Van egy kedves kollégám, aki állandóan hoz nekem valami finomat, néha gyümölcsöt, néha édességet. Nagyon jól esik, hogy ennyit kedveskedik, de mindig kellemetlenül érzem magam, ha kapok valakitől valamit, főleg ha ilyen gyakran. Úgy érzem, hogy viszonoznom kell. A minap mondtam neki, hogy nem lesz ennek jó vége, mert elkényeztet, erre ő, hogy MEGÉRDEMLEM. Na, ez az! Én azt érzem, hogy nem érdemlem meg, semmiféle pozitívumot, figyelmességet nem érdemlek meg másoktól. Azt természetesnek gondolom, hogy mindenkivel kedves vagyok és segítőkész, de ha a másik embertől kapok kedvességet, azt tehernek érzem. A munkahelyemen mindenkivel igyekszem jó kapcsolatban lenni, a fő feladatom ellátásához csapatjátékosnak kell lennem, sokat kommunikálni másokkal. Többnyire jól megy (színészkedek), ha éppen nincs rossz napom. Azt hiszem igazi csapattagként viselkedek, segítek másoknak, figyelmes vagyok, igyekszem megkönnyíteni mások munkáját, az információkat tovább adni. Ezzel szemben, ha valaki más teszi ugyanezt, ha segíti valamelyik kollégám a munkámat azzal, hogy megoszt velem információkat vagy megfelelően ellátja a munkáját, ezzel segítve az enyémet, akkor már-már úgy érzem le kell borulnom a lábai előtt. Holott ez semmi különös, mindenkinek így kellene végeznie a dolgát. Én ezt mégis felém irányuló figyelmességként fogom fel és azt érzem, hogy ezzel segít nekem, és hogy ezt valahogy viszonoznom kell. Hiszen nem kaphatok viszonzatlanul semmit, NEM ÉRDEMLEM MEG! Azt szeretném, ha a kollégám nem hozna többet nekem gyümölcsöt vagy édességet, mert ezzel igazolja mindazt, amit gondolok magamról.  A párkapcsolataimban is voltak régen hasonló problémáim. Ha kedvességet, figyelmességet kaptam akkor elkezdtem gonoszkodni, veszekedni. Addig csináltam ezt, amíg magamra haragítottam a páromat és ettől éreztem jól magam. Jelenleg szerencsére már reálisabban látom a helyzetem. Tudom, hogy ezt azért csináltam, mert úgy gondoltam, hogy csak rosszat kaphatok a másiktól, ezt érdemlem, és szükségem volt az önigazolásra. Ha rosszat kaptam akkor megnyugodtam, meg lett az a visszajelzés, amit vártam, amit jogosnak éreztem.

Úgy tűnik nem vagyok képes elfogadni a viszonzatlan segítséget, törődést, ezért megint fel van adva a leckém. Hogyan fogadjam el az őszinte, viszonzatlan segítséget? Hogyan fogadjak el úgy ajándékot vagy bármi mást, hogy ne érezzek késztetést a viszonzásra? Hogyan jussak el arra a szintre, hogy szeressem magam annyira, hogy képes legyek azt mondani, igaza volt a kollégámnak, hiszen tényleg MEGÉRDEMLEM!