Szociális fóbiások küzdelme a nagyvilággal

A buszon, mikor leülök egy olyan ülésre, ami szembefordul a többiekkel, akkor sokszor azzal foglalkozom, hogy mások azt nézik, hogy hova nézek, ilyenkor tudatosan próbálok csak kifele nézni az ablakon, ha elálmosodom, akkor sem alszom, mert akkor azt hiszem, hogy figyelni fogják, hogyan alszom, én pedig utálom, hogyha néznek alvás közben. Ha olvasok, de nem tudok odakoncentrálni, mert a gondolataim valamiért elkalandoznak, akkor az jut eszembe, hogy valakinek biztosan feltűnt, hogy már fél órája nem lapoztam és ugyanazt az oldalt bámulom merengve.

Amikor bemegyek egy emberekkel teli váróterembe sokszor érzem azt, hogy minden tekintet rám mered, hogy az emberek azzal foglalkoznak, hogy éppen mit csinálok. Mintha folyton a figyelem középpontjában állnék. Leülök és várakozok, de mikor mindjárt én jövök, és fel kell állnom, akkor megint a színpadon érzem magam, a nézőközönség előtt, akik fürkésző tekintetükkel csak azt várják, hogy valami cikis dolgot csináljak.

A munkahelyemen többen vagyunk egy irodában és gyakran szorongok, hogy valaki rákérdez, hogy mit csinálok, vagy figyelik, hogy éppen mivel foglalkozom. Igaz, a főnököm néha-néha rákérdez, de egyébként biztosan nem nézik annyiszor, mint amennyiszer én ezt gondolom. Ha találkozom emberekkel a folyosón, ami gyakran megesik, lévén, hogy ide-oda mászkálós kollégákkal vagyok körülvéve, mindig az jár a fejemben, hogy most mit gondolnak, hova megyek, hogy esetleg figyeli valaki, hogy mikor megyek mosdóba és túl gyakorinak találja. Azért is gyomorgörcsöm van, hogy kitöltsem a 8 órát, és ha éppen egy pillanatig nincs tennivalóm, akkor pánikba esek, hogy gyorsan találnom kell valamit, mert különben észreveszik, hogy már 2 perce nem dolgozom semmit. Ezek téves gondolatok, a legtöbb ember a saját munkájával van elfoglalva, nem érdekli, hogy én mit csinálok, maximum a főnökömet, de a többieket nem hinném, az pedig biztosan nem igaz, hogy egész nap csak engem figyel mindenki, hogy azzal vannak elfoglalva, hogy mit csinálok.

Ha ezt elmesélném egy nem szociális fóbiásnak biztosan az jutna az eszébe, hogy üldözési mániám van, hogy azt gondolom állandóan figyelnek. Nem, nincs üldözési mániám, csak szociális fóbiám, ami ilyen. Mindig mások általunk kiváltott reakcióira koncentrálunk, arra, hogy mások mit gondolnak rólunk. Azt hisszük, hogy mások csak velünk vannak elfoglalva. Többet kellene csak saját magunkra és az általunk végzett tevékenységre összpontosítanunk és kevesebbet a külvilágra, kevesebbet "gondolat olvasnunk".