Több, mint három éve kezdem el először a terápiát, 7. leckénél tovább sose jutottam. Most így negyedjére nem hittem volna, hogy ilyen korán bármilyen áttörést érhetek el vele. Teljesen sokkolódtam, hogy ez meg mi volt, most tényleg történt valami?

Az úgy történt, hogy rettegek a telefonálástól. De tényleg, pánik közeli tüneteket produkálok, ha csak fel kell hívnom egy orvosi rendelőt időpontért. Nem is szoktam ilyet. Vagy pl nem tudnék (hülye megfogalmazás, mert fizikailag tudnék) felhívni egy szerelőt. Még az ismerőseim felhívása előtt is nagylevegő, koncentrálás, és akkor mehet. Számokat 5x ellenőrzöm, stb. Nincsenek rá szavak, milyen pánik jön ilyenkor, szinte kikerülök a saját testemből és csak azt hajtogatom, hogy NEM NEM NEM NEM NEM... mint egy elmebeteg.

Ez lett volna a Nagy Akadály két hete, felhívni 2 embert, de az elhárult végül, mert időben megküldték az anyagot, amit ki kellett volna vernem belőlük. Hihetetlen boldog voltam, mert akkor még nem tudtam, hogy a sors ezt többszörösen adja vissza ezen a héten. Jött az utasítás, hívjak fel 10 embert, hogy megkapták-e a küldött e-mailünket. Lefagytam. Aznap nem is kezdtem bele munkaidő előtt fél órával, de másnap nem volt kibúvó. Az áttörés ott kezdődött, hogy tudtam aludni előző este. Mert bármikor agyalni kezdtem volna előre a dolgokon, fogtam magam és lelőttem az agyam. Megmondtam neki, hogy ez nem visz előrébb, csak felidegesít, nem vagyok hajlandó előre ezen aggódni. Ezt nem egyszer kellett megtennem, legalább 15x elő kellett vennem a délután/este folyamán.

Aztán eljött a nap. Előttem a telefon, a negatív gondolatok meg olyan rohamot intéztek ellenem, miután az elsőket lelőttem, ami ellen minden erőmet be kellett vetnem, hogy ne őrüljek meg. Ilyen sokszor még nem mantráztam magamban, hogy "ha szorongok is, attól még fel tudom venni azt a kagylót és tudok számokat pötyögni a készüléken, stb" Tényleg mindent bevetettem. Iszonyú szorongások árán, de végül felhívtam, akiket kellett, és mindez csak 2 órámba tellett. Mielőtt megtettem volna, arra gondoltam, hogy nem azt az eredményt várom el, hogy félelem nélkül fogok telefonálni, hanem minden egyes felhívott szám maga az eredmény. Hogy ne azt sulykoljam magamba, hogy na már megint szorongtam, hanem azt, hogy felhívtam 10 számot. De végül az áttörés ennél sokkal nagyobb volt. Ugyanis a korábbi 130%-os szorongással ellentétben, ami a telefonálásokat megelőzte (egyszerűen tényleg nem fér bele a 100-as skálába, amit ez nálam okoz), a szorongásom nem haladta meg egyik pontos sem a 60-70%-ot. Nem tudom, ha legközelebb telefonálnom kell, akkor segíteni fog-e ez az emlék, de az biztos, hogy a negatív gondolataim könyörtelen ignorálásával már nem fog 70%-nál feljebb kúszni a szorongás mutató. Persze mindenki, aki tökéletes gyógyulást vár, és azt hiszi, ha kigyógyul, már semmitől nem fog félni, annak ez nem megoldás, és ki lehet röhögni, mennyire örülök 70%-os szorongásnak, ami még mindig remegés, levegő kapkodás stb, de nekem hihetetlen érzés volt ezt megtapasztalni.

És már negyedjére kezdtem bele a terápiába, azt hittem, az eleje nem is tartogat újdonságokat, de ezek szerint nem vettem komolyan idáig, vagy mire szorongós helyzetbe jutottam, mindig elfelejtettem, mit is kell tenni. Viszont mindennek az a következménye, hogy a továbbiakban nem tudok vicces sztorikat hozni a belső monológjaimról, mert nem lesznek, egyszerűen ignorálom őket, mert végezni akarok a szociális fóbiával egyszer és mindenkorra.

Most pedig tovább a 4. leckére...