Sosem értettem a pánikbetegséget, bevallom őszintén, és tudom jól, hogy ez szégyellnivaló, nem értettem, hogy miért hagyják az emberek, hogy a pszichés problémájuk annyira elhatalmasodjon rajtuk, hogy testi tünetek jelenjenek meg, pánikbetegség formájában öltsön testet mindez. Na és tessék! Mióta új munkahelyem van, egyre gyakrabban jelentkeznek olyan mértékű szorongásos tünetek, amelyek pánikszerű reakciókat váltanak ki. Úgy érzem megfulladok, vagy ki kell menekülnöm a munkahelyemről, mert különben rosszul leszek. Ilyen lenne a pánikbetegség? Szörnyű érzés. Nem akarom soha többet. Mivel alapvetően erős vagyok lelkileg, sosem hagyom, hogy a szorongás hosszú ideig jelen legyen. Vagy változtatok az élethelyzetemen, vagy gyakorlatokkal, a hozzáállásom megváltoztatásával megpróbálom legyőzni a szorongást. Most ez utóbbit választom. Egy szociális fóbiás barátom mondta a legutóbb, hogy ő mikor kilép a munkahelyéről hátrahagyja a munkahelyi gondjait és nem is gondol rájuk addig míg újra be nem megy másnap. Gondoltam, ha neki sikerül, nekem is sikerülhet. Ezen felbuzdulva ezen a héten már próbálom ezt a szemléletet alkalmazni, nehezen megy, de jól haladok. A reggeli gyomorgörcs míg jellemző, de azon is dolgozni fogok, hogy elmúljon. Miután letelik a munkaidő, igyekszem nem gondolni a munkára, nagyon nehezen megy, de megpróbálok minden tőlem telhetőt. Míg bent vagyok a munkahelyemen szinte befeszülve ülöm végig a 8 órát. Ezen csak úgy tudok változtatni, ha a fejembe táplálom azokat a gondolatokat, amelyeket már eddig is az életem részévé szerettem volna tenni: "Nem érdekel ki mit gondol rólam", " a tőlem telhető legtöbbet nyújtom, ha ez nem elég nekik, majd elbocsátanak", "felesleges azon aggódnom, hogy ki mit gondol, vagy hogy megfelel-e nekik a munkám, ha rágörcsölök, attól nem lesz jobb", " Mi a legrosszabb, ami történhet? Maximum elvesztem az állásom, de ez még nem a világvége." Hm. Meglátjuk mennyire válik be.