Ma bementem a "volt" munkahelyemre, ahol év végén járt le a szerződésem. Hivatalosan már nem dolgozom nekik, de még elég fura volt-ként emlegetni. Gondoltam leadom az iroda kulcsát meg a belépőmet. December 21-én jártam ott utoljára. Mivel akkor úgysem volt már bent senki sem, így elbúcsúzni is most mentem.

És féltem bemenni. Szorongtam attól, hogy be kell mennem egy olyan helyre, ahová addig naponta jártam be... Már vizionáltam, hogy a belépőm sem fog működni, nem lesz bent senki, nem találom bent a Főnököt, akitől két hete még úgy váltunk el, hogy mindenképp szeretné majd, ha vele folytatnám idén. És a fejemben ez valahogy metamorfózissal átalakult, elveszett, biztos csak úgy mondta, le se szarja, mi van velem, én meg nem akarok munkáért kuncsorogni. Két hét alatt egyszerűen az agyam mindent a feje tetejére állított. Nem először csinál ilyet. Emlékszem, hogy amikor általános iskolában azt mondták, másnap elmarad az első óra. Örültem neki, mint mindenki. Aztán másnap reggel remegve mentem be, hogy BIZTOS JÓL EMLÉKSZEM? Ami az orrom előtt hangzik el, azt is képes vagyok 10 percen belül megkérdőjelezni.

Szóval ültem ma reggel a buszon, hogy te jó ég, tuti nem fogok bejutni, nem fog beengedni a belépőkártyám, már rég kipakolták az irodát, nem lesz bent senki stb... Aztán simán bejutottam, mindenki örült nekem, és Főnökkel is elbeszélgettem, de nekem muszáj volt előre katasztrofizálni a helyzetet.