Nálam olyan eset fordult elő gyakran, amikor a buszon két üléses székben belül ültem és leült mellém egy idegen, és mindig féltem, hogy nehogy elaludjon, mert akkor nem tudok leszállni és amiatt rettegtem hogy fel kell majd ébresztenem. De olyan fura, hogyha egy olyan embert kell ébresztgetni, akit nem is ismerek. Ha pedig kívül ültem, akkor nem mertem elaludni, nehogy úgy járjon, ahogy én.

@Daniellaaa: Mellettem egyszer elaludt egy fiatal srác. Végig feszengtem az utat. Főként azért, mert a feje folyamatosan billegett a vállam felé. Mint amikor ráhajtod a fejed a melletted levőre, hogy kényelmesebben aludhass. Úgy féltem, hogy a vállamon fog kikötni a feje, én meg nem merem még akkor sem felébreszteni. Mindig közeledett, közeledett a feje, aztán felriadt és kiegyenesítette, de aztán megint aludt elé és közeledett a feje. Én meg kis szocfóbos még akkor sem mertem volna kiállni magamért, hogy "hé, bocsi,de válassz egy másik vállat, amire hajtod a fejed, mert az enyémet nem adom."

Bocsánat, hogy korábbi bejegyzéshez szólok hozzá. Az alvásos dolog ismerős. Én már a fordítottjában vagyok, szinte szeretem kihívni azokat, akik belül ülnek, hogy úgy teszek, mintha aludnék, és kiváncis vagyok, hogyan oldja meg, hogyan szól. Régen persze a másik oldalon voltam.
A másik ilyen dolog az, hogy rendszerint átjönnek a lábukkal az én ülésterembe. Én meg irtózom idegen emberek érintésétől, ha két nadrágon át is, így mindig beljebb kell húznom a lábam, amitől a másik meg még jobban terjeszkedik..

@Zol3: Nyugodtan szólj hozzá bármelyik bejegyzéshez, semmi probléma.
Érdekes, hogyan lettél áldozatból te magad az akadály mások számára. Viszont nagyon jó arra, hogy ha nem tudunk mi magunk kezelni egy helyzetet, akkor figyeljük meg, hogyan csinálják mások.
A terpeszkedőket én is gyűlölöm. Mindig feszengek, húzódzkodok beljebb és beljebb, de egy idő után már nincs tovább. Persze a másik fél meg mindig addig terjeszkedik, ameddig lehet. Végül mindig arra a konklúzióra jutok, hogy nem kellett volna elhúzódnom, mert akkor legalább helyem lett volna, de így nem elég, hogy ugyanúgy rám tapad, még kényelmetlen is összehúzódva utazni. Nem tudom, másokat tényleg ennyire nem zavar, ha másokhoz érnek?

Ez is ismerős, viszont én nagyon egyszerűen megoldom ezt a dolgot: nem ülök le! :) Amúgy is sokkal jobban szeretek állni (ha kimegyek az utcára nagy lesz a mozgásigényem), és akkor még ki is tudom manőverezni a BKV fogdmegjeit, ha előkerülnek.

Vagy eleve gyalog megyek, legalább pár megállót. Az a már említett mozgásigénynek is jót tesz.

Terpeszkedők ellen vagy egy bevált módszerem: alapból ugyanúgy húzódom, mind ahogy írjátok. Aztán amikor már egyértelműen túlzás amit csinál egy nagyobb rándolással, rúgással helyet csinálok magamnak, mint aki épp helyezkedik az ülésben és nem veszi észre, hogy rátolakodtak. Egy zavarodott "Bocs!" a részemről, de ilyenkor általában észre veszik magukat, ők kérnek elnézést és visszahúzódnak. És ilyenkor még én érzem magam bunkónak, de már megszoktam...

Egy másik utazós sztori: éjszakai vonaton fiatal lány ült szemben a fülkében, és megkérdezte, hogy a mellettem lévő üres ülésre kinyújthatná-e a lábát? Tőlem, persze. Ezzel ugyan háromszögben bezárt a sarokba (mindketten az ablaknál ültünk), de hát majd túlélem, meg majd átlépem a lábát, ha ki akarok menni... gondoltam... aztán alvás közben lecsúszott az ülésben a térdeid behajlítva majd a lábait térdből szétterpesztette... az egyiket rá a lábamra... erre ébredtem kb. 2 óra alvás után. Na itt vége volt az alvásomnak... Kihúzódni alóla nem volt hely, benn voltam a sarokban. Hozzáérjek a lábához? Felsikít, és leraknak a vonatról mint szatírt egy idegen ország kellős közepén az éjszakában. Ott ültem egész éjszaka, és mozdulni sem mertem. Aztán hajnal felé megmozdult én meg felpattantam és a következő 1 órát a folyosón állva töltve utaztam a célállomásomig.