00:29
És abban is igazat írsz, hogy nem feltétlen az lenne a "gyógyulás", ha ilyenkor lemennék, és kihúznám fogcsikorgatva az egész estét, hanem ha megadnám magamnak a jogot, hogy ne érezzem magam amiatt kellemetlenül, hogy márpedig nincs kedvem a társasághoz. (De emellett ne fogságban érezzem magam, mert nem merek lemenni)
Örülök, hogy jól haladsz a pszichológussal! :) tervezek külön bejegyzéseket írni ezekről a téves gondolkodási sémákról egyenként, mint sejthető, én a KELLENE gondolkodás mestere vagyok..