Szociális fóbiások küzdelme a nagyvilággal

Sziasztok! Ez a blog Neked készült, aki szociális fóbiával küzdesz. Neked, aki önbizalomhiányos vagy, folyton kisebbségi érzésed, megfelelési kényszered van, vagy Neked, akinek nincsenek ilyen problémáid, egyszerűen csak kíváncsi vagy, hogyan élnek ezek a furcsa, visszahúzódó, szégyenlős, csendes emberek, milyen nehézségekkel kell szembenézniük nap, mint nap. Itt olvashatjátok mindennapi botladozásainkat, szerencsétlenkedéseinket, félelmeinket, amelyeket megosztunk veletek, hogy érezzétek nem vagytok egyedül.

Dr. Richards-terápia

A könnyebb navigálás érdekében ide gyűjtöttük a linkeket jelenlegi nagy projektünkhöz, ami nem más, mint a dr. Richards által megalkotott, szociális fóbiával foglalkozó audioterápia magyarítása:

1. bemutatkozó lecke

2. lecke

3. lecke

4. lecke

5. lecke

6. lecke

7. lecke

8. lecke

9. lecke

10. lecke

11. lecke

Friss topikok

2016.08.26. 10:00 Kaisa

Elfogadni az elismerést

A múlt héten szabadságon voltam, próbáltam kiszakítani magam a gödörből, amibe kerültem. Köszönöm a sok kommentet, még nem volt időm és energiám válaszolni rájuk.

Mikor elérkezett a munka előtti utolsó szabadnapom, sajnos elkerülhetetlen volt, hogy visszarázódjak a szürke életembe. Ezzel együtt ismét megrohant a bizonytalanság, kétségbeesés és letargia, a magammal szembeni elégedetlenség.

Már épp azon gondolkodtam, hogy tulajdonképpen, ha igazán belegondolok, nem is érdekel, motivál a munkám. Előrehaladásnak egyrészt nincs jele, nem jutok egyről a kettőre, amint megértek egy kis területet, egyből feltárul a 10-szer annyi ismeretlen terület. Ugyanakkor nem is akarok előrelépni, nem akarok több felelősséget vagy feladatot. Szóval akár el is gondolkozhatnék azon, hogy új munkahelyet keressek. Csak nem tudom, mit és hol. Hiszen máshol is kis sunnyogó nyuszi lennék, aki semmihez se ért, még a szakmámban se tudnék mit kezdeni magammal...

Ezek után történt, hogy mire visszamentem dolgozni, azzal fogadtak, hogy készüljek, mert másnap össznépi keretek között kb 10 ember "elismerésben részesül", köztük én is. Na most itt következhetne a sztori happy endes lezárása, hogy de jó, mégis megbecsülnek, miért mennék máshová dolgozni. Főnök és beosztott egymás karjába borulva ünnepli az elismerést.

De én nem örömöt éreztem, hanem kétségbeesett rémületet. Mert úgy érzem, átvertem mindenkit. Legszívesebben sírva magyaráztam volna a főnökömnek, hogy hát nem érti, mekkora nulla vagyok, egy lufi, ami bármikor kipukkadhat. Minden munkám csak szemfényvesztés volt és porhintés, mert valójában semmihez se értek. Nem érti, hogy ezzel csak azon gúnyolódik, mennyire nem tudok semmit, és nem tudom ellátni a feladataimat, amik alatt szépen lassan összeomlok. Minek egy ilyen képmutató hazugságot elismerni?!

Persze mindez nem reális, hiszem nevezne engem bármilyen elismerésre a főnököm, ha nem látná tényleg azt, hogy megérdemlem? Vagy ha nem lenne számára hasznos a munkám. De mégis úgy érzem, hogy nem látják az óriási tévedéseket a leadott dokumentumokban, a kiszínezett ábrák és a hangzatok grafikonok elvakítják őket, és nem veszik észre, hogy egy centit se haladtunk előre...

Szociális fóbiával nagyon nehéz reálisan látni önmagunkat, és ez is egy jó példája, mennyire ragaszkodom a negatív képhez, és teljesen elutasítom a pozitívnak már a lehetőségét is. Abszolút módon működik a szűrőm, minden pozitív, még a legegyértelműbb elismerést is elhessegetem, míg a negatív gondolatokat mágnes szerűen vonzza az agyam.

