Biztosan mindenki ismeri azokat a filmeket, amelyek arról szólnak, hogy a fura házaspár elmegy kettesben vagy a gyerekekkel nyaralni és ott rájuk akaszkodik egy másik házaspár, akik minden áron barátkozni akarnak és lépten-nyomon feltűnnek, nem lehet őket levakarni, akárhogy is próbálja az ember. Pont egy ilyen filmben éreztem magam, mikor elmentünk a hétvégén wellnessezni egy szállodába.

Imádok elvonulni olyan helyre, ahol nem futhatok össze ismerőssel, rokonnal, baráttal. Ahol csupa ismeretlen vesz körül, olyankor tudok igazán felszabadult lenni. Éppen ezért tetszett az ötlet, hogy vonuljunk el pár napra wellnessezni, ahol feltöltődhetünk kicsit és talán elfeledhetem a munkahelyi problémáim. Rögtön az első nap lementünk a szálloda wellness részlegébe, ahol beültem a szaunába egyedül. A szaunát is akkor szeretem, mikor nincs benn senki rajtam/rajtunk kívül, ekkor tudom csak élvezni a helyzetet, amúgy kicsit feszengeni szoktam. Tehát örültem, hogy nincs benn senki, de örömöm nem tarthatott tovább 2-3 percnél, amikor is bejött a szaunába egy házaspár, akik rögtön beszédbe próbáltak elegyedni velem. Természetesen ha nagyon megemberelem magam akkor képes vagyok társasági emberként viselkedni, de általában nehezemre esik, így csak ritkán mutatom meg ezt az oldalam. A házaspárról a szaunában eltöltött 10 perc alatt szinte mindent megtudtam. Információt kaptam a foglalkozásukról, az anyagi helyzetükről, a lakhelyükről, a családi helyzetükről és még nagyon sok mindenről. Na és, mikor rólam kezdtek kérdezősködni és én csak a kérdésekre válaszoltam, akkor a házaspár nő tagja megjegyezte a férfi tagjának, hogy ne faggatózzon, majd elmesélem, ha akarom. Az ilyen jellegű megjegyzéseket nem szeretem. Természetes, hogy majd akkor mesélem el, ha én akarom, erre nem kényszeríthet senki, de ne hangsúlyozzák ki mások, hogy mennyire nem vagyok beszédes idegenekkel és mennyire utálom az ilyen helyzeteket. Ezen megsértődtem és onnantól kezdve próbáltam a házaspárt elkerülni, de sajnos nem sikerült, mert mindenhol ott voltak. A sókabinban, reggelikor, az asztali tenisznél, mindig mindenhol megjelentek, ahol mi. A kedves, barátságos stílusukkal csak zavarták az én elvonulós, magamba mélyedős hétvégémet. Persze ők ezt nem tudták, hogy én egy extra introvertált személyiség vagyok, akinek az ilyen emberek rettenetesen a terhére vannak, ők csak barátkozni, beszélgetni akartak.

Most, hogy itthon vagyok azon jár az eszem, hogy sajnálom, hogy ilyen vagyok. Sajnálom, hogy nem vagyok nyitottabb, közvetlenebb ember. Ezek az emberek nagyon kedves embereknek tűntek, még egy kicsit érdekesnek is, mégsem nyitottam feléjük egy cseppet sem. Persze mosolyogtam rájuk és hozzászóltam a témákhoz valamelyest, amiket felvetettek, de biztosan nem keltettem bennük olyan benyomást, hogy érdekes, szórakoztató személyiség vagyok.

Mindegy...Ez vagyok én.