Szociális fóbiások küzdelme a nagyvilággal

Most, hogy átmenetileg elmúlt a szorongásom bűntudatom van amiatt, hogy ismét teret engedtem a negatív gondolatoknak és nem parancsoltam nekik megálljt. Ezúttal nem voltam elég erős, nem vettem elő a hangulatnaplómat, elfeledtem azokat a következtetéseket, amelyeket az elmúlt években levontam a helyzetekből és, amelyek segítségével általában könnyebben átlendültem ezeken a sötét pillanatokon. Szégyellem azt is, hogy mindezt leírtam egy blogban, így mindenki láthatja a sok buta, torz, nevetséges gondolatomat, amelyeknek semmi valóságalapja nincs. Közben tudom, hogy a blogírással pont ez a célunk, hogy mindenki lássa, hogy mit él át egy szociális fóbiás, ha rátör a fóbiája. Most már a szégyenem is elkezdem szégyellni, hiszen ezt sem szabadna éreznem, már ezt a témát is ezerszer átrágtam. Nincs miért rosszul éreznem magam, ez a szociális fóbia. Őrület az egész, a torz gondolatok hálójába kerültem és még mindig csak kapálózok, hogy kiszabaduljak. Azt hiszem, hogy a legjobb, amit egy ilyen helyzetben tehetek, ha elmegyek sportolni valamit, ez talán segít, hogy kitisztuljon a fejem, úgyhogy elindulok biciklizni.