8 komment


A bejegyzés trackback címe:

https://onbizalomnelkul.blog.hu/api/trackback/id/tr5911649978

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

mgér (törölt) 2016.08.26. 20:37:49

Gondolj arra,hogy a főnöködet milyennek látod.Szerinted alkalmatlan a munkakörére?
A saját képességeid megkérdőjelezésével,gyakorlatilag őt is leminősíted. Nyilván megérdemled az elismerést.Racionálisan:kiváló munkaerő vagy.Irreálisan:zseniális csaló vagy,jól átvertél mindenkit.:)

Daniellaaa · http://onbizalomnelkul.blog.hu/ 2016.08.27. 18:42:05

Teljesen megértelek, én is ilyesmit éreztem, mikor felajánlották az előléptetést. Hogy ismerhettek ennyire félre!? Nem látják, hogy mennyire béna alak vagyok és, hogy nullát ér a munkám? Nem értek ahhoz, amit csinálok, egyszerűen úgy teszek, mintha értenék, átverek mindenkit. Egyszer lebukok és kiderül, hogy az egész álca volt és hazugság.

Irreális gondolatok és érzések...

cra 2016.08.27. 19:14:56

Az imposztor szindrómáról hallottál már? Mert ez elég hasonló ahhoz, amiket leírtál. Elbukdácsoltam egyetemen már majdnem a végéig, és már rég otthagytam volna, de nem merek neki állni egy másiknak, mert mi van ha nem vagyok képes rá? Ha nem csak a jelenlegihez nem vagyok motivált, hanem kevés vagyok hozzá, lusta vagyok, hülye vagyok, stb. Hiába vannak meg a vizsgák, csak arra gondolok, hogy nem tudok semmit, csak szerencsével mentem át. Aztán olvastam erről, de persze nagyon nem nyugtatott meg. Szóval még a sikereseknek is nehéz, hiába ismer rá, hát még ha kudarcai vannak az embernek. Nézz utána, hátha vannak kezelési módszerek.

EddieCivic4g 2016.08.27. 21:43:09

Valamit mégiscsak tudhatunk, mert én tavasszal ugyanígy nem értettem, hogy miért engem akarnak előléptetni:) Ellenálltam, maradtam a helyemen. Azóta is hallgatom, hogy milyen hülye voltam, mennyivel jobb lenne nekem az irodában ücsörögni. De jó nekem ott, ahol vagyok. Igaz, ahányszor hív a főnök, rettegek, hogy biztos megint elrontottam valamit. Persze alaptalanul, de akkor is...

vfnad (törölt) 2016.08.30. 21:17:21

@cra: Futtában utánanéztem,kösz a tippet.Többek szerint segít,ha összeírod,mit értél el.

Kaisa 2016.09.02. 20:17:33

@cra: Érdekes ez az imposztor szindróma, van bennem belőle bőven, de talán nem ennyire durva a helyzet. Mikor valamit jól megcsinálok, tudok neki örülni, csak nagyon felnagyítom a hibáimat. A kirúgástól meg szerencsére nem félek, mert a főnököm imád :)), inkább azt gondolom, hogy az imádata elvakítja, és nem látja, hogy alapvetően mennyire nem tudok semmit. Ez amúgy nem teljesen kitalált, a szakmám csak érintőlegesen találkozik a munkakörömmel, és mindig mikor végre megértem a dolgok kis részét, feltárul előttem az a hatalmas terület, amiről előtte lövésem se volt, hogy létezik, így nem tudok annak örülni, amit megértettem, hanem csak még inkompetensebbnek érzem magam. De a jó pap is holtig tanul...

Kaisa 2016.09.02. 20:19:34

@EddieCivic4g: Én is így látom, hogy lehet valami összefüggés. Az biztos, hogy a szocfób miatt lelkiismeretesebbek vagyunk, mert félünk a hibázástól, így minél alaposabban végzünk el valamit. Amitől persze jó munkaerőnek számítunk.

cra 2016.09.05. 21:32:00

@Kaisa: "az imádata elvakítja, és nem látja, hogy alapvetően mennyire nem tudok semmit. " Ez is tünet-gyanús :) De itt talán tényleg elég, ha már eddig eljut az ember, hogy "á, már megint paranoiás vagyok"
süti beállítások módosítása