Még mindig azon agyalok, hogy melyik módszer a célravezetőbb szorongás esetén. Összegyűjtöttem a fejemben a 3 lehetséges taktikát, ha jön a gyűlölt érzés.

Elfogadás. Erről olvastam mostanában a legtöbbet az egyik önsegítő könyvben, amely azt jelenti, hogy nem küzdünk az érzés ellen, elfogadjuk teljes mértékben, mint az élet természetes velejáróját. Éljük az életünket, mint mindenki más, tesszük a dolgunkat, nem kerüljük el a szorongást okozó helyzeteket, hiszen elfogadtuk, hogy a szorongás létezik és valószínűleg velünk lesz még sokáig. Ez a lehetőség nekem még nem jöhet számításba. Nem tudom miként lehet elfogadni és megszokni a szorongást és, hogy lehet vele együtt élni. Ha belegondolok, hogy egész életemben szorongani fogok a munkahelyemen, akkor azonnal felmerül bennem a szökés, mint egyedüli kiút ebből a rémálomból, biztosan előbb-utóbb a felmondást választanám ismét.

Elterelés. Ez a módszer a Richards féle terápiából is ismert. Mikor eltereljük a gondolatainkat és nem foglalkozunk a negatív érzéseinkkel, próbáljuk elnyomni azokat, nem venni róluk tudomást, ezzel elősegítve, hogy elmúljanak. Még mindig nem tudom, hogy ezzel nem ártunk-e magunknak, hiszen az elnyomott érzelmek előbb-utóbb ismét a felszínre kerülnek, esetleg megerősödve és sokkal nagyobb kárt okozva.

Meggyőzés. Ezt a módszer vált be nekem a leginkább. Amikor jön a szorongás vagy jönnek a negatív gondolatok, akkor nekiállok kielemezni azokat és hagyom meggyőzni a jól bevált hangulatnapló és a torz gondolatok csoportosításával magam a negatív tartalmukat illetően. Mikor ezt használom majdnem mindig jobban leszek tőle. Leülök leírogatom a gondolatokat, becsoportosítom, aztán felteszem magamnak azokat a kérdéseket, amelyeket az önsegítő könyvekből tanultam. A baj csak az, hogy egyszerűbb hagyni, hogy a negatív gondolatok a hatalmukba kerítsenek és aztán sajnálni magam, és nehezebb nekiállni elemezgetni és felülkerekedni rajtuk.

 Nézzük a múlt hétvégét. Mondanom sem kell, hogy milyen felszabadult öröm volt jellemző rám még szerda délután, a négy napos hétvége kezdetén. Mintha kínpadról szabadultam volna. Aztán már az első két nap jött az az érzés, hogy nem sokára vége, úgyis hamar eltelik a négy nap és ismét kezdődik a szenvedés. De szerencsére sok volt a program és sok ember vett körül, akik átmenetileg elfeledtették velem a negatív gondolatokat (elterelés). Aztán tegnap óta megmagyarázhatatlan lehangoltság és idegesség jellemző rám, mert közeledik a hétfő (az elnyomás következménye?). Ha a továbbiakban az elfogadást választom, akkor nem küzdök az érzések ellen, hanem együtt élek velük, azaz hagyom eluralkodni őket rajtam. Ennek valószínűleg az lesz a következménye, hogy nem tudok majd egész éjjel aludni, nem lesz étvágyam, nem lehet hozzám szólni, annyira ideges leszek. Vagy elkezdhetem kielemezni az érzéseimet, negatív gondolataimat és ha eljut a tudatomig, hogy ezek hamis gondolatok, akkor megnyugszom. Sajnos nehéz nekiállni, sokkal egyszerűbb szenvedni.