Terepgyakorlatos sorozatunk első része, amikor egy kevésbé stresszes helyzetbe helyezem magam.

Alapszituáció: Minap be akartam menni egy számítástechnikai szaküzletbe egy olyan áruért, amit már jó előre kinéztem a neten. Nem gondoltam, hogy ez kihívás lenne, bár egy kis izgatottság volt bennem, mert ritkán jártam korábban ilyen boltban, ami ráadásul nem önkiszolgáló. Mikor odaértem az ismeretlen (értsd, még nem jártam ott korábban) bolt bejáratához, elsőre mégis inamba szállt a bátorságom, és jó 5 percig győzködtem magam az utcasarkon, hogy ugyan ne legyek már ilyen hülye, ha már eddig eljöttem...

Cél: Kinéztem megint egy terméket egy boltban, amit szeretnék beszerezni.

Szorongás és egyéb problémák:

• Általában ha már csak kicsit is ki kell lépnem a komfortzónámból, akkor előszeretettel halogatok. Vagy kimagyarázom, hogy miért nincs is valójában szükségem a dologra, vagy nem is akarom már azt a dolgot annyira.
• Nehezemre esik bemenni olyan helyekre, ahol korábban még nem jártam. Szorongással tölt el, hogy nem tudom, odabent mi vár rám, ezért ha nem egyedül megyek valahova, mindig előszeretettel engedek magam elé másokat. Legyen szó akár a főnök irodájáról, ahol még nem jártam.
• Nehezemre esik segítséget kérni. Még ha konkrét dolgot keresek is, inkább fél órát keringek egy zsebkendőnyi boltban, mint megkérdezzem. Félek, hogy rosszul mondok valamit, vagy hülyeség a kérésem, mert mégis miért tartanának ők olyat, vagy felbosszantom az eladókat valamivel.

A szorongás/elkerülés mértéke (1-5): Szorongás (1) kevésbé, inkább az elkerülés (2) veszélye áll fenn.

Alkalmazandó technikák:

• Elindulni, a jó dolgokra koncentrálni, ha meglesz, ami kell.
• Oda úton elterelni a figyelmemet (zene), hogy ne kezdjek el kombinálni, lebeszélni magam.
• Önmegerősítő állítások: voltam már ilyen helyzetben, és tudtam kezelni, ők is csak emberek, akik abból élnek, ha segítenek nekem... Ha kényelmetlenül is érzem magam, akkor is jogos vágyam megvenni, amit akarok, még ha az más szerint hülyeség is (itt jön képbe apám nevelése khmmm)
• Mély lélegzet.

És ami történt:

Adódott a lehetőség, hogy egy lemondott program miatt kipróbáljam magam ezen a terepen. Nem halogatok, a kísérlet mindenek felett!

Mikor félúton elhagytam a megszokott útvonalamat, akkor kezdődött a kényelmetlenség, stressznek még nem nevezném. Valami ismeretlen pályára léptem, bekapcsolt bennem az éberség. Az 1-es szintű szorongást viszonylag egyszerűen el tudtam nyomni a legalapabb „Ne gondolkodj rajta!” stratégiával, amit segített a fülemben a zene. Érdekes, hogy az elkerülés (2) hamar elkezdett beindulni. „Nem is kell ez nekem. Sok pénzt spórolnék, ha nem venném meg.” Szinte bűntudatom lett, hogy ennyit költenék olyasvalamire, amit pár napja alig vártam, hogy megvehessem.

Mikor a helyhez értem, reflexből túlmentem rajta. Valószínűleg ezt a tulajdonságomat nem tudom leküzdeni, ez egyszerűen az introvertáltságomból adódik, hogy márpedig én először minden terepet körüljárok és felmérek, mielőtt cselekedni kezdenék. De most hamar visszafordultam, és a szorongással szembemenve cselekedtem. A boltban feszélyezve éreztem magam, de 2 perc nézelődéssel felmértem a helyzetet és sikerült annyira megnyugodnom, hogy a pultnál már összeszedetten tudtam feltenni a kérdéseimet.

Végül nem volt, amit kerestem, hiába írta az internet, ezért csalódottan jöttem el, és kudarcnak ítéltem az egész helyzetet, pedig örülnöm kellene, hogy két legyet ütöttem egy csapásra: megpróbáltam, és pénzt is spóroltam. Nehéz helyén kezelnem, hogy ne saját kudarcnak éljem meg azt, ha rajtam kívül álló okokból nem sikerül valamit elintéznem...