Rég írtam új blogbejegyzést, szociális fóbia szempontjából egy nyugodt évet tudhatok magam mögött. Ez furcsa kijelentés tőlem, tudván hogy mennyi stressz és szorongás ért az év során, de mivel a munkahelyem ugyanaz már három éve és a szociális fejlődésem terén sem tettem túl sokat ebben az évben, így a fóbiám szempontjából állóvízszerű évnek minősítem a 2016-ot. A munkahelyemen történtek események, hiszen idén visszautasítottam egy középvezető pozíciót és kaptam egy új feladatkört, beültem újra az iskolapadba, elvégeztem egy tanfolyamot, ezek mind-mind szorongással együtt járó események voltak, mégis megbirkóztam velük.

Ha a szociális fóbiám szintjét minősíteni szeretném, vagy egy kicsit mesélni róla, hogy hol is tartok most, röviden azt mondanám egész jól együtt tudok már élni vele. Mit is jelent ez? Hozzászoktam a napi szintű szorongáshoz, gyomorideghez, feszültséghez. Nem küzdök már ellene, próbálom időnként csillapítani mozgással, szaunával, egyéb módszerekkel, de sajnos a mindennapjaim részévé vált. Milyen hatással van ez rám? Lesoványodtam és egy idegroncs vagyok. Most, hogy a blogírás kapcsán mindezt átgondoltam és leírtam, ráébredtem arra, hosszú távon nem lesz ez így jó. Tisztában vagyok vele, hogy ez a munkahely nem életem helye, hiszen introvertáltként túlságosan lefáraszt a túl sok szociális interakció, amit munkám során át kell élnem és sajnos az emberi kapcsolataimra is negatív hatással van. Olyan sok emberrel érintkezem munkaidőben, hogy gyakran nincs kedvem és energiám a szabadidőmben is az emberekhez. Mindezek ellenére még nincs itt az ideje a váltásnak. Úgy gondolom ez a hely életem iskolája. Itt tanulhatom meg kezelni mindazokat a helyzeteket, amelyekben gyenge vagyok. Abban viszont hibáztam idén, hogy nem fordítottam kellő időt a tanulásra, szociális fejlődésre. Hiszen átéltem napi szinten ezeket a helyzeteket, de nem elemeztem őket, nem csináltam mellette a terápiákat, nem olvastam önsegítő könyveket, ezen változtatni fogok a következő évben.

Még mindig nem kaptam választ arra a kérdésemre, hogy elmúlhat-e valaha a szorongásunk? Van erre esély egyáltalán? Ha "normális" életet élünk, dolgozunk, időnként társaságba járunk, minden helyzetbe belemegyünk, amelybe egy nem szorongó is belemegy. Van remény arra, hogy szorongásmentes életet éljünk gyógyszerek segítsége nélkül? Ismertek olyan embert, akinek ez sikerült? Vagy az egyedüli esélyünk, ha az életünket a szociális fóbiához igazítva alakítjuk ki? A szorongáscsökkentő eszközöket a mindennapi életünk részévé tesszük?