Mindig logikus embernek tartottam magam. Sajnos ez valójában már túlzott logikát, merevséget jelent. Ha nekem mondanak valamit, én azt szó szerint értelmezem. Nem azt mondom, hogy megcsinálom, hanem hogy szó szerint értelmezem. Munkahelyemen sokszor megesik, hogy annyira rágörcsölök a szószerinti agyammal, hogy amiatt nem vagyok képes megoldani valamit.

Például odaveti nekem a főnök, hogy hívjam fel az xy-t, és intéztessem el vele ezt meg azt. Ekkor az agyam rátapad arra, hogy fel kell hívnom xy-t. Még akkor is, ha valójában z felel azért az ’ez meg az’-ért, amit el kell intéztetni. És az agyam nehezen ugorja át ezt a lépcsőt, hogy xy helyett z-vel intéztessek el valamit. Másrészt meg ilyenkor az is lelkiismeret furdalást okoz, hogy ha én emailt írok neki és nem felhívom.

Úgy érzem, hogy teljesen el vagyok veszve az illem, szokás világában. Másoknak ez valahogy ösztönösen jön, hogy felhívjanak valakit, átmenjenek hozzá,stb. anélkül, hogy ezen rágódnának akár egy percet is. Nekem meg a feladatokban a legnagyobb nehézséget pont ez a része okozza. Ha mással nem kell kapcsolatba lépnem, akkor semmi bajom, de amint valakitől információ, jóváhagyás, vélemény,stb. kell, akkor az agyam fennakad. Azon agyalok órákon keresztül, hogy mi lenne a legjobb megközelítési mód, felhívjam, vagy átmenjek? Esetleg e-mail? Képes vagyok addig agyalni azon, hogy bemenjek-e a főnökhöz megkérdezni valamit, vagy inkább e-mailt írjak neki, amíg végül el nem megy. Én meg dolgavégezetlenül maradok. És tényleg nem a feladat frusztrál, hanem nem tudom, hogy kellene felvenni a kapcsolatot vele. Úgy érzem, mintha lenne erre egy egyetemes etikett, amiről csak engem felejtettek el értesíteni. Mintha nem működnének az intuícióim, amik megsúgnák, hogy a billentyűzetet ragadjam magamhoz, vagy a telefonkagylót… Pedig mindössze arról van szó, hogy meg kellene kérdeznem valakitől valamit, aminek tök mindegy a csatornája. Mert tényleg baromira mindegy, hogy e-mailben kapom-e a választ, vagy telefonban, vagy személyesen, csak legyen meg az információ. Többet kellene a feladattal, mint annak a módjával foglalkoznom. Mégis azon akadok fel hosszú időkre, hogy a szomszéd szobában ülőt most felhívjam, vagy e-mailezzek vele, vagy inkább átmenjek-e, melyik lenne a szabályos.

A szószerinti értelmezés másik problémája, hogy ha valaki mond valamit, hogy mit csináljak, én meg elmesélem más munkatársamnak, hogy mit kértek tőlem, akkor ők egyből elkezdenek okoskodni, hogy inkább máshogy kellene csinálni, mással kellene beszélni. Így egy feladatra általában 3-4 megoldási módot kapok, amik egymásnak ellentmondanak. Ilyenkor az agyam egy azonnali leállással válaszol a túlhevülésre. Ez olyan neki, mintha nullával osztanék. Megáll, túlpörög, majd nem megy tovább. Ezért általában először elkezdem csinálni aszerint, ahogy a feladatot kaptam. Aztán ha elakadok, akkor kikérem egy ember tanácsát. Ha azután is elakadok, akkor megyek csak a következőhöz, nehogy a sok ellentmondó információ idő előtt leblokkolja az agyam.