Szociális fóbiások küzdelme a nagyvilággal

Sziasztok! Ez a blog Neked készült, aki szociális fóbiával küzdesz. Neked, aki önbizalomhiányos vagy, folyton kisebbségi érzésed, megfelelési kényszered van, vagy Neked, akinek nincsenek ilyen problémáid, egyszerűen csak kíváncsi vagy, hogyan élnek ezek a furcsa, visszahúzódó, szégyenlős, csendes emberek, milyen nehézségekkel kell szembenézniük nap, mint nap. Itt olvashatjátok mindennapi botladozásainkat, szerencsétlenkedéseinket, félelmeinket, amelyeket megosztunk veletek, hogy érezzétek nem vagytok egyedül.

Dr. Richards-terápia

A könnyebb navigálás érdekében ide gyűjtöttük a linkeket jelenlegi nagy projektünkhöz, ami nem más, mint a dr. Richards által megalkotott, szociális fóbiával foglalkozó audioterápia magyarítása:

1. bemutatkozó lecke

2. lecke

3. lecke

4. lecke

5. lecke

6. lecke

7. lecke

8. lecke

9. lecke

10. lecke

11. lecke

Friss topikok

  • Omega zero: Szia! Régen jártam erre, de szinte ráéreztem, hogy fel kellene néznem. (Én vagyok az a fickó, aki... (2024.06.13. 22:09) Telnek-múlnak az évek
  • Emese Hoffmann: Nagyon szerettem a blogotokat. Remélem egyszer megírjátok, mi van most veletek (2024.02.27. 22:48) Már nem agyalok annyit
  • Zillaba: Él még ez a blog?Hihetetlen,mintha én írtam volna!Vasárnap van este 9 és előre izgulok a jövő hét ... (2020.03.01. 20:58) Introvertáltság és a munka világa
  • BBea24: A felhasználónevem ne tévesszen meg senkit.. 31 vagyok... Ugyanez van velem is... Csak párkapcsola... (2019.11.07. 22:02) Örök gyerek
  • Free_soul: Mi újság, hogy vagy? (2018.06.26. 07:14) A hétfő árnyéka

2013.11.24. 09:42 Daniellaaa

Mélypont

Utálok panaszkodni, mégis úgy érzem, hogy jót tesz, ha kiírom magamból a gondolataim. Nem vágyom sajnálatra, sem lelkesítésre, egyszerűen csak meg szeretném osztani, hogy mit érzek. Azt hiszem mélypontra kerültem, úgy érzem magam, ahogy már nagyon régen nem éreztem. Tizenéves koromban gyakran voltak rövidebb depresszív időszakaim. Azóta megerősödtem és ha voltak is nehéz hetek, hónapok, sosem engedtem meg magamnak, hogy belesüllyedjek az önsajnálatba és elhagyjam magam teljesen. Most nem érzem magamban az erőt. A rosszkedv és az életuntság kezd elhatalmasodni rajtam és nincs energiám küzdeni ellene. Eddig mindig voltak olyan tényezők az életemben, amelyek erőt adtak, amelyek meghozták a kedvem a küzdelemhez, de ezek most nincsenek. Olyan helyzetben vagyok, amelyben eddig még nem voltam és ez megrémít. Nincs semmi, ami motiválna vagy visszaadná az életerőm. A legszörnyűbb, hogy tudom, hogy ez az állapot még legalább fél évig tart, sajnos meghosszabbítják addig a szerződésem. Nem akartam, mégsem tudtam nemet mondani. Nem tudtam azt mondani, hogy már pedig én nem akarom ezt, nem szeretnék tovább dolgozni a jelenlegi munkahelyemen. Fél év szorongás és egyedüllét vár még rám. Félelmetes.

Mindig azt szoktam mondani, hogy nekem két énem van, van egy "normális", aki mindig minden helyzetben realista és van egy gyenge, szociális fóbiás, depresszióra hajlamos, negatív gondolkodásra fogékony oldalam. Ez a két oldalam állandó küzdelemben áll egymással. Ha kimondok vagy leírok valamit, máris ott motoszkál a fejemben a cáfolat. Most a gyenge oldalamnak engedek teret és az erős oldalamnak nincs kedve ez ellen tenni semmit.

A zene, egy jó kis francia film, az állataim, a családom, egy finom sütemény, egy pohár kóla, egy jó könyv, baráti beszélgetések, mozgás, kirándulás vagy végső esetben egy kognitív terápiás könyv. Ezek azok a dolgok, amik segíteni szoktak, ha rosszabb a kedvem. De most semmi sem lelkesít. Totális közöny, ez most a legjellemzőbb. Nem érdekel semmi és az sem, ha belesüllyedek a depresszióba és sosem jövök ki onnan.

4 komment


A bejegyzés trackback címe:

https://onbizalomnelkul.blog.hu/api/trackback/id/tr535653333

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

bituwoman 2013.11.25. 12:14:25

"Nem vágyom sajnálatra, sem lelkesítésre, egyszerűen csak meg szeretném osztani, hogy mit érzek." Igen, vettem ezt a mondatot. Ennek ellenére kommentelek. Próbálom úgy előadni, hogy se sajnálatnak se lelkesítésnek ne tűnjön. :)
Írhatnám, hogy tudom, mit érzel, de az elcsépelt lenne. Mindenesetre én ebben az állapotban szoktam a táplálék kiegészítőkhöz fordulni. Ami azért praktikus, mert nem kerül extra erőfeszítésbe naponta meginni pl. egy magnézium pezsgőtablettát, és így nem magamtól jövök ki a mélypontról, hanem mondhatni külső rásegítéssel.
Ha van kedved (oké, tudom, hogy nincs) próbáld ki.

chonka 2013.11.25. 20:34:24

Én a teljes közönyt úgy kezelem, hogy hagyom jönni-menni. 2-3 nap után, vagy akár másnapra elmúlik. Van amivel nem kell megküzdeni, nem kell mindig küzdeni. Szerintem teljesen normális a totális demotiváltság meg az életuntság olykor-olykor. Főleg mély érzésű introvertált egyéneknél. Jön, aztán megy is.
(amúgy új arc vagyok itt, szuper a blog és remélem nem zavarok!)

Daniellaaa · http://onbizalomnelkul.blog.hu/ 2013.11.29. 18:14:05

@bituwoman: Köszönöm, kedves vagy. Jól esik a panaszkodás olykor-olykor, mégis utána nagyon tudok haragudni magamra, mert ilyenkor azt érzem, hogy mások terhére vagyok, az agyukra megyek. Pedig valójában jogom van kimondani vagy leírni, amit érzek (Richards féle terápia), és nyugodtan rábízhatom a többi emberre, hogy eldöntsék, hogy mit gondolnak erről. Valahogy így kellene éreznem.

Daniellaaa · http://onbizalomnelkul.blog.hu/ 2013.11.29. 18:15:08

@chonka: Üdv. közöttünk. Jó, hogy itt vagy.
Milyen igazad van! Már el is múlt. :-)
süti beállítások módosítása