Azért írtam a címben, hogy enyhítésére és nem leküzdésére, mert néha úgy érzem, hogy a szociális fóbia sosem küzdhető le teljesen, maximum csökkenthető, főleg akinek már gyerekkora óta jelen van és nem csak felnőtt korban néhány hónapja és éve alakult ki. Biztosan vannak ellenpéldák, én csak magamból indulok ki, nagyon lassan haladok ezen a téren, ezért sokszor el is keseredek.

Már Kaisa írt arról, hogy mivel próbálkozott, most én is készítek egy listát:

Önsegítő könyvek: erről írtunk már részletesebben, megkérdőjelezhetetlenül hasznosak. Ha nem vagyunk kitartóak és hamar elveszítjük a lelkesedésünket, akkor javaslom, hogy olvassunk el több kognitív terápiával foglalkozó könyvet is, előbb-utóbb valami úgyis megmarad bennünk, valamelyest ráállunk arra a gondolati síkra, amiket ezek a könyvek próbálnak átadni.

Önsegítő csoportok: több helyen is láttam, hogy szerveznek alapítványok önsegítő csoportokat, érdemes ilyeneket felkeresni, én is részt vettem már ilyenen egyszer-kétszer, nekem nem vált be, de nagyon sok embernek igen. Sokat segíthet, hogy ezek az összejövetelek rendszeresek, így beépíthetjük a hétköznapjainkba terápiás jelleggel.

Más szociális fóbiások társasága: erről is írtunk már, ez az egyik leghasznosabb próbálkozás, nagyon sokat segíthet, ha szociális fóbiásokkal tartjuk a kapcsolatot, ha bizalmi viszonyt alakítunk ki velük és jól átbeszéljük, kielemezzük egymás gondolatait, viselkedését. Az interneten inkább budapestiek szervezkednek általában, de vidéken is biztosan nagyon sok fóbiás van, szerintem meg lehet próbálni velük is felvenni a kapcsolatot. A vidéki fóbiások úgy gondolom jobban rejtőzködnek, mert félnek, hogy valaki rájuk ismer. Ez csak először jelenthet gondot, ezt magamról is tudom, aztán a találkozások és újabb és újabb fóbiások megismerése segíthet abban, hogy nyíltabbá váljunk és jobban fel merjük vállalni a fóbiánkat és egy idő után az is lehet, hogy már nem törődünk vele, ha bárki megtudja. A saját esetemből kiindulva, én a szociális fóbiás barátaimon kívül senkinek nem mondtam még el, hogy milyen gonddal küzdök, de sokszor megfordul a fejemben, hogy kitálalok. Régen még a gondolat is elborzasztott, hogy valaki megtudja, mintha valami fertőző betegségem lenne, amit titkolni kell.

Rendszeres sport, testmozgás: A sport tényleg segít, nem a fóbia leküzdésében, hanem a szorongásos panaszok enyhítésében, a stressz, idegesség legyőzésében. Ezt mindenhol hangsúlyozzák, hogy mennyire fontos a rendszeres mozgás, én mint fóbiás kijelenthetem, hogy hosszútávon tényleg van pozitív hatása. Ha nem is érzem az azonnali hatását, a rendszeres sport egy idő után kiegyensúlyozottabbá tesz, jobban érzi magát az ember a bőrében, ez segíthet a magabiztosság elnyerésében, az önelfogadás elérésében.

Relaxálás: én egy ideje rendszeresen beiktatok egy fél órát a napi tevékenységeimbe, amikor lefekszem, bekapcsolom az egyik relaxáló CD-met és ellazulok. Nem tudom ez mennyire segít, azt tudom, hogy ez a fél óra jól szokott esni, kikapcsol, így továbbra is alkalmazom. Természetesen vannak napok, mikor elfelejtem vagy nincs rá időm, de amilyen gyakran csak tudom csinálom.

Kisállatok: Kiskutyák, kismacskák. Segítenek. Az én kapcsolatom a kisállataimmal nagyon belsőséges, úgy érzem, ha velük lehetek, nem kell megfelelnem, szerepet játszanom. Olyankor annyira egyszerű minden, nincs fóbia, nincsenek negatív gondolatok. Ilyet egy ember társaságában sem érzek. Ők akkor is szeretnek, ha nem beszélek sokat, ha magamba fordulok.

Kiegyensúlyozott táplálkozás, pihentető alvás: Ez megint a stressz és a szorongás enyhítésében segíthet, hiszen, ha a szervezetünk erős és egészséges, akkor könnyebben szembe tudunk nézni az élet problémáival.

Szakember segítsége: Sokan próbálkoznak ezzel a módszerrel, én nem hiszek benne. Nem tudnék egy idegennek megnyílni, főleg, hogy végig az lenne a fejemben, hogy őt valójában nem is érdekli az én problémám, egyszerűen üzletet jelentek a számra, pénzt. Ezért csinálja, így pedig nem tudnék bizalommal hozzá fordulni, ennek megfelelően semmi értelme nem lenne, ennél hasznosabbak az önsegítő csoportok. Ha egy szociális fóbiából kigyógyult terapeutával találkoznék, akkor talán hozzá bizalommal fordulnék, ő hiteles lenne a számomra.

Gyógyszerek: Sosem próbálkoztam velük és remélem nem is szorulok rá sosem. Nem tartom magam betegnek, így nem is érzem szükségét, hogy tablettákat szedjek. A gondolkodásmódommal van a baj, azt pedig gyógyszerek nélkül is meg lehet változtatni. Ennek ellenére megértem, ha valaki szükségét érzi, hogy szedje őket. Van a szociális fóbiának az a mélysége, amikor már szükség lehet rá, illetve, ha társul mellé egyéb probléma is, mint súlyos depresszió, pánikbetegség vagy más gondok.

Friss levegő, változatos programok, barátok, sok nevetés: Ez sok szociális fóbiásnak nehéz lehet, hiszen a szociális fóbiások nehezen barátkoznak, vannak akik nem tudnak kimozdulni otthonról, aki depressziós az ritkán nevet. Mégis, ha rávesszük magunkat és rendszeresen beiktatjuk az életünkbe, tudatosan próbáljuk jól érezni magunkat egy-egy rossz nap alkalmával is, az segíthet. A legjobb, ha megpróbáljuk viccesen felfogni a problémáinkat és jókat derülni magunkon. Nevessük ki magunkat!