Utálok panaszkodni, mégis úgy érzem, hogy jót tesz, ha kiírom magamból a gondolataim. Nem vágyom sajnálatra, sem lelkesítésre, egyszerűen csak meg szeretném osztani, hogy mit érzek. Azt hiszem mélypontra kerültem, úgy érzem magam, ahogy már nagyon régen nem éreztem. Tizenéves koromban gyakran voltak rövidebb depresszív időszakaim. Azóta megerősödtem és ha voltak is nehéz hetek, hónapok, sosem engedtem meg magamnak, hogy belesüllyedjek az önsajnálatba és elhagyjam magam teljesen. Most nem érzem magamban az erőt. A rosszkedv és az életuntság kezd elhatalmasodni rajtam és nincs energiám küzdeni ellene. Eddig mindig voltak olyan tényezők az életemben, amelyek erőt adtak, amelyek meghozták a kedvem a küzdelemhez, de ezek most nincsenek. Olyan helyzetben vagyok, amelyben eddig még nem voltam és ez megrémít. Nincs semmi, ami motiválna vagy visszaadná az életerőm. A legszörnyűbb, hogy tudom, hogy ez az állapot még legalább fél évig tart, sajnos meghosszabbítják addig a szerződésem. Nem akartam, mégsem tudtam nemet mondani. Nem tudtam azt mondani, hogy már pedig én nem akarom ezt, nem szeretnék tovább dolgozni a jelenlegi munkahelyemen. Fél év szorongás és egyedüllét vár még rám. Félelmetes.
Mindig azt szoktam mondani, hogy nekem két énem van, van egy "normális", aki mindig minden helyzetben realista és van egy gyenge, szociális fóbiás, depresszióra hajlamos, negatív gondolkodásra fogékony oldalam. Ez a két oldalam állandó küzdelemben áll egymással. Ha kimondok vagy leírok valamit, máris ott motoszkál a fejemben a cáfolat. Most a gyenge oldalamnak engedek teret és az erős oldalamnak nincs kedve ez ellen tenni semmit.
A zene, egy jó kis francia film, az állataim, a családom, egy finom sütemény, egy pohár kóla, egy jó könyv, baráti beszélgetések, mozgás, kirándulás vagy végső esetben egy kognitív terápiás könyv. Ezek azok a dolgok, amik segíteni szoktak, ha rosszabb a kedvem. De most semmi sem lelkesít. Totális közöny, ez most a legjellemzőbb. Nem érdekel semmi és az sem, ha belesüllyedek a depresszióba és sosem jövök ki onnan.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
bituwoman 2013.11.25. 12:14:25
Írhatnám, hogy tudom, mit érzel, de az elcsépelt lenne. Mindenesetre én ebben az állapotban szoktam a táplálék kiegészítőkhöz fordulni. Ami azért praktikus, mert nem kerül extra erőfeszítésbe naponta meginni pl. egy magnézium pezsgőtablettát, és így nem magamtól jövök ki a mélypontról, hanem mondhatni külső rásegítéssel.
Ha van kedved (oké, tudom, hogy nincs) próbáld ki.
chonka 2013.11.25. 20:34:24
(amúgy új arc vagyok itt, szuper a blog és remélem nem zavarok!)
Daniellaaa · http://onbizalomnelkul.blog.hu/ 2013.11.29. 18:14:05
Daniellaaa · http://onbizalomnelkul.blog.hu/ 2013.11.29. 18:15:08
Milyen igazad van! Már el is múlt. :-)