A szóbeli kommunikáció nálam örökös téma. Frusztrál, hogy  folyton úgy érzem a beszédkészségem az egyik leggyengébb oldalam. Sok mindennel meg tudom ezt magyarázni. Említhetem az előző bejegyzésben leírt kevés figyelmet, amit a környezetemből kaptam, vagy talán, hogy nem tanultam meg kiskoromban szavakkal kifejezni a gondolataim, érzéseim, mert a családban nem volt "divat" kommunikálni egymással mélyebben, leszámítva a hétköznapi dolgokat. Aztán ott van a szociális fóbia, ami azt jelenti, hogy szorongásos, stresszes helyzetben leblokkol az agyam és azért nem vagyok képes megfelelően kifejezni magam. Vagy az is oka lehet ennek, hogy túl sokat hallgattam életem során. Nem adtam meg a lehetőséget az agyam beszédért felelős részének, hogy fejlődni tudjon és most már késő, már annyira gyenge, hogy nehéz megfelelő szintre fejleszteni. Furcsa dolog ez, egyik nap egy nagyobb séta közben elmélkedtem és végiggondoltam egy a jövőben rám váró megmérettetés részleteit. Részletesen átgondoltam, hogy mit fogok mondani majd ebben a szituációban. A magamban lejátszott monológom rendkívül választékosra és érthetőre sikeredett és még csak hosszas töprengésre sem volt szükség mindehhez. Csak jöttek a szavak, a gondolatok, kifejezések és tényleg érhető, tömör és választékos voltam. De akkor mégis csak képes lennék jól kommunikálni? Akkor az agyam ezen része mégsem annyira fejletlen? Vagy most hogy is van ez? Ha végigzongorázok egy képzeletbeli előadásfélét magamban és ekkor nem okoz gondot a választékos önkifejezés, akkor ha egy valóságos szituációban kell előadnom magam szóban ez miért nem megy? Mert tényleg kevésszer megy. Még a családommal és a hozzám közel állókkal szemben is csak nagyon ritkán megy. Azt hiszem, hogy mégsem gyenge az agyam kommunikációért felelős része, hanem a szociális fóbia a felelős mindezért. Volt már, hogy voltam annyira ellazult nyugalmi állapotban, hogy egész jól tudtam kifejezni magam. Hogy lehet ezt fejleszteni? Egyszerű gyakorlással? A lehető legtöbbet beszélni? Jó lenne egy olyan csoportot létrehozni, ahol rosszul beszélő emberek gyakorolnak rendszeresen egymás között. Vagy talán még köztük is annyira szocfóbos lennék, hogy ugyanúgy nem menne a beszéd? Nem tudom. Talán a legfontosabb az lenne, hogy ne úgy beszéljek, hogy közben a lehető leghamarabb túl akarok esni rajta, sokkal inkább élvezzem, hogy nálam van a szó és törekedjek arra, hogy ne csak a hangomat hallassam, hanem arra is, hogy eljusson a célszemélyhez mindaz, amit közölni szeretnék vele. Dr. Richards terápiájában megfogalmazott lassú beszéd technikája is hasznos lehet. Nekem a legnehezebb azt megtanulni, hogy gondolkodjak is beszéd közben, ne csak a számat járassam. Nagyon irigylem azokat, akiknek ez könnyedén megy!