Most megint megcáfolom magam, de ezt azzal magyarázom, hogy ahogy a szélsőséges gondolkodásmódom kezd eltűnni, úgy a véleményem is kezd finomodni. Írtam egy blogbejegyzést már erről, hogy nekünk szociális fóbiásoknak nem kell a felelősségteljes munka, mi beérjük kevesebbel is. Történt egy eset, ami kezdi megingatni az eddigi véleményemet ezzel kapcsolatban.
Eddigi 3 hónapom alatt elvoltam az irodában, a munkatársakat már megszoktam, így szorongással ugyan, de velük már nem okoz nagyobb problémát az intézkedés, kezdeményezés. Aztán tegnap kaptam egy telefont a recepcióról, hogy a főnökömet keresik, de mivel őt sehol nem találtuk, így mondták a kollégák, hogy menjek ki én, mivel egyébként is az én feladatkörömbe tartozik ez a téma, amivel kapcsolatban a hölgy jött. Elindultam a recepcióra, de útközben kétszer visszafordultam, hogy én mégis megkeresem a főnököm, mert képtelen vagyok most képviselni a céget és kinyögni két értelmes mondatot, de aztán mégis nekileselkedtem. Kimentem a recepcióra és tárgyalnom kellett vele, mint ahogy a "nagyok" csinálják. Erre a 10 percre én is "nagynak" érezhettem magam. Önbizalommal teli, határozott embernek. Más helyzetben nem okozna gondot beszélni egy idegennel, de egy munkahelyi környezetben ahol a legnagyobb nyuszi vagyok, eléggé nagy erőfeszítést igényelt. Zavart, hogy a recepciós kollégák a háttérben figyelnek, hiszen ők már ismernek, tudják, hogy milyen vagyok. Képes lettem volna megjátszani magam, és határozott egyénnek mutatni magam (végülis ezt csináltam), de zavart, hogy a recepciós kollégák tudják, hogy nem ilyen vagyok. Nem vagyok én "nagy" ember, aki csak úgy tárgyal, én egy kis mini vagyok, egy kis porszem, aki csak meghúzódik általában a háttérben. Végül jól teljesítettem, elégedett voltam magammal. Önbizalommal telve, nagy mellénnyel mentem vissza az irodánkba.
Ez az eset ismét elgondolkodtatott. Mi tesz jót nekünk? Ha felelősségteljes, intézkedős munkát végzünk, vagy ha olyat, aminek segítségével elbújhatunk a világ elől és nem kell rettegnünk a felelősség terhe alatt? Az utóbbitól nem leszünk még jobban önbizalomhiányosak? Mert elhisszük, hogy mi nem is vagyunk többre képesek. Ha felelősségteljes, határozottságot igénylő munkát végzünk akkor nem szokjuk meg előbb-utóbb és fejlesztünk nagyobb önbizalmat általa?
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.