Mit tehet egy introvertált szocfóbos, ha hirtelen felpörög a sok munka? Introvertáltként szeretem a kiszámítható, kissé monoton és unalmas feladatokat, amiket egyedül a saját tempómban végezhetek. Szocfóbosként pedig azokat a munkákat, amik nem igényelnek széleskörű egyeztetéseket, megbeszéléseket, hanem csak a saját részemért felelek, és nem nekem kell összekoordinálni több ember munkáját. Ezt persze ritkán kapom meg, mert az élet nem kívánságműsor.

Sajnos az utóbbi hetekben azonban a szokásosnál is magasabb fokozatra kellett kapcsolnom, amit már nem vagyok képes egyik napról a másikra kipihenni, így egyre jobban fáradok. Legszívesebben minden szabad percemet pihenéssel tölteném, de közben meg szeretnék magánéletet is, hogy ne csak a munkáról szóljon az életem. Bent ülök egy irodában napi 8 órában, ami leszívja az energiáimat, és délután 5-kor választanom kell, hogy hazamegyek átaludni az estét és éjszakát, hogy felébredve már megint munkába menet találjam magam, vagy erőt veszek magamon és találkozom az ismerőseimmel, hogy egy kicsit éljek is, és kizökkenhessek a munka mókuskerekéből, de egy kicsit ezzel is tovább fárasztva magam.

Ha a pihenést választom, akkor másnap reggel kevésbé leszek álmos, nem fog leesni a fejem, és kevésbé leszek ingerült, hisztis. Viszont beszűkül az életem. Ilyenkor szokott megtörténni, hogy a munkámmal kezdem azonosítani magam, hiszen azon kívül alig csinálok valamit. A munkahelyi sikereket vetítem ki az egész életemre, ha valamit elrontok, totális csődnek érzem magam minden téren, ha valamiért megdicsérnek, akkor meg elszállok. Az előbbi gyakoribb, mert képes vagyok azt is kudarcként megélni, ha valakinek rosszul címzek egy emailt…

Ha a munka utáni programokat választom, akkor másnap reggel egyre kevésbé tudom kikaparni magam az ágyból, munkában pedig egyre mogorvább és egyre szocfóbosabb leszek. Fáradtsággal nő a szorongásom. Viszont nem értékelem túl a munka szerepét az életemben, érzem, hogy munkán kívül is ember vagyok, és anélkül is szeretnek, hogy cserébe bármilyen csicska munkát el kellene végeznem. Azonban másnap meg akarok halni a kimerültségtől…

Szóval mit tehet egy introvertált, akit leszív a munkahelyi pörgés, nincs ereje emberekkel találkozni, viszont hiányzik neki a társasági élet, mint egy falat kenyér ahhoz, hogy ne őrüljön meg, és ne akarjon a saját kardjába dőlni? Mármint azon kívül, hogy számolja vissza a napokat amíg a közvetlen főnöke visszatér, és nem neki kell majd helyettesítenie, és a hülye telefonokat megválaszolnia, illetve számolja vissza a hátralévő napokat a betervezett egyhetes nyaralásáig?

Emlékszem fél éve xanaxszal és ideggyógyászattal végződött a kimerültségem. Most egészen más tüneteket produkálok. Egyik hajnalban vádligörcsre ébredtem, majd másnap a lábfejeim álltak be. (azóta iszom a magnéziumot… bár szerintem a pezsgőtabletta bénán oldódik, én meg pont a lényegi részt öntöm ki mindig, mert ihatatlan)Másik éjjel pedig halálfélelmem volt, ahogy felriadtam. Nem tudom, mitől féltem, csak felébredtem és emlékeztetnem kellett magamat, hogy vegyek levegőt. Aztán visszaaludtam 1 perc alatt.

Elfáradtam. (Már csak 8 munkanapot kell kibírnom a főnök nélkül)