Szociális fóbiások küzdelme a nagyvilággal

Sziasztok! Ez a blog Neked készült, aki szociális fóbiával küzdesz. Neked, aki önbizalomhiányos vagy, folyton kisebbségi érzésed, megfelelési kényszered van, vagy Neked, akinek nincsenek ilyen problémáid, egyszerűen csak kíváncsi vagy, hogyan élnek ezek a furcsa, visszahúzódó, szégyenlős, csendes emberek, milyen nehézségekkel kell szembenézniük nap, mint nap. Itt olvashatjátok mindennapi botladozásainkat, szerencsétlenkedéseinket, félelmeinket, amelyeket megosztunk veletek, hogy érezzétek nem vagytok egyedül.

Dr. Richards-terápia

A könnyebb navigálás érdekében ide gyűjtöttük a linkeket jelenlegi nagy projektünkhöz, ami nem más, mint a dr. Richards által megalkotott, szociális fóbiával foglalkozó audioterápia magyarítása:

1. bemutatkozó lecke

2. lecke

3. lecke

4. lecke

5. lecke

6. lecke

7. lecke

8. lecke

9. lecke

10. lecke

11. lecke

Friss topikok

  • introvertaltak: Gondolkoztál már azon, hogy mi a B terved? Mert ok most pozitívnak kell lenni, sose feladni, és ez... (2017.12.02. 22:40) Vissza a nyeregbe!
  • introvertaltak: Hát én még mindig azt tudom mondani, amit tavaly is. Ez egy abszolút nem neked való munka, és bárm... (2017.12.02. 22:32) A hétfő árnyéka
  • dreamer1987: @hpoit: Értem, köszönöm :) (2017.11.25. 16:17) Dr. Richards terápia 3. lecke
  • dreamer1987: Ez esetleg érdekes lehet: www.tenyek-tevhitek.hu/szorongas-es-depresszio-rejtett-forrasai.htm (2017.11.13. 23:14) Szociális fóbia nálam
  • adjk (törölt): Nézd,most találtam: ... (2017.11.09. 20:57) El akarom kapni a telefonálás-mumust

2017.11.08. 10:00 Kaisa

A hétfő árnyéka

A péntek délután a kedvenc időszakom a héten, hirtelen kiszabadulok a munka világából, szabadnak érezhetem magam, előttem a lehetőségekkel teli hétvége. Teljesen felszabadít a pillanat, amikor kilépek a munkahelyről, és pár napra magam mögött hagyom a gondjaim nagyját. Azt hinném, hogy két és fél nap szabadság vár rám… Aztán valahogy szombat délben már szépen lassan elindul egy feszülés, a vasárnapot pedig szinte teljesen tönkre teszi a hétfő árnyéka.

4 komment


2017.11.01. 10:00 Kaisa

Szocfóbosan az orvosnál...

Az orvos mindig is egy rémálom volt számomra, mióta csak az eszemet tudom, szorongtam, ha betegség miatt fel kellett keresni. Kiskoromban mély hangú szakállas és ijesztő gyerekorvoshoz vittek a szüleim. Már a váróban ücsörgés is feszélyezett, de mikor öblös hangon elhangzott a "tessék", még jobban összeszorult a gyomrom. Pedig akkor még elkísértek a szüleim.

2 komment


2017.10.25. 10:00 Kaisa

El akarom kapni a telefonálás-mumust

Szituáció:

Fel kell hívnom egy látásból ismert embert… akitől alapból tartok. És egyből jön a gyomorgörcs, a remegés és a rengeteg negatív automatikus gondolat. Ez még nem is lenne baj, de jön az elkerülés és a kibúvás is. Mint a macska a víztől, úgy menekülök a helyzet elől: halogatás, halogatás, sunnyogás, elfelejtés. Valahol nagyon mélyen eltört bennem valami. Egy blokk, pirossal villogó vészjelzés társul ahhoz a helyzethez, ami másnak egy hétköznapi kis semmiség.

3 komment


2017.10.18. 10:00 Kaisa

Megbeszéléseken...

  • Mész a munkatársaiddal, hogy fogadj egy kisebb csoportot, akiket a többiek ismernek. Megtörténik a találkozás, és csak te vagy az egyetlen, aki alig ismer valakit. Mindenki puszi-puszi, kézfogás, te meg idétlenül lépegetsz egyik lábadról a másikra, mert kvázi ismeretlenekkel azért mégsem fogsz puszizkodni, de mégis kellene? Mi az az ismeretségi szint, amikor már te is puszival köszöntheted a másikat, akit kétszer már láttál? De amúgy meg miért nem születtél inkább férfinak, ki akar folyton távoli munkatársakkal puszizkodni, amikor ők elintézik egy kézfogással? Ez egy munkahely, nem baráti összejövetel…

4 komment


2017.10.11. 10:00 Kaisa

Nem vagyok szomorú (b...d meg!) Legalábbis eddig nem voltam az...

Ingerült poszt következik...

Az elmúlt héten valamiért megszaporodtak az arcomra és az abból következtetett hangulatomra vonatkozó megszólítások. „Miért vagy olyan szigorú?” „Mi a baj?” „Miért vagy szomorú?” Megyek a munkahelyi folyosón, és állítólag szigorú vagyok. Állok egy buliban a tömeget figyelve, és „aggódva” jönnek oda fiúk, hogy megtudják, mi az oka a szomorúságomnak, és hogy ebből megpróbáljanak beszélgetést indítani.

4 komment


2017.10.04. 10:00 Kaisa

Miért halogatok?

Vérbeli halogató és sunnyogó vagyok, imádom addig húzni a feladataimat, míg a főnök türelmetlenül toporogni nem kezd, vagy 20x rá nem kérdez, hogy mi van az anyaggal. Egyszerűen a véremben van, és kívülről akár hanyagságnak vagy lustaságnak is tűnhet, pedig sokkal összetettebb pszichés háttere van.

8 komment


2017.09.27. 10:00 Kaisa

Egy érzés

Van egy érzés, ami megmagyarázhatatlanul tör rám, racionális okok nélkül, hogy el akarok menni, elbújni a világ elől, beásni magam egy üregbe és begubózni. Hagyni, hogy a világ menjen a maga útján, de nélkülem. Nem akarok belekavarni a világ folyásába, mert csak elrontom. Ki akarok szállni, és a vackomból begubózva passzívan figyelni a történéseket. Mindenféle involvement nélkül.

3 komment


2017.09.20. 10:00 Kaisa

Csak egy egyszerű üzenet

Van egy tematikus oldal, ahol adni/venni/cserélni lehet bizonyos dolgokat, pár üzletet bonyolítottam is már itt le. Egészen barátságos közösség, de idáig mindig engem kerestek meg, nem nekem kellett kezdeményezni. Most viszont én szeretnék beszerezni valamit, amihez fel kell vennem a kapcsolatot, kezdeményeznem kell. Nem ördöngősség, nem kapok tőle pánikrohamot, és nem tör ki belőlem a kontrollálhatatlan zokogás, hogy én erre nem vagyok képes, de mégis, a felszín alatt már ez az apró "feladat" miatt is felbukkan a szorongás csírája.

6 komment


2017.09.13. 10:00 Kaisa

Vissza a nyeregbe!

Lassan egy éve nem írtam a belső gondolataimról, a bennem kavargó érzésekről és a mindennapos küzdelmeimről. Ez nem jelenti azt, hogy „kigyógyultam”, vagy megtaláltam volna a lelki nyugalmat. Próbálkozom nap, mint nap legyőzni a félelmeimet és legyőzni önmagam, de nehezen megy. Egy ideje inkább csak vegetálásba ment át az életmódom, a nagy kihívásokat kerültem, vagy mással oldattam meg. Így kevésbé stresszes az életem, kezelhető mértékű a napi gyomorgörcs és a feszültség, de nem vagyok ezzel sem elégedett. Mert szégyellem magam. Ha magamra nézek, és látom, mennyire megalkuvó és elkerülő életmódot alakítottam ki, nem vagyok rá büszke. Szeretnék változni, szeretnék fejlődni, és valahogy dolgozni ezen az egészen, csak már nem találom a kapaszkodókat. Azt hittem, egyre közelebb kerülök önmagamhoz, és minden önelemzés közelebb visz a célhoz, hogy rájöjjek hol lehetne megfogni ezt az egész katyvaszt, ami a fejemben kavarog, ami felhőként eltompítja a látásom, és nem hagyja, hogy annak lássam a dolgokat, amik. De nem akarom feladni, meg akarom hódítani ezt a hatalmas hegyet, amit a szociális fóbia jelent számomra, ki akarok mászni a gödörből, és életképessé válni. Annyi módszerrel próbálkoztam már, de soha nem sikerült az áttörés, vagy beleuntam a dolgokba, de most újra itt a szeptember, és bár az iskolát már rég magam mögött hagytam, mégis a megújulást, a lelassítást és a tanulás újrakezdését jelenti számomra ez az időszak, úgyhogy ismét bele akarok vágni abba, hogy foglalkozom a problémáimmal, és nem csak elmenekülök előlük. És ha máshogy nem megy, hát beütemezem az órarendembe, minden héten időt kell fordítanom magamra, a gondolataim rendszerezésére és az agyam kisöprésére. Úgyhogy sokadik újrakezdés jön... fighting!

1 komment


2017.07.14. 20:17 Daniellaaa

Új fogadalom - Nem írásban, szóban!

Introvertáltként és szociális fóbiásként hajlamos vagyok az írásbeli kommunikáció nyújtotta biztonságot előnyben részesíteni a szóbeli megnyilvánulás helyett olyannyira, hogy azt vettem észre tegnap, hogy e-mailben akadok ki a főnökömnek, sőt tegnap több felettesem betettem a címzettek közé mikor kifejtettem írásban, hogy azért hibáztam majdnem mert túl sok a feladatom és már az emberi teljesítőképesség határán vagyok. Ha dühös vagyok vagy ideges, nem vagyok képes összeszedetten beszélni, írásban valamelyest jobb a helyzet, ezért választom többször ezt a kommunikációs formát. A munkaidőm letelte után, mikor már kezdett elmúlni a düh és feszültség, átgondoltam a helyzetet és szégyent éreztem az e-mailem miatt és legszívesebben elsüllyedtem volna a föld alá, másnap nagyon nehezemre esett bemenni a munkahelyemre. Tudtam, hogy most túlzásba estem és nagyon cikinek éreztem a helyzetet. Nem úsztam meg, mivel másnap főnököm rákérdezett, hogy mi volt ez az e-mail. Szóban közel sem voltam annyira kommunikatív, mint írásban, de végül néhány mondatban megbeszéltük a problémát.

Levontam a tanulságot, illetve ráébredtem, hogy túlzásba estem. Megfogadtam, hogy ezentúl maximalizálom a napi e-mailek számát és mindig rövid leszek, ha tehetem inkább szóban közlöm a mondandómat feletteseimmel vagy kollégáimmal. Ma nagyon jól teljesítettem a tervet, remélem a jövőben is menni fog.

 

3 komment