Szociális fóbiások küzdelme a nagyvilággal

amikor már nem azt szégyellem, hogy nem tudok valamit, hogy csúnya/béna/buta/bunkó vagyok, hanem a szégyent magát. Amikor már rég nem arról szól a történet, hogy nem vagyok jó valamilyen szempontból, hanem, hogy jaj, látszik rajtam, hogy zavar, hogy nem vagyok jó. Amikor undorodom a saját remegő hangomtól, ahogy felveszem a telefont, amikor hideg ráz a saját bénázásomtól, ha ügyet intézek, amikor a többiek helyett is kényelmetlenül érzem magam, mert azt sem tudom, kit keressek, merre menjek, kit kérdezzek, amikor ég a fejem attól, hogy majdnem sírva motyogom, hogy azt sem tudom, amivel 10 perccel előtte foglalkoztam. Ez a szociális fóbia igazi mélysége.