Ja, a lényeg, hogy ha például a kollégádat kellene kritizálnod, azt tárgyilagosan, ténybeli kérdésként lásd, ne úgy mint valamit, ami az ő értékét (vagy a tiédet) meghatározza.

Fontos különbség van a veszekedés és a vita között.

A feszültség oldására sokféle módszer van, de az a helyzet, hogy autodidakta módon meglehetősen kis eséllyel oldja fel magában az ember az általad leírt konfliktusokat.

Tudom, hogy nehéz ügy - de hajlandó lennél esetleg kipróbálni valamiféle önismereti tréninget?

Tapasztalatból írom - nekem kétféle ilyen volt, ami rengeteget segített.

- Az első -akitől a boldogság-motivációkról is tanultam- egy ismerősöm ismerőse, aki nagyon érti az embereket (szakmáját tekintve is, hadseregnek is dolgozott, túsztárgyalókat képzett ki meg ilyenek). Már idős, nyugdíjas, de tudtommal (jópár éve nem érintkeztem vele mondjuk) tart tréningeket (ingyen és bérmentve - legalábbis amikor nekem dolgom volt vele semmiért nem kért pénzt senkitől). Neten keresztül is foglalkozik emberekkel, de megoldani mindent így nem igazán lehet - viszont ha igényled keresek hozzá elérhetőséget (facebook vagy honlap). Ha mást nem beszállsz ott beszélgetésekbe, aztán majd alakul ahogy alakulnia kell, és ha szerveződik tréning (ezek mindig önszerveződőek voltak) és akarsz, akkor elmész.

Vele egyetlen "baj" van: Sok ember eléggé kiborul tőle. Az a helyzet, hogy "ami megérint abban érintve vagy" elv alapján működve nála olyasmivel szembesülhet az ember, ami enyhén szólva kiborító tud lenni - és aki erre nincsen felkészülve, nincsen tisztában azzal, hogy nem bántani akarják, "csak" tükröt kap saját magáról saját magától (ez persze csak a legeslegeleje - hogy legyen egyáltalán mi alapján elindulni)... Szóval igen fájdalmas tud lenni a szembenézés önmagunkkal - és ő vérprofi abban, hogy rávezessen erre. Ne egy Csernust képzelj el, részéről nincs fikázás meg földbe döngölés soha semmilyen módon, csak éppen hihetetlen érzékkel tapint rá a lényegre, és ezzel együtt az emberek "gombjaira".

- A másik a családállítás. Konkrét ezzel foglalkozó embert nem tudok ajánlani (ahol én voltam kétszer már a nevére sem emlékszem). Az a helyzet, hogy eleinte totálisan kételkedtem, de elmentem egy ismerősömmel (magamtól nem mentem volna :-D), és hát... Döbbenetes. Még akkor is, ha nem te "állítasz" és nem a te problémáidról van szó, hanem csak részt veszel mások "állításában". Kicsit ezoterikusnak hangzik ugyan, de kőkemény pszichológia - és valóban működik. Többet erről nem írok, ha érdekel a dolog biztosan utána keresel, hogy mi is ez. A pszichodráma is ehhez hasonló sok tekintetben, de az időigényesebb.

A cselekvés a lényeg. Mindig azt kérdezd magadtól, hogy mi és miért akadályoz meg abban, hogy megtedd amit akarsz. Ha erre a kérdésre tudod a választ, akkor előbb-utóbb rájössz arra is, hogy minden ami akadályoz a fejedben van - és "csak" arra kell rávenned magad, hogy ne foglalkozz ezekkel a dolgokkal. A legjobb gyakorlat, ha elkezdesz szembe menni magaddal. :-) Amikor valami akadályoz, akkor tudatosan ellene mész, és csak cselekszel - leérdekelve mindent. Amikor valamire csípőből nem a válaszod, amikor valamit csípőből elutasítasz - na, ezeket kell akkor mégis megtenni.

A fentiekhez az kell, hogy legyél jelen az életedben, és időben észrevedd az ilyen helyzeteket. Csak így tudsz megfelelően reagálni - azaz cselekedni.

Egy kis filmajánló a végére:
- A békés harcos. / Ez remekül megmutatja a "legyél jelen az életedben" dolgot.
- Igen ember. / Vígjáték ugyan, de zseniális a maga nemében, és igazából sokat lehet tanulni belőle